A nyugati dióburok-fúrólégy kártétele és a védekezés lehetőségei

 A dióbelet többnyire csak közvetve károsítja, korai rágásával csökkentve a dió méretét, előidézve a dióbél ráncosodását, illetve a dió idő előtti hullását. Elősegítheti a kórokozók megtelepedését a terméseken, így akár a dió penészesedését is. A tisztítás során megnehezíti a dióburok eltávolítását. Még alacsonyabb fertőzés mellett is rontja a héjas dió minőségi mutatóit, illetve többletköltséget okoz, hiszen az emberek nem szívesen vásárolnak foltos héjú diót, még akkor sem, ha a belseje egészségesnek mondható. Ezeket a dió héján megjelenő sötét foltokat nagynyomású vízsugárral vagy fehérítéssel lehet csak eltávolítani.

 A nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa Cresson 1929) a fúrólegyek családjába (Tephritidae) és a Trypetinae alcsaládba tartózó inváziós faj, amelyet először 1926-ban, egy dióültetvényben találták meg Kaliforniában. Őshazájának Középnyugat-Amerikát és Északkelet-Mexikót tartják. Európában először Svájcban, az 1980-as évekből származó múzeumi példányok között találták meg. Ültetvényben először 1991-ben Olaszországban azonosították. Magyarországon először 2011 októberében Kőszeg külterületén találtuk meg nyüveit. Feltételezhető, hogy természetes úton terjedt át Ausztriából Magyarországra (1. ábra).

Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Somogy megye területén már számos stabil populációja ismert, más dunántúli megyében egyelőre korlátozottabb az elterjedése.

Oligofág faj, többnyire a dióféléken károsít. Őshazájában több diófajon is képes kifejlődni, így a Juglans nigra, J. californica, J. microcarpa, J. hindsii és J. regia fajokon. Európában potenciális veszélyt elsősorban közönséges dióra (J. regia), másodsorban a fekete dióra (J. nigra) jelent. Egyes irodalmi adatok szerint őszi- (Prunus persica) és kajszibarackon (Armeniaca vulgaris) is előfordul, ha a közelben van dió, de erre Magyarországon, illetve Európában még nem találtak igazolást.

A kifejlett legyek ritkán kerülnek szem elé, szinte csak a csapdákban láthatók (1. kép).

A lárvák előfordulása azonban nagyon gyakori a faj elterjedési területén (2. kép).

A dión károsító egyéb légyfajok

Hasonló tápnövénykörrel vagy hasonló szárnymintázattal rendelkező fajok a R. suavis, a R. juglandis, a R. boycei, a R. zoqui és a R. ramosae (3. kép)

A szárnymintázatot tekintve a nyugati dióburok-fúrólégyhez hasonló fúrólégy faj a homoktövis-légy (Rhagoletis batava Hering 1938) is, azonban más testtájaik (pl. tor és pajzsocska) jelentős eltérést mutatnak (4. kép).

A Magyarországon gyakran előforduló dióburok-gabonalégy (Polyodaspis ruficornis [Macquart 1835]) egyike a dióburokból kinevelhető légyfajoknak. Kifejlett egyedeinek repülési és nyüveinek fejlődési ideje bizonyos átfedést mutat a nyugati dióburok-fúrólégy repülési és lárváinak fejlődési idejével. A dióburok-gabonalégy kifejlett lárvái csontszínűek, 3-4 mm nagyságúak, bábjai kisebbek, vörösesek, inkább orsószerűek, míg a nyugati dióburok-fúrólégy lárvái 6-7 mm-esek, vaskosabbak, sárgás színűek, bábjai pedig világosbarnák, hordószerűek (5-6. kép).

Különbség adódik a két faj között a táplálkozásukat és a bábozódást tekintve is.

Életmód

A nyugati dióburok-fúrólégy évi egynemzedékes faj, obligát diapauzával (a nyugalmi állapot a környezeti tényezőktől függetlenül jön létre és örökletesen meghatározott). Ez a diapauza minimum egy, de egyes egyedeknél két vagy több évig is elhúzódhat. Báb alakban telel a talaj felső rétegében. Az imágók, zömmel július elejétől augusztus végéig repülnek, ennek megfelelően 50 napig is csapdázhatók (7. kép).

Tapasztalataink szerint más fúrólégy fajokhoz hasonlóan a hímek rajzása ennél a fajnál is előbb indul és nagyobb egyedszámú, mint a nőstényeké. Az imágók hosszú életűek, átlagban 25-30, de akár 40 napig is élhetnek. A nőstények a megtermékenyítést követően tojásaikat a dió zöld burkába süllyesztik. Egy amerikai tanulmány szerint a rajzás kezdetekor, amikor a dió burka még keményebb, a nőstények peterakás szempontjából előnyben részesítik azokat a terméseket, amikben már más faj is károsít, mint például az almamoly. A repülésük végén azonban, ugyanúgy tesznek tojást a teljesen egészséges termésekre is.

