16℃ 3℃
március 7. Tamás, Perpétua, Felicitász
Állattenyésztés

Tovább nőtt a sertéspestissel fertőzött terület Pest megyében

MTI

A korábban fertőzötté vált Pest megyei zárt vadaskert közvetlen közelében igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, a vírust két elhullott vaddisznóból mutatta ki a hatóság.

A Nébih pénteki közleményében felidézte, hogy Pest megyében korábban kizárólag egy zárt vadaskertben találtak fertőzött állatokat a szakemberek, ahova feltételezhetően emberi közvetítéssel jutott el a vírus.

A betegség megjelenésekor az országos főállatorvos a vadaskert vaddisznó-állományának felszámolása mellett a környező, fertőzöttnek nyilvánított területen is elrendelte az állatok fokozott kilövését és a tetemek aktív keresését.

A tájékoztatás szerint december 4-én a Nébih diagnosztikai laboratóriuma két, a vadaskert közelében elhullottan talált vaddisznó mintájából is kimutatta az afrikai sertéspestist.

A vírus zárt vadaskerten kívüli, szabad területen való megjelenése miatt az országos főállatorvos a fertőzött és a magas kockázatú terület bővítése mellett döntött. Az intézkedés Fejér megye 11, míg Komárom-Esztergom megye 10 vadgazdálkodási egységének teljes területét érinti. A vadgazdálkodási egységek aktuális kockázati besorolásáról a Nébih weboldalán tájékozódhatnak az érintettek.

A Nébih hangsúlyozta, hogy az erdő lezárására nem kerül sor, a turistaútvonalak továbbra is látogathatók. Néhány alapvető szabályt azonban a kirándulóknak is be kell tartaniuk a járvány terjedésének megelőzése érdekében. A legfontosabbak, hogy a látogatók ne hagyjanak élelmiszerhulladékot az erdőkben, valamint a cipőket, bakancsokat alaposan tisztítsák, lehetőség szerint mossák le a kirándulás után – hívta fel a figyelmet az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.

Ha valaki elpusztult, betegnek tűnő vaddisznót lát, ne érjen hozzá és azonnal értesítse a Nébih-et az ingyenesen hívható zöldszámon (06-80/263-244).

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az olaszországi bivalytartást vették közelebbről szemügyre a magyar gazdák

2025. március 2. 14:10

Az idén 25 éves Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete második alkalommal látogatott ki Olaszországba a közelmúltban.

Be kellene tiltani a kutya-farkas hibridek tenyésztését?

2025. február 12. 11:10

Úgy néznek ki, mint a farkasok, úgy vonyítanak, mint a farkasok, és úgy is viselkednek, mint a farkasok a kutya-farkas hibridek.

Oroszország 2024-ben 777 millió euróval támogatta a tejtermelőit

2025. február 1. 14:10

Oroszországban a mezőgazdasági szektorok közül a legtöbb támogatást a tejtermelés kapja, ami tovább bővül az idei évben.

Skót-felföldi marhákkal virágzó magyar farm

2025. február 1. 08:10

A család 66 hektáron gazdálkodik, ez az ő esetükben leginkább legeltetéses állattartást jelent, 12 hektár az csupán, amelyen lucernát és szénát termesztenek.

Nébih: negyedével csökkent az élelmiszerpazarlásunk

2022. szeptember 30. 09:34

2016 és 2021 között 24%-kal csökkent az élelmiszerpazarlás a háztartásokban.

Szabálytalanul permetezett repcét tárcsáztattak be a méhek érdekében

2021. április 20. 11:44

A beporzó rovarok védelme mindannyiunk közös érdeke, az előírásokat szándékosan megszegő termelők a jövőben is maximális hatósági szigorra számíthatnak.

Jövő csütörtök az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának határideje

2018. május 23. 07:54

A díjbevallás beadási határideje 2018. május 31., így tehát alig egy hét maradt a kötelezettség szankciómentes teljesítésére.

Frissült a szőlő szaporítóanyag termő ültetvények adatbázisa

2021. március 23. 07:17

A szőlőiskolai szaporítások adatbázis 81 vállalkozás, míg a szőlő szaporítóanyag termő ültetvény összesítés 128 termelő vállalkozás adatait foglalja össze.