Az őszi káposztarepce hazai termesztését korábbi évtizedekben nem tapasztalt termesztési kedv jellemzi. A világ harmadik legjelentősebb növényi olajforrásaként ismert repce (az olajpálma és a szója után) Európában a legnagyobb felületen vetett olajipari növény. Magyarországon vetésterületének felfutása exponenciálisan növekvő pályát fut be. Sikerének titka fokozott keresletével magyarázható, melynek hátterében többek között a megújuló energiaforrásként történő felhasználása is meghúzódik.
A korábban extenzív termesztéstechnológiai szemlélettel előállított növény napjainkra az egyik legintenzívebb szántóföldi kultúrává nőtte ki magát. Gondoljunk csak a vegetációban szükségszerűen elvégzett kezelések számára: a posztemergens gyomirtásokat felváltani látszó preemergens kezelések, az ősszel egyszer, majd tavasszal akár kétszer is elvégzett morforegulátoros, gombaölő szeres beavatkozások, a tavaszi megismételt fejtrágya kijuttatások, az őszi, kora tavaszi, majd a bimbózástól akár 2-szer is megismételt rovarölő szeres kezelések, ill. a vegetáció végén alkalmazott ragasztás és deszikkálás technológiai elemei mind ezt a kijelentést támasztják alá.
A felsorolt technológiai elemek vizsgálatából egyértelműen kiderül, hogy az ágazat jövedelmezőségét a növényvédelmi kezelések hatékonysága alapvetően meghatározza. Tudni kell viszont, hogy a repcekárosítók halmazában meghatározó pozíciót töltenek be a károsító állati szervezetek, vagyis a kártevők. E növénynél – szemben egyéb kultúrákkal – a növényvédelem sikerességét alapjaiban határozza meg a kártevők elleni védekezés sikere.
Érdekesség, hogy a repce, s egyben a káposztafélék (Brassicaceae) evolúciós törzsfejlődésük során kártevőik ellen kialakított védekezőmechanizmusai – megnövekedett erukasav-, a csípős szagot és ízt kölcsönző izotiocianát-tartalom – egy speciális fejlődési útra terelték az ízeltlábú kártevőket tápnövény-választás szempontjából.
A káposztaféléken (repce, fejes káposzta, fehér mustár, olajretek, torma, karfiol stb.) kívül nehéz olyan növénycsaládot találni, ahol az azokat károsító rovarok esetében majd 90 %-ot tesz ki az ún. oligofág kártevők csoportja. Ezek olyan fajok, melyek kizárólag egy tápnövény családba – jelen esetben a káposztafélékkel – tartozó növényeken élnek, táplálkoznak, károsítanak.
A repcét károsító kártevők közössége rendkívül népes. Megjelenésük, kártételük időpontja alapján jól elhatárolhatók (1. táblázat). Vannak az őszi, a kora tavaszi és a bimbózás, virágzástól támadó kártevők csoportjai, melyek közül a fajok számát figyelembe véve a legnépesebb az ún. juvenilis, őszi vegetációs periódusban támadók összessége.
Őszi vegetáció kártevői: bár a későbbi vegetációs ciklusban is jelen vannak, de káreseményeik a növény fejlettségi állapotából adódóan az őszi vegetációban jelentősebbek. |
|
Kora tavaszi vegetáció kártevői: e kártevők imágó alakban telelve, kora tavasszal megjelennek a repcetáblán, s a kialakított kártételük jelentős termésveszteség kiváltója lehet.
|
|
Virágzás időszakától károsítók: e fajok repcetáblába történő betelepedése a virágzás időszakára esik, de kárképeik az érés időszakában manifesztálódnak.
|
|
(Forrás: Keszthelyi Sándor: 2016. Szántóföldi növények kártevői. Agroinform Kiadó, Budapest.) 1. táblázat: A repce kártevőinek csoportosítása legfőbb kártételi időszakuk alapján |
E fajok érzékeny károkat a rozettaképzés idejéig alakítanak ki, ill. az általuk okozott őszi kár esetenként kora tavaszra nyilvánulhat meg. Tekintettel arra, hogy e fajok károsítására kell számítanunk az elkövetkezendő időszakban, tekintsük át e csoport fő tagjainak legfőbb biológiai és kártételi sajátságait, hozzájárulva ezzel a közeljövőben felmerülő védekezési döntések sikeres meghozatalához.
A csoport legjelentősebb kártevői, kártevő csoportjai a keresztesek földibolhái, a kis káposztalégy, a nagy repcebolha és a keresztesek levéldarazsai. A polifág kártevőkként a mezei pocok, míg kisebb jelentőségű fajokként a repce-gubacsormányos és a honvédbogár említhetők.
Keresztesek földibolhái
A keresztesek földibolháinak kártevő csoportját hét faj alkotja: feketelábú földibolha (Phyllotreta nigripes), fekete káposztabolha (Ph. atra), közönséges földibolha (Ph. cruciferae), nagy káposztabolha (Ph. nemorum), csíkos káposztabolha (Ph. undulata), kis káposztabolha (Ph. vittata), torma-levélbolha (Ph. armoraciae). 1,5-3 mm hosszú, fénylő fekete, vagy sárga sávval szegélyezett szárnyfedőjű bogarak. Hátsó lábuk ugrólábbá módosult. A tápnövény föld alatti, ritkában föld feletti szervein (Ph. nemorum) fejlődnek szennyes fehér színű lárváik. Legjelentősebb képviselőjük a nagy és a csíkos káposztabolha.
Kártétel
A kifejlett bogarak a károsító alakok. Csoportos tavaszi károsításuk során jellegzetes apró lyukakat rágnak a növények sziklevelén, vékony szárrészein, majd folytatják a károsítást a leveleken (1. kép). A bogarak kezdetben hámozgatnak, mely rágott növényi szövet a későbbiekben átszakad. Szélsőséges esetben a szitaszerűen lyuggatott levelű növényben vízháztartási zavar lép fel, mely a későbbiekben egyenlőtlen érést eredményez.
Életmód
Évente egy nemzedékben fejlődő, imágó alakban telelő fajok. Általában a száraz, meleg időjárást kedvelik. Azokban az években, amikor a tél enyhe, vagy vastag hótakaró fedi a telelőhelyeket, illetve az április vége csapadékosabb, a nyár pedig száraz, meleg, fokozott felszaporodásukra, erősebb kártételükre lehet számítani. 14-16 °C felett repülnek az imágók.
Védekezés
Előrejelzésükre a növényvizsgálat és a színcsapdás rajzásmegfigyelés szolgál. A legfontosabb védekezési módszer a földibolhák kártételével szemben a megfelelő agrotechnika, melyet helyes vetésidővel, és optimális tápanyag-utánpótlással lehet biztosítani. A lényeg, hogy a kis növény „kinőjön a kártevő foga alól”. A repce szikleveles és 4-6 pár leveles állapot között érzékeny a földibolhák kártételére. Így a kártétel mérséklése korábbi vetéssel és nitrogén-műtrágyázással biztosítható.
Kis káposztalégy
A kifejlett kis káposztalégy (Delia radicum) 6-7 mm hosszú, hengeres potrohú, piros szemű légy (2. kép). 5-6 mm-es nyüveik a talajban található növényi szervekkel táplálkoznak. Egész Európában elterjedt faj. A nyugat-európai repcetermesztő országokban, így pl. Németországban a káposztalégy mára az egyik legjelentősebb kártevővé vált, melynek oka vélhetően az eltérő klimatikus viszonyokban és termesztéstechnológiában keresendő. A kártevőnek kedvező hűvösebb és csapadékosabb klíma mellett ott már augusztus 15-én kezdik vetni a repcét.
Kártétel
A kár a nyüvek gyökérkárosításában merül ki (3. kép). A növény fonnyad. Repcében a legnagyobb károsítást a kártevő harmadik nemzedéke okozza. A lárvák gyökereken okozott kártétele ritkán szembetűnő.
A tábla szélén egy-egy vöröses színű, a talajból könnyen kihúzható növény árulkodik a rovar jelenlétéről. A gyökérkárosodás mértéke az amerikai kukoricabogár gyökérkárosításához hasonlóan mérhető. A károsodott növények a szárazságra érzékenyebbek, továbbá a sebzések fertőzési kaput nyitnak a gyökérnyak- és szárrothadást okozó fómás betegség (Phoma lingam) számára is. A káposztalégy kártétele miatt súlyosan károsodott növények akár ki is pusztulhatnak a tél folyamán.
Életmód
A kis káposztalégy háromnemzedékes faj. A harmadik nemzedékének imágói augusztus végétől rajzanak, ami azonban október végéig is elhúzódhat, így a tojásrakás több hétig is eltarthat. A nőstények a korán vetett repcét keresik fel először, így az augusztus végén, szeptember elején vetett, jól fejlett állományokban rendszerint súlyosabb kártétel alakul ki, mint a későbbi vetésekben. A kártevő a telet báb alakban tölti a talajban, tavasszal viszont az első nemzedék nőstényei által lerakott tojásokból kikelő lárvák tovább táplálkoznak a gyökereken.
Védekezés
Az árvakelések jelentik az egyik legfontosabb károsítási forrást. Ennek megsemmisítése kulcsfontosságú. A korai vetés elkerülésével és a forgatásos alapművelés beiktatásával mérsékelhető a kártétel. Egyik legfontosabb kémiai védekezési módszer a rovarölő szeres vetőmagcsávázás, mely a fiatal növénynek a legjobb védelmet nyújtja. Sajnos, azonban a növényvédő szer hatóanyagok felülvizsgálatát és tömeges kivonását követően ez a lehetőség napjainkban nem áll rendelkezésre.
Nagy repcebolha
A nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) teste megnyúlt tojás alakú, színe fémes sötétkék. Feje vöröses, lábainak színe sárga (4. kép).
Kártétel
Nem minden évben okoz kárt. Kártétele során a növény lassan fejlődik, kifagyhat, és kényszerérés következhet be. Tevékenysége során néha jelentős termésveszteséget okoz a repcetáblában.
A lárva és az imágó egyaránt kártevő. Az imágó ősszel a leveleket lyuggatja, nyáron a szár és becő hámozgatásával okoz kárt. A lárvák ősszel és télen az alsó levélnyélben rágnak, majd kora tavasszal a szárban, esetleg a gyökérnyaki részben készíthetnek járatokat. A levelek – amelynek nyelében a lárva rág – kezdetben sárgulnak, majd elfonnyadnak és elszáradnak. Egyértelmű bizonyítéka a lárvajelenlétnek, ha a tavasszal megvizsgált levélnyélben ürüléket és rágcsálékot találunk.
Életmód
Évente egy nemzedéke fejlődik és többnyire a lárva telel a növény szövetei között. A tavasszal kikelő imágók nyáron nyugalmi állapotba vonulnak, majd szeptemberben aktivizálódva, felkeresik a repcetáblákat. Itt érési táplálkozást követően egyesével, vagy csoportosan tojást raknak. A kikelt fiatal lárvák a növénybe fúrják magukat.
Védekezés
A repcetermő országokban csak csapadékos években szaporodik fel. Rövidtávú előrejelzése sárgatálak kihelyezésével oldható meg. A védekezés történhet agrotechnikai és inszekticides megoldások alkalmazásával. A keresztesvirágú gyomok irtásával jelentősen csökkenthető a táblán található potenciális tápnövényeinek a száma. Vegyszeres védekezés az imágók ellen, a rajzás időszakában végzett állománypermetezéssel történhet.
Repce- és a mustárdarázs
A repce– (Athalia rosae) és a mustárdarázs (A. glabricollis) egymástól szabad szemmel nem elkülöníthető, egyaránt narancssárga testű, fekete fejű és utóhátú levéldarazsak (5. kép). Lárvájuk álhernyó. A fejlődő lárvájuk színe, mérete jelentősen változik. Az 5-6 lárvastádiumú álhernyó a kezdeti átlátszó, világosszürke színből – a táplálkozás következtében – fokozatosan zöld színűvé válik. A harmadik vedléstől zöldes fekete színű lesz, majd az utolsó vedlés után újból „kizöldül”. A kifejlett lárva talajban gubót készítve bábozódik.
A repcedarázs jelentősége a repcetermesztés hazai felfutásával párhuzamosan növekedett. Az utóbbi évek globális felmelegedésével viszont kártételének mértéke visszaesett. A fajok Európában, Észak- és Dél-Afrikában, Kis-Ázsiában és Dél-Amerikában fordulnak elő. Nálunk mindenhol megtalálhatók. A mustárdarázs együtt fordul elő a repcedarázzsal, de csupán az Athalia populáció 14-19 %-át teszi ki.
Kártétel
A repce- és a mustárdarázs nőstények a fiatal, csúcsi levelekbe rakják tojásaikat, ezért itt tűnik fel először a károsítás. A kikelt lárvák kezdetben csak hámozgatják a leveleket, majd későbbiekben a rágás folytatásával apró, kerek lyukak jelennek meg a levélen. A fejlettebb lárvastádiumok a repcét vázasítják (csak a nagyobb levelek erei maradnak meg), vagy teljesen tarrá rághatják (6. kép). Mustáron a kártétel fokozódhat a szár felső részeinek, a virágszirmok, illetve a becők megrágásával.
Életmód
A mustárdarázs évi fejlődésmenete és kárképe teljesen megegyezik a repcedarázséval. E levéldarazsak elsősorban a csapadékban szegényebb években fejlődnek zavartalanul. Az álhernyók megjelenése az imágók rajzását követő 2-3 héten belül várható. Évente 2-3 nemzedékben jelennek meg. Fertőzött növényi szövetek között, illetve különböző rejtekhelyeken telel a lárvájuk A álhernyójuk tavasszal bebábozódik és az imágók rendszerint április második felétől rajzanak. A nőstények a levél fonáki részébe süllyesztik tojásaikat, amelyből fejlődő lárváknak 3 hét szükséges a legfejlettebb lárvastádium eléréséhez.
Védekezés
Az agrotechnikai védekezésnél elsőként kell említeni a megelőző év repcevetésétől betartott izolációs távolságot. Az optimális agrotechnikai feltételek (jó táperőben lévő talaj, időben történő talaj-előkészítés, vetés és gyomirtás) elősegítik a kevésbé károsított növényállomány regenerálódását.
Sajnos az elhúzódó imágórajzás miatt nem lehet kellő eredményt elérni a késői vetés alkalmazásával sem. Eredményeket értek el viszont a betakarítás utáni tarlótárcsázással, amely megsemmisíti a nyárvégi álhernyó-populációt. A vegyszeres védekezés kétféle lehet. Az egyik az állománykezelés, melynek célja a tojásból már kikelt lárvák elpusztítása. Az engedélyezett kontakt és szisztemikus készítmények eredményes felhasználása a pontos előrejelzéstől függ.
A kívánalom, hogy a lárvák zöme kikeljen és még ne érje el a 4., 5. lárvastádiumot, mivel ezek pár nap alatt tarrágást okozhatnak. A másik vegyszeres megoldás a vetőmagcsávázás. Ez a módszer biztosabb, környezetkímélőbb, és gazdaságosabb megoldást jelenthetne, azonban a jelenleg rendelkezésre álló szerpaletta nem ad lehetőséget e módszer alkalmazására.
Repce-gubacsormányos
A repce-gubacsormányos (Ceutorhynchus pleurostygma) kisebb jelentőségű faj, mely elsősorban fejes káposztatermesztésben okoz gondot. A 2015-16-os termesztési évben felbukkanó, foltszerű előfordulásai miatt, azonban mindenképp pár szót érdemes szólni a kártevőről. A 4-5 mm-es imágó feje, nyak- és szárnypajzsa sötétszürke.
Kártétel
A lárva által károsított növények gyökérnyaki része megduzzadt, több hajtás indul közvetlenül a talaj felett, melyek növekedése elmarad az egészségestől. A lárvák tevékenysége során kialakult gubacsok akadályozzák a tápanyagfelvételt és -szállítást.
Életmód
A repce-gubacsormányos két, korábban külön fajként leírt törzzsel rendelkezik. Mindegyik évi 1 nemzedékben jelenik meg. Az őszi törzs okoz kárt az őszi káposztarepcében. Ezek imágó, lárva, de még tojás alakban is képesek áttelelni. A téli kifagyások többek között erre is visszavezethetők. A tavasszal kifejlődött imágók nyáron erdőszélek avarjában nyugalmi állapotba (esztiváció) vonulnak.
Honvédbogár
A honvédbogár (Entomoscelis adonidis) a 20. század elején rettegett repcekártevő volt. Napjainkban jelentősége elhanyagolható. Előfordulásai elsősorban Közép-Magyarországon várhatók.
Kártétel
Az imágók ősszel a fiatal növények leveleit, tavasszal a virágrészeket rágják. A lárvák a növény leveleit pusztítják, vázasítják.
Életmód
Évente egy nemzedéke fejlődik. A lárva, a tojás, sőt az imágó is áttelelhet. A kikelt lárvák a növény föld feletti részein táplálkoznak, majd a tavasz közepén a talajba vonulnak bábozódni. Május folyamán jelennek meg az új nemzedék imágói, amelyek június végéig jelen vannak a repcetáblán. Legnagyobb jelentősége az őszi védekezésnek van, ugyanis fiatal repceállományban jelent a legnagyobb veszélyt az általa okozott kártétel.
Mezei pocok
Az utolsó faj, amelyről szót kell ejteni a mezei pocok (Microtus arvalis). Nem tipikus repcekártevő, mert polifágként kalászosokban, pillangósokban, de akár kapás kultúrákban is érzékeny károkat okozhat. Tudni kell, hogy felszaporodását az ún. akkumulátor területei, a sűrű térállású kultúrák elősegítik. Így a repcében kártétele gyakran súlyos mértéket ölthet.
Kártétel
A repce ősszel fejlődő állománya károsításának során foltszerűen pusztul (7. kép). A folt környékén a károsító által talajba fúrt lyukak, járatok egyből szembetűnnek. A kolónia környékén a növények a talajfelszíntől 1-2 cm-es magasságban elrágottak. Aktív kolónia esetében a lyukak szájánál megtalálhatók a lerágott tápnövények maradványai.
Életmód
A mezei pocok nem alszik téli álmot. Keveset gyűjt télire. Éléskamrája, fialó fészke, árokparton található, főleg ahol a talajvízveszély kicsi. 4-6 alkalommal 6-10 csupasz kölyköt szül évente, március hónaptól. Az állat 6. hétre ivarérett, s 3 hét a vemhesség. Sötétedéstől aktívabb, mozgásuk 3 óránként élénkülő. A faj átlagos élettartama 0,25-2 év.
Védekezés
A védekezés elsősorban agrotechnikai jellegű. Sűrű térállású előveteményben történő felszaporodás esetén tavaszi vetésű kapás kultúra vetésforgóba illesztése javasolt. A forgatásos alapművelés, a szántás hatékony a kolóniák felszámolásában. A természetes ellenségek tevékenységének elősegítésével is mérsékelhető a kártevő egyedszáma. A ragadozó madarak megfigyelő állásainak növelését érjük el a területre kihelyezett „T” fák alkalmazásával. A kártevő felvételezésének legkedvezőbb időpontja a tavasz és az ősz. Ősszel 3 db lakott járat/100 m2 feletti, tavasszal 2 db lakott járat feletti fertőzésnél kell a védekezéseket elvégezni. A felhasználható, alapengedéllyel rendelkező rodenticidek [Arvalin LR (cink-foszfid), Polytanol (kalcium-foszfid) és Delu (kalcium-karbid), valamint Redentin 75 RB (klórfacinon)] kizárólag a járatok nyílásába helyezve alkalmazhatók.
*
A felsorolt ízeltlábú kártevők leghatékonyabb leküzdési módszere a vetőmagcsávázás, mivel a fiatal növény fejlődésének kezdeti stádiumában megfelelő koncentrációban tartalmazza az inszekticidet a károsító alak elpusztításához. Sajnos viszont a neonikotinoidok méheket vonzó kultúrákban vetőmag- és talajkezelésre történő felhasználását tiltó 485/2013/EU rendelet miatt nem áll rendezésünkre e technológiai elem. Ennek hiányában a károsítók kártételi küszöböt elérő egyedszámának közvetlen észlelését követő állománypermetezésektől várható védelem.
A cikkben található növényvédő szerekre vonatkozó információk tájékoztatásul szolgálnak, az aktuálisan engedélyezett készítmények engedélyokiratai a Nébih Növényvédő szerek adatbázisában érhetők el.