Ez egy ritka jelenség a rovarvilágban, hiszen versenyhelyzetet idéz elő a táplálék tekintetében. A tojásrakás időszaka száraz, meleg időjárás esetén két hónap is lehet (július közepe-szeptember közepe). Egy nőstény pár száz petét rak. A tojásokból 5-7 nap alatt kelnek ki a kis nyüvek. Egy dióburokban egyidejűleg több nyű is növekedhet. A lárvafejlődésnek három stádiuma van. Az időjárástól függően 3-5 hét alatt fejlődnek ki a nyüvek. Kirágják magukat a dió burkából, leesnek a földre, sekélyen beássák magukat a talajba és bebábozódnak.

Tünetek

A tojásrakás helyén nem túl feltűnő kisebb sötét elszíneződés, illetve bemélyedés figyelhető meg. A nyüvek a zöld burkot (mezokarpiumot) fogyasztják, de erősebb fertőzések esetén a magba is behatolhatnak. A lárvák növekedésével egyre nagyobb, puha állagú, szabálytalan kiterjedésű, fekete foltok jelennek meg a dió burkán (8. kép).

Egy termésben 20-30 lárva is lehet, de szélsőséges esetben akár 50 is előfordulhat benne. Az elszíneződés és a dióburok felpuhulása az egész felületre kiterjedhet vagy akár a dió csonthéján is nyomot hagyhat, sötét foltok formájában (9. kép). Korai fertőzések esetén csökkenthetik a dió méretét, illetve a dióbél töpörödését, ráncosodását is kiválthatják.

Előrejelzése és a védekezés lehetőségei

Az irodalom kevés olyan parazitoidról számol be, amely képes a nyugati dióburok-fúrólegyet, vagy akár más, dión élő fúrólegyet elpusztítani. Ezért e kártevő gazdasági kárküszöb alatt tartásában meghatározó szerepe van a gazdálkodóknak. Ide értendő az is, akinek csak egy-két fája van. Az eddigi európai példák szerint, a faj tömegszaporodása egyelőre nem annyira az ültetvényekhez, hanem inkább a szórványokhoz, a közterületekhez köthető, mint a 2009-es bécsi vagy a 2015-ös berlini példa is mutatta. 2009-ben, Bécs kertvárosi részében tömegszaporodása alakult ki.

Berlinben, 2015-ben, a közterületeken és a kiskertekben olyan mértékben elszaporodott, hogy azóta a selyemfényű puszpángmollyal együtt külön figyelmet szentelnek neki. Az amerikai szakemberek is felhívják a figyelmet a nyugati dióburok-fúrólégy által a közterületeken okozott problémákra.

Az agrotechnikai eljárások közül a fertőzés tüneteit mutató terméseket, még a lárvák távozása előtt össze kell gyűjteni és megsemmisíteni, illetve megfelelő talajtakarás mellett (pl. fólia, agroszövet, megfelelő vastagságú mulcs, melyet az ősz folyamán összegyűjtenek és megsemmisítenek) a lehulló nyüvek nem jutnak el a talajig, a felszínen bábozódva pedig rövidesen elpusztulnak vagy összegyűjtve megsemmisíthetők. Nagyobb ültetvényekben kiegészítő eljárásként alkalmazható a betakarítás utáni talajművelés, mely kisebb mértékben, de csökkentheti a bábok számát. Amerikában a kutatók már megfigyeltek eltéréseket a különböző diófajták között a dióburok-fúrólegyek fertőzését tekintve.

Repülési ideje a csalogató anyaggal, ammónium-karbonáttal ellátott sárga vagy zöldessárga ragacsos lapokkal jól követhető, és megfelelő információt ad a védekezések időzítéséhez (2. ábra).

Ez a módszer azonban a faj gyérítésére nem alkalmas. A tojásrakás idején, időzítéstől függően kontakt és/vagy felszívódó szerrel végzett rovarölő szeres kezelés megfelelő védelmet nyújthat a nyugati dióburok-fúrólégy ellen. Az ültetvényszerű gazdálkodásnál, de akár a kiskertekben is, az almamoly 2. nemzedéke ellen még szükségessé válhat egy vagy két, július végi, illetve augusztusi rovarölő szeres kezelés, mely megfelelő szer és időzítés mellett, kielégítő gyérítő hatással bírhat a nyugati dióburok-fúrólégy ellen is.

A kontakt szerek közül hatásosak a piretroidok, a felszívódók közül megfelelő gyérítő hatással bírnak a neonikotinoidok.

Fotók: A szerző felvételei, kivétel a R. batava fotója, mely a http://www.la.lv/jauns-smiltserksku-kaiteklis/ honlapról származik.