Habár évet értékelni december végén szokás, a mezőgazdaságban, azon belül is a kertészeti ágazatban kicsit előrébb van az erre alkalmas időpont. Mivel ez elérkezett, és Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) alelnöke, immár miniszteri tanácsadó is ráért egy rövid beszélgetésre, így megkértük, értékeleje számunkra, mit is hagytunk magunk mögött 2018-ban.
Az idei európai gyümölcsszezont eleve meghatározta és megalapozta az a kiinduló helyzet, hogy 2017-ben a legtöbb gyümölcsfaj esetében viszonylag gyenge volt a termés Európában, köszönhetően elsősorban a – szinte az egész kontinenst sújtó – tavaszi fagykároknak. Tavaly európai szinten mindössze a kajszibarack és őszibarack esetében szüreteltek jó termést, míg hazánk minden gyümölcsfaj esetében közepes vagy gyenge közepes termést realizált.
A gyenge tavalyi termésterhelés okán eleve prognosztizálható volt, hogy 2018-ban nagy termés lesz egész Európában, ha semmilyen időjárási katasztrófa (elsősorban a tavaszi fagyok) nem sújtják a termelést. Ez be is következett, elmaradtak a tavaszi fagyok, így minden európai országban és szinte minden gyümölcsfajból bőséges volt a termés, ami együtt is járt a jelentős kínálati nyomással és időszakos túltermeléssel, egyes gyümölcsfajoknál pedig a piac időszakos összeomlásával.
Dr. Apáti Ferenc
Összességében a klimatikus és időjárási viszonyok tekintetében mi jellemezte ezt az évjáratot?
Magyarország 2018. évi időjárási, klimatikus viszonyait a szélsőségek jellemezték. A tél kifejezetten enyhe volt, melynek következtében a kártevők és kórokozók áttelelő képletei nem gyérültek kellőképpen, továbbá – különösen az alacsony hidegigényű fajok (kajszibarack, őszibarack) esetében – korán megindult a fák nedvkeringése, a rügyek duzzadása és fakadása. A téli csapadék a legtöbb termőhelyen bőséges volt, jó víztartalékot képezve a tavaszi időszakra.
Február végén, március első napjaiban télies időjárás köszöntött be, melynek következtében március 1-re virradó éjszaka a Dunántúl döntő részén, a Duna-Tisza köze és az Alföld déli részén -20 °C körüli, illetve alatti lehűlések alakultak ki. Ezek a – jellegüknél fogva téli – fagyok döntő mértékű rügykárt idéztek elő a kajszibarack és az őszibarack esetében, de valamelyest mérsékelték a korai szilva- és cseresznyefajták termését is, más fajoknál azonban nem okoztak érdemi terméscsökkenést.
Újabb téli fagyhullám alakult ki március utolsó dekádjának elején, döntően az észak-keleti térségekben -10 °C körüli hőmérsékletekkel, de ezek országos szinten érdemi kárt már nem okoztak.
Az április és május szokatlanul és abnormálisan meleg, illetve aszályos volt 30 °C körüli, helyenként afölötti hőmérsékletekkel, bár előny, hogy elmaradtak a tavaszi fagyok. Ez – a márciusi hidegek után – felgyorsította a fák életfolyamatait, és számos fajnál előbbre, illetve összehozta, valamint – főleg április második felében – robbanásszerűen gyorssá tette a virágzást: április mintegy három hetében szinte az összes gyümölcsfaj virágzása lezajlott.
A rendkívüli tavaszi aszályt (melynek kárhatását tompította a gazdag téli csapadék) a május végén, június első felében érkező csapadékhullám törte meg, mely a legtöbb gyümölcstermő térségben bőséges, helyenként túlzott csapadékmennyiséget eredményezett, ami kb. július közepéig megoldotta az ültetvények vízellátását.
A nyár kifejezetten aszályos volt (június közepétől szeptember közepéig nem volt érdemi csapadék), amit csak fokozott a július utolsó napjaiban kezdődő mintegy három hetes kánikulahullám. A nyári jégkárok (ami eleve elsősorban minőségi kár, és kevésbé mennyiségi) nem voltak jelentősebbek az átlagosnál, és országosan szórványosan lokális jellegűek voltak.
Szeptember közepén már érkezett kisebb mennyiségű csapadék, de az első őszi hónap is szokatlanul napos és meleg volt 30 °C körüli nappali hőmérsékletekkel. Az őszi időjárás szeptember utolsó dekádjában billent vissza a normális kerékvágásba.
Növényvédelmi szempontból – az enyhe tél ellenére – nem volt különösebben nehéz év az idei, nem alakultak ki extrém növényvédelmi károk, bár egyes gyümölcsfajoknál (meggy, cseresznye) voltak kellemetlen időszakok.
Mindent egybevetve, hogy értékeli a 2018. évi hazai gyümölcstermesztést?
Magyarországon a 2018. évi gyümölcstermés fajonként változóan, de mennyiségileg összességében jól alakult: a jelentősebb gyümölcsfajok közül jó vagy kifejezetten jó termést realizáltunk a cseresznye, meggy, szilva, bodza, alma és körte esetében, „felemás” volt a helyzet a szamócánál, és kifejezetten gyenge termést értünk el kajszibarackból és őszibarackból.
Ugyanakkor – a jelentős európai termés miatt is – az értékesítési árak a kajszi és az őszibarack kivételével nagyon nyomottak voltak, több ágazat esetében (cseresznye, meggy, bodza, alma) a főszezonban bekövetkezett a piaci összeomlás is, vagyis a termés egy részére kereslet sem nyilvánult meg, így az felvevőpiac hiányában betakarítatlanul maradt. A 2018. év sokáig tanulságos és emlékezetes marad, mert kiütközött a hazai gyümölcstermesztés minden főbb gyengesége és korlátja:
1. Korszerűtlen a termelési szerkezetünk (magas a gyenge színvonalú, korszerűtlen, potenciálisan versenyképtelen ültetvények aránya) és nagyon heterogén a termelési színvonalunk, ami miatt:
- erősen korlátos a homogén, minőségi, nemzetközi piacokon is versenyképes árualap nagysága;
- az alacsony színvonalú ültetvényekből érkező – nem elhanyagolható részarányt képező – gyengébb minőségű termés piaczavaró hatású, vagyis hozzájárul az árak letöréséhez;
- rossz a termésbiztonság, az évek között erősen ingadozó és kiszámíthatatlan a termés, ami alapjaiban lehetetleníti el új piacok megszerzését és megtartását, melyek irányába a hasonló évek többlettermése levezethető lenne;
- ágazati átlagban visszafogott a termelés hatékonysága, ennek okán nagyon érzékenyek vagyunk az alacsony piaci árakkal szemben, és jelentős pénzügyi veszteségeket kell ilyen években elszenvedni.
2. A termelés és az értékesítés szervezetlensége miatt hiányoznak a koncentrált árualapok, nehézkes a piacra jutás, az exportpiaci kiszállítások szinte teljesen ellehetetlenülnek, a belpiac adta szűk keretekbe szorulunk be. E tény azonban szintén a termelési szerkezetünkre vezethető vissza, mert heterogén termelési színvonal mellett nem alakul ki a termelők között homogén érdek, érdekazonosság nélkül pedig nincs összefogás.
3. A feldolgozóipari alapanyagoknál korlátos a hazai feldolgozókapacitás, a frisspiaci gyümölcsöknél nem elégséges a tárolókapacitások és a szedőgöngyölegek mennyisége, illetve színvonala.
A hazai gyümölcságazat idei évhez hasonló piaci válságai tehát nem akut problémának tekinthetők, hanem egy idült, bár látványosan csak egyes években fellángoló rendellenességnek, ami alapvető strukturális problémákra vezethető vissza. Éppen ezért az ilyen piaci helyzeteknek sosincs érdemi rövid távú megoldása és kezelési lehetősége, gazdasági szabályozókkal csak hosszú távon hathatunk ellenük.
A jövőben hosszú távon arra kell törekednünk, hogy a beruházási támogatásokkal segítsük az ültetvényfelület zökkenőmentes és lendületes megújítását, korszerűsítését; a terület alapon járó közvetlen támogatásokkal ne idézzük elő a korszerűtlen termelési szerkezet konzerválását; teremtsük meg az ültetvények öntözhetőségét, adott esetben jég- és fagyvédelmét; biztosítsuk a szükséges mennyiségű és minőségű munkaerő rendelkezésre állását, erőtejesen fejlesszük a posztharveszt infrastruktúra színvonalát. Mindezen főbb tényezők tekintetében komoly elmaradásaink vannak a múltból.
A főbb fajokra lebontva mennyire válik árnyaltabbá ez a kép?
A szamóca esetében kora tavasszal jók voltak a terméskilátások, és a márciusi téli fagyok is elkerülték a főbb termesztőkörzeteket. A „tavaszi kánikula” azonban április második és május első felében jelentős minőségi és mennyiségi károkat okozott a fóliasátras állományok termésében (növények hervadása, gyümölcsök puhulása, töppedése), ezzel együtt az árak is a mélybe zuhantak. Május utolsó dekádjától a szabadföldi állományokban már jelentősen javult a minőség és a termésmennyiségek is, így a piaci árak is normalizálódtak.
A cseresznye esetében átlag fölötti, jó, bár nem kiváló termést vártunk (13-16 ezer tonna). Ez a mennyiség bizonyosan meg is volt a fákon, de jelentős minőségi károkat, ezáltal mennyiségi kiesést okozott június első felének csapadékos időjárása (gyümölcsrepedés, -rothadás). Az egész európai piac telített volt cseresznyével, amit fokozott az északi tagállamokban egy-másfél héttel hamarabb, a déli tagállamokban ennyivel később jelentkező termés miatti „összeérés”.
Az európai nagy termés miatt érdemi exportlehetőségünk sem volt, ráadásul a hazai ültetvények többsége – az elavult fajtaszerkezet és az extenzívebb művelési rendszerek alkalmazása miatt – nem képes az exportpiacok igényeinek megfelelő méretű gyümölcsöt produkálni. A hazai termés jelentős része egyrészt egyáltalán értékesíthetőség hiányában, másrészt a csapadék miatti repedés-rothadás okán betakarítatlanul maradt. Az árak egész szezonban nyomottak voltak.
A meggy szintén jó termést produkált (~80-85 ezer tonna), de minden más jelentős európai meggytermesztő országban is (Lengyelország, Szerbia, Németország, Törökország) nagyon nagy termést realizáltak. E szakágazatunkban szinte minden körülmény „szerencsétlenül” alakult, és asszisztált a piac összeomlásához: jelentős (túl)kínálat az európai piacon; a tavaszi meleg időjárás miatt a különböző érésidejű fajták és termesztőkörzetek „összeérése”, ezáltal a kínálati nyomás időszakos fokozódása, a korai érésű fajták gyenge minősége (sok csapadék miatti gyümölcshúspuhulás).
Ebben az évben a szokásos német nyersanyagvásárlók is későn kezdték vásárolni a magyar meggyet (a meggyszezon elején még a déli cseresznyét dolgozták fel), és a lengyelek sem mutattak érdemi vételi szándékot. Ezáltal a nagy kínálat, mely ráadásul időszakosan összetorlódott, mérsékelt kereslettel találkozott, aminek eredményeként június 22. körül összeomlott a piac, erősen nyomott árak és felvevőpiac nélkül maradt tételek kíséretében.
A kajszibarack és az őszibarack idei szezonja az elmúlt 10-15 év egyik leggyengébb termését hozta. A március 1-ei téli fagykárok miatt megsemmisült a Dunántúl termésének döntő része (csak a késői fajtákon volt némi értékelhető termés), de nagyon jelentősek voltak a károk a Duna-Tisza köze és az Alföld déli részén. Az északi és észak-keleti termőtájakon azonban elfogadható termést szüreteltek. Az értékesítési árak az akut hazai hiánynak megfelelően igen magas szinten mozogtak, bár a termelők jelentős hányada – érdemi termés hiányában – ebből nem érzékelt és realizált semmit.
A szilva ebben az évben jóval nagyobb termést mutatott mind hazai, mind európai szinten, mint a tavalyi évben, ennek megfelelőn a szezon meghatározó részében alacsonyak maradtak az árak, jóllehet – pl. a meggyhez hasonló – látványos piaci összeomlás elmaradt.
Az alma esetében hazai szinten a sokéves átlagnál mintegy 25%-kal magasabb termést várunk (700-750 ezer tonnát), és minden EU-tagállamban nagy termést szüretelnek (EU-s termés ~12,5 millió tonna, az elmúlt évtized legnagyobb termése). Az európai méretű aszály miatt komoly gondok vannak a gyümölcsmérettel és napégéssel, így az étkezési alma aránya a szokásosnál visszafogottabb, ennek megfelelően az ipari almáé magasabb.
A jelentős mértékű túlkínálat az árakban is érzékelteti hatását. A léalma ára 13 Ft/kg-al indult augusztus közepén, mely a gazdademonstrációk hatására augusztus végén 20 Ft/kg-ra emelkedett, de szeptember közepe után 16 Ft/kg-ra esett vissza (sokéves átlagár 26 Ft/kg), komoly torlódások alakultak ki a feldolgozóüzemekben, a nyersanyagtételek jelentős részét képtelenek átvenni és feldolgozni.
Az étkezési alma termelői árai szintén nagyon nyomottak, a szezon eddig részében 50-70 Ft/kg körül alakulnak (sokéves átagár 70-80 Ft/kg), de ennél is sokkal komolyabb gondot jelent a kereslet erőteljes renyhesége, kifejezett piaci pangással szembesülünk.
Soha nem tapasztalt jelenség, hogy október közepére megteltek a tárolókapacitások, és elfogyott a szedőgöngyöleg, ami nem csak hazai, hanem európai szintű jelenség is. Így a késői érésű fajták (Idared, Braeburn, Fuji) egy részét elhelyezhetőség hiányában képtelenek leszünk betakarítani, vagy a korábban szüretelt és betárolt, „kevésbé értékes” fajtákat kell – tárolókapacitások felszabadítása végett – eltávolítani a tárolókból, de kérdéses, hogy ezeket a kieső tételeket tudja-e majd fogadni a feldolgozóipar.
Bizonytalan az alma hosszú távú tárolhatósága is, így jelenleg teljesen kiszámíthatatlanok a hosszabb távú piaci folyamatok, de vélhetően nem számolhatunk érdemi áremelkedéssel a következő néhány hónapban sem.
A körte az átlagosnál valamivel jobb (35-40 ezer tonna) termést produkált idén, de a jelentős európai termés miatt meglehetősen alacsonyak az árak, bár látványos piaci összeomlásról kevésbé beszélhetünk, mint az alma esetében.
