13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Növényvédelmi előrejelzés

Sok a beteg, károsított diófa – napégés, almamoly és nyugati dióburoklégy okozzák a legtöbb problémát

Agrofórum Online

Szeptember első dekádjában az országon átvonuló hidegfront nemcsak a nyár végét hozta el, hanem bőséges csapadékkal áztatta a kiszáradt talajt. A lehullott eső kedvező hatással van az őszi érésű növények fejlődésére és minőségének alakulására. Növényvédelmi szempontból a nedvesség és a tartós harmatképződés elősegíti a kórokozók egy részének fejlődését, de még számos kártevő is képes károkat okozni.

Szőlőben már nemcsak a csemegét, hanem egyes korai fajtákat is szüretelnek, ezért itt nehéz is bármit tenni a szürkerothadás ellen, viszont a későbbi szüretelésűekben még most is indokolt a beavatkozás, mert az elvékonyodó bogyókat a betegség pillanatok alatt megtámadhatja.

Gyümölcsmolyok közül még most is repül és rakja tojásait az almamoly, melyből a csapdák naponta 5-6-ot is fognak. Ez már kevesebb, mint korábban, de alkalmas arra, hogy a késői szüretelésű almafajtákat megfertőzze, és tartós tárolásra alkalmatlanná tegye, mellette pedig utat nyit a gyümölcsmonília fertőzés kialakulásához. Még van lehetőség mindkét fertőzés elhárítására. Még most sem késő a kalcium pótlása, különösen ott, ahol az idén kevesebbet teremnek a fák, így elkerülhető a gyümölcs foltosodása. A kalciumtartalmú levéltrágyákat a szüret kezdetéig bátran adagolhatjuk a fáknak.

Alma gyümölcsmonília

Sok az idén a beteg diófa. A fák egy részén már most alig van levél, melynek a baktériumos és gombás eredetű megbetegedések mellett a napégés is az oka. A fák alatt már nyár közepén tömegesen lehetett hullott diót látni, melyek feketedtek és rothadtak. Ez a folyamat szeptember elejére felerősödött az almamoly és a nyugati dióburoklégy fertőzés hatására, mely kártevők rajzása még most is tart. A lárvák a burok és a héj között szívogatnak és okoznak helyrehozhatatlan minőségi károkat és a fent említett terméshullást.

Dió gnomóniás levél és termés

A dióburoklégy kártétele mellett most rakja petéit a dió aknázó fényesmoly 2. nemzedéke. A kikelő hernyók a növény még meglévő levelein képeznek aknaszerű járatokat, ezzel is csökkentve az asszimilációs felületet.

Dió aknázó fényesmoly kárképe

Bár a szilvamoly is rajzik még, már csak a késői fajták termésében tehet kárt. A napi fogás 2-3 darab, de ez is elegendő a terméshullás előidézéséhez.

Unalomig ismételtük már, de a zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák dőzsölnek az érőfélben levő zöldség- és gyümölcsféléken, sőt több panasz érkezett arra, hogy néhány példányuk megpróbál bejutni a lakásokba. Vonulásuk minden bizonnyal a hőmérséklet csökkenésével erősödni fog, de a fejlődőfélben levő lárvák most még inkább szívogatják a növények termését szántóföldön és kertészeti kultúrákban egyaránt.

Ázsiai márványos poloska szívogatása

A buxusok rettegett kártevője, a selyemfényű puszpángmoly még most is rajzik, bár repülésük csökkenő tendenciát mutat. Az ebből a rajzásból származó hernyók már lárva alakban telelnek át, de a növényeket a hideg idő beálltáig rágni fogják.

Selyemfényű puszpángmoly

Még szükség van a védekezésre!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: gyomosodás és kártevők

2025. október 20. 11:10

Bár nyugaton kedvezőbb az idő, az Alföldön súlyosbodik a szárazság, miközben a kártevők és betegségek sem kímélik a táblákat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hirtelen őszi lehűlés

2025. október 14. 07:10

A hirtelen lehűlés és a csapadékhiány próbára tette a gyümölcsösöket – itt az ideje a védekezésnek és a lombkezelésnek.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: októberi hideg új kihívásai

2025. október 13. 11:10

A hirtelen lehűlés és a borús idő kedvezett a gombabetegségek terjedésének, miközben a vetések egy része még mindig várat magára.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: kezdődik a védekezési szezon

2025. október 7. 07:10

A lehűlés a vegetációs időszak végét jelzi – most kell megkezdeni az őszi lemosó permetezéseket, mielőtt jönnek a fagyok.

24. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum - előtérben az új károsítók és a precíziós növényvédelem

2019. október 19. 08:37

Minden évben újabb és újabb károsítók, állati kártevők és korábban nem tapasztalt betegségek jelennek meg, ami nagy kihívás elé állítja a növényvédelmet.

Oregánó, avagy fűszertől az illóolajig

2023. február 1. 05:36

Az oregánót akár napi szinten használjuk a konyhában, továbbá értékes illóolaja az aromaterápia egyik fontos eleme lehet, de a kertben is hasznos funkciója van a növényvédelmi leveknél.

A LEMKEN módosítja portfólióját

2020. június 6. 04:36

A LEMKEN kivonja permetezőgépeit a gyártási programból, ezzel egy időben meg akarja erősíteni és tovább bővíteni a talajművelő, a vetéstechnikai és a növényápoló gépek területén elért, innovatív piaci vezető szerepét.

Nehezen lehet védekezni a pettyes szárnyú muslica ellen

2018. július 24. 08:20

A fajnak kialakult egy olyan képessége, hogy az élő gyümölcsbe rakja be a tojását, és abban fejlődik ki, ezért a gyümölcs nagyon hamar megromlik.