10℃ 6℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka
Növényvédelem
Fizetett tartalom

Hogyan előzze meg a gabonatermesztő a súlyos vetésfehérítő lárvakártételt?

FMC-Agro Hungary Kft.

A tavalyi év folyamán igen nagy problémát okozott egyes régiókban a vetésfehérítő bogár lárvái elleni védekezés. Többen farkast kiáltottak, mondván, biztosan rezisztenciáról van szó. Ez egyelőre nem bizonyosodott be, európai szinten is igen kevés ilyen adat fellelhető, pedig Nyugat-Európában a kalászos gabona jóval hangsúlyosabb helyet foglal el a vetésszerkezetben, mint Magyarországon. Így inkább kijuttatástechnikáról és a szerválasztás finomhangolásáról érdemes szólni.

2018-ban igen nagy vetésfehérítő imágó rajzást figyelhettünk meg a kalászos kultúrákban, melynek következtében óriási volt a lárvák jelenléte is. A száraz, meleg időjárás kedvezett a faj fiatal egyedeinek, és az is, hogy az imágók elleni védelem nem megszokott technológiai elem. A védekezésre kiválasztott termékek – az esetek többségében piretroidok – nagy melegben kerültek felhasználásra, gyorsan beszáradtak a levél felületén, illetve a magas UV sugárzás hatására inaktívvá váltak.

Aki kora tavasszal az imágók ellen védekezett, annak nem okozott jelentős problémát a lárvák elleni védelem a csökkent egyedszám miatt (1. kép).

1.kép. A vetésfehérítő imágók elleni védelemmel, nagymértékben csökkenthető a lárvakártétel is

Érdemes tehát a “mindegy, a legolcsóbbat” döntés helyett a “minőségi mikrokapszulázott” irányt választani! Az FMC-Agro által forgalmazott Rapid® CS rovarölő szer mind tisztaság, mind formuláció tekintetében az egyik legkülönlegesebb piretroid készítmény. A piretroid hatóanyagú termékek között egyedülállóként 98 %-ban tartalmazza a rovarok ellen hatékony molekulát. A formuláció vonatkozásában a hatóanyag a legmodernebb mikrokapszulázott formában van jelen a készítményben. A formuláció erőteljesen növeli a készítmény hatékonyságát és tartamhatást is biztosít azáltal, hogy fokozatosan szabadul fel belőle a hatóanyag. A permetezések során a permetlé egy része elpárolog, de a mikrokapszula megakadályozza a Rapid® CS hatóanyagának elillanását.

A piretroid hatóanyagú készítmények a fény és az UV sugárzás hatására elbomlanak, így hatástartamuk minimális. A mikrokapszulába zárt hatóanyagot nem éri a fény és az UV sugárzás, így a Rapid® CS 3-5 napos hatástartammal rendelkezik, a hatóanyagcsoportra jellemző repellens hatását is tovább tartja meg. Jól látható, hogy a Rapid® CS (gamma-cihalotrin) bomlása 5 nap után is mindössze 20%, míg a vele összehasonlított terméké 70% fölötti (1. ábra).

1. ábra Az LCH (lambda-cihalotrin) és a GCH (gamma-cihalotrin – Rapid® CS) fénystabilitása UV csatornában Forrás: Pesticide Manual

ÚJDONSÁG! Granstar® SuperStar + Rapid Pack

Figyelembe véve a 2018-as termelői tapasztalatokat és visszajelzéseket a 2019-es évben a kalászos gabonát termelőknek az FMC-Agro gyomirtó szerből és rovarölő szerből álló csomagajánlatot készített. A csomag 12 ha gabona kezelésére elegendő.

Granstar® SuperStar Rapid + Riza Pack

A komplexitás jegyében a gyomirtó szer és rovarölő szer mellett a Riza® 250 EW gombaölő szerrel is elérhető lesz termelő partnereink részére ez a csomag, további kedvezményt biztosítva számukra.

A Riza® 250 EW gombaölő szer nagydózisú tebukonazol hatóanyagot tartalmaz, amelyet kijuttatva kiváló védelmet biztosít a legtöbb kalászos gabonát megtámadó levélbetegség ellen, ezzel “fertőtlenítve” az állományunkat a tél végi, kora tavaszi kórokozóktól.

www.fmcagro.hu

FMC-Agro Hungary Kft.

A növényvédő szereket biztonságosan és felelősséggel használja! Kérjük mindig kövesse a készítmény címkéjén leírtakat annak alkalmazásakor! Az ® jellel jelölt termékek az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkanevei.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Téli károsítók: így pusztítják a termést

2025. december 6. 07:10

A szabadban maradt állományok most a legsebezhetőbbek. A pocok, a vad és a fuzárium együtt akár teljes terméskiesést is okozhat.

A gubacsokról, 13. rész - A gubacsok belső szerkezete - levélgubacsok: a zacskógubacsok

2025. december 3. 08:10

Karomszerű, bunkós, csőszerű vagy gömbölyű zacskók: a levélgubacsok alakja sokat elárul a gubacsokozó fajról.

Figyeljünk a raktározott terményeinkre, mielőtt késő!

2025. december 1. 07:10

A raktározott termény télen sincs biztonságban. A hideg ugyan lassítja a kártevőket, de a hibás ellenőrzés akár teljes tételt tehet tönkre.

Amikor a csapadék már a kórokozóknak kedvez

2025. november 25. 07:10

A kalászosok ilyenkor különösen érzékenyek: a nedves, párás mikroklímát több gomba is kihasználja, akár gyors fertőzéshullámot indítva.

Idén is június végén kezdődhet az aratás

2019. június 14. 08:33

Tavaly a rendkívül meleg időjárás miatt több mint egy héttel korábban kezdődött az aratás, idén ez nem valószínű.

Őszi kalászosok gyomirtása az UPL ajánlásával

2022. szeptember 12. 07:14

A korábban megszokottól melegebb ősz, az enyhe, hótakaró nélküli tél kedvez a növényállományokban károsító kártevőknek és az őszi gyomkelésnek.

CARNADINE: felszívódó acetamiprid jó tartamhatással

2023. szeptember 18. 14:40

Hatékonyabb őszi védelem a vírusvektor rovarkártevők ellen búzában és árpában.

Komplex kalászos állományvédelem az FMC-től

2019. február 18. 04:30

Az őszi csapadékhiány a kalászosok lassú kezdeti fejlődését és az őszi bokrosodás elmaradását eredményezte. A szárazság megkérdőjelezi az őszi gyomirtások hatékonyságát, mivel ősszel a gyomok sem a megszokott ütemben keltek. Ezeken a területeken tavasszal egy további kezelés válhat szükségessé. A ritkább állományok esetén a megszokottnál nagyobb figyelmet érdemes fordítani a gyomirtásra.