25℃ 17℃
június 20. Rafael, Dina
Állattenyésztés

Változtattak az afrikai sertéspestis miatt a kockázati besoroláson

NÉBIH

A Szakértői Csoport december 19-i ülésén megfogalmazott javaslat alapján az országos főállatorvos minden alacsony kockázatúnak minősített vadgazdálkodási egységénél közepes fokozatúra módosította a kockázati besorolást. Az intézkedés célja a fertőzés terjedésének lassítása és a vaddisznóállományok hatékonyabb gyérítése a még mentes területeken.

A korábbi ideiglenes intézkedések megerősítése, valamint a járványhelyzet áttekintése céljából 2019. december 19-én ülésezett a Szakértői Csoport. A szakemberek a járványügyi helyzetről és a legfrissebb kockázatelemzésről szóló beszámolók alapján több határozatot is elfogadtak. Többek között számos vadgazdálkodási egység esetében a korábbi ideiglenes besorolás véglegesítésére tettek javaslatot az országos főállatorvosnak. Az intézkedés Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyében összesen 62 vadgazdálkodási egységet érint. A területek aktuális besorolása kereshető adatbázisban, valamint interaktív térképen egyaránt megtekinthető.

A Szakértői Csoport javaslata alapján az országos főállatorvos hazánk minden, alacsony kockázatúnak minősített vadgazdálkodási egységénél közepes szintűre emelte a kockázati besorolást. Az intézkedés többcélú, a fertőzés terjedésének lassítását, a védekezés intenzitásának fokozását és a vaddisznóállomány még mentes területeken történő hatékