Szőlő-Bor

Folyamatosan nő a borászati ágazat árbevétele

Szuperfarm

Folyamatosan csökken a szőlőbor készítéssel foglalkozó magyar cégek száma, de közben az ágazat árbevétele folyamatosan nő.

Az elmúlt három évben folyamatosan csökken a szőlőbor készíttetéssel foglalkozó magyar cégek száma, ezzel párhuzamosan a szektor árbevétele évről-évre emelkedett – derült ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

Az Opten közleménye szerint, míg 2015-ben közel 900 borkészítő vállalkozás működött Magyarországon, addig idén már csak 835. Közölték: 2015-ben a borkészítő vállalkozások éves nettó árbevétele meghaladta a 102 milliárd forintot, a tavalyi évet több mint 108 milliárd forinttal zárták.

Kiemelték, hogy az árbevétel növekedésében jelentős szerepe van az uniós támogatásoknak is, az elmúlt három évben összesen több mint 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el a szőlőborkészítéssel foglalkozó vállalkozások. A Vidékfejlesztési programban (Vp) termékfejlesztésre és ültetvénytelepítésre lehetett pályázatot benyújtani. Idén a Mezőgazdasági termékek értéknövelése című kiírás keretében további 10 milliárd forintra pályázhatnak a magyarországi borkészítők.

Kitértek arra is, hogy az idei szélsőséges időjárási viszonyok miatt rekord korán kezdődött a szüret, amely bizonyos szőlőfajták esetén rossz termésátlagokat eredményezhet, ugyanakkor egyes fajtáknak kifejezetten jót tett a nyár végi sok napsütéses óra. Az Opten elemzése szerint az idei bortermés minőségéről és annak hatásairól a magyar borászatok teljesítményére azonban még korai lenne következtetéseket levonni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ismét indul a Mathiász pályázat – alkosson Ön is!

2025. november 4. 10:10

A Mathiász Nemzetközi Lovagrend ismét pályázatot hirdet: tíz borászati témában várják az alkotásokat a jövő szőlő- és borkultúrájáról.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: két új borvidéken is kimutatták

2025. október 7. 10:50

Újabb két borvidéket ért el a szőlő aranyszínű sárgaság: a hatóság fokozott felderítést és szigorú védekezést rendelt el.

Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen

2025. szeptember 27. 14:10

Madárháló helyett ragadozó madarak védik a prémium szőlőt Sussexben – a brit borászat úttörő megoldása fenntarthatósági mintát ad.

Fenntarthatóság a pohárban: miért tér vissza a piquette?

2025. szeptember 10. 16:10

A piquette könnyű, alacsony alkoholtartalmú ital, amely a bortermelés melléktermékéből készül. Fenntartható és egyre népszerűbb.

A borászati ágazat megújulását sürgeti a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke

2018. május 30. 08:00

A keddi tisztújító közgyűlésen újraválasztott elnök kiemelte, hogy az elmúlt évek bővülő kivitele mellett is lehet még újabb tere a belföldi árunak a külföldi piacokon.

Ismét bizonyította kiválóságát a Tokaji borvidék leghíresebb itala

2022. november 9. 13:12

Hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból is mindenben megfeleltek a tokaji aszúk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén.

A világ legjobb Shiraz borai – ezeket érdemes megkóstolni!

2025. július 27. 13:10

A Decanter-verseny friss toplistáján ausztrál, francia és dél-afrikai különlegességek is helyet kaptak. Ezeket tényleg érdemes megkóstolni!

Gyors felszívódással az aktív belső védelemért - AktyShield

2023. április 18. 08:34

A peronoszpóra (Plasmopara viticola) a szőlő egyik meghatározó gombabetegsége.