12℃ 7℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Állattenyésztés

A Nébih visszahívta az Oxxovar 5% oldatot a hazai piacról

Nébih

Fipronil szennyezés miatt megtiltotta az Oxxovar 5%-os oldat összes gyártási tételének forgalmazását, felhasználását és felhasználói szintig kivonta a terméket a piacról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az oxálsav tartalmú gyógyhatású készítmény a mézelő méhek varroa atka okozta fertőzésének kiegészítő kezelésre szolgál. Fontos, hogy a varroózis gyógykezelése, illetve kiegészítő kezelése más, hasonló javallatú állatgyógyászati készítményekkel és gyógyhatású termékekkel továbbra is megoldható.

November-december folyamán több alkalommal is Oxxovar oldattal kezelt méhek elhullását jelentették a méhészek. Az eset felderítését a Nébih komplex laborhálózata és vizsgálati rendszere tette végül lehetővé. A méhészek által leadott termékminták hatóanyagtartalma ugyanis megfelelő volt, a gyanú alapján vizsgált szennyezőanyag is negatív laboreredményt adott.

Az egyik esetből származó méhhullákból viszont fipronilt mutatott ki az erre szakosodott laboratórium, így a kezelésre használt termékek is gyanúsak lettek a fipronil szennyezettségre. A szakemberek a méhészek által beküldött bontott és a kereskedelemben fellelhető bontatlan kiszereléseket egyaránt vizsgáltak, és a gyógyhatású termék 4 gyártási tételében is kimutatták a fipronil jelenlétét.

Az eredmények alapján a Nébih megtiltotta az Oxxovar 5% oldat valamennyi gyártási tételének forgalmazását és felhasználását, valamint elrendelte a hazai piacról történő kivonást. A szakemberek vizsgálják, hogyan kerülhetett bele a méhekre veszélyes hatóanyag a gyógyhatású készítménybe.

A gyártó további készítményeinek és termékeinek vizsgálata is folyamatban van. Ennek során a hivatal szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a mézelő méhek készítményeire.

A Nébih kéri, hogy aki rendelkezik az Oxxovar 5% oldat termékkel, semmiképp se használja fel. A varroózis gyógykezelésére jelenleg 21 állatgyógyászati készítmény áll rendelkezésre, és számos gyógyhatású készítmény alkalmas a kiegészítő kezelésre, így a mézelő méhek védelme más szerekkel továbbra is megoldható.

Háttér-információ:

A Varroa destruktor atka világszerte elterjedt és nagy veszteségeket okoz a méhcsaládokban. Az ellene való védekezés évtizedek óta nélkülözhetetlen része a méhészkedésnek és ebben fontos szerepet játszanak az engedélyezett gyógyszerek és gyógyhatású készítmények. A témáról bővebben itt olvashatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A sertéstartók isszák meg az autóipari csatározások levét, Kína bekeményített

2025. október 19. 09:10

Az elektromos autók behozatalán kapott hajba az Európai Unió és Kína, a csetepaté elszenvedője viszont egy harmadik fél lett, a sertéstenyésztési ágazat.

Fűzfa mint klímamentő takarmány? Ígéretes kutatás!

2025. október 17. 07:10

A fűzfa levele akár 80%-kal csökkentheti a szarvasmarhák káros gázkibocsátását – és ezzel új irányt mutathat az állattartásban.

Emberre is veszélyesek a Balatonban megjelent állatok, nem szerencsés találkozni velük

2025. október 14. 16:10

Rendszeresen gyérítik ezt az invazív halfajtát Magyarország vizeiben, de egyelőre kilátástalan az ellenük való küzdelem.

Madárinfluenza után: olcsóbb lehet a csirkehús ősszel

2025. október 8. 13:10

Brazília ismét madárinfluenza-mentes, így újraindulhat a baromfiexport az EU-ba – ez árnyomást gyakorolhat az európai piacra.

Be kell jelenteni a harminc hektár alatti halastavakat is!

2019. június 12. 14:03

Minden halastóval rendelkező állattartónak be kell jelentenie tenyészetét, illetve haltartását a Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR).

Megszűntek a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozó intézkedések

2022. július 16. 12:36

A madárinfluenza-járvány elleni sikeres védekezés eredményeként több mint egy hónapja nem mutatták ki a vizsgálatok a vírust a hazai baromfiállományban.

Nébih: negyedével csökkent az élelmiszerpazarlásunk

2022. szeptember 30. 09:34

2016 és 2021 között 24%-kal csökkent az élelmiszerpazarlás a háztartásokban.

Veszett rókát ejtettek el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében

2023. február 25. 17:41

Veszettséget igazolt a Nébih laboratóriuma egy kutyával verekedő rókánál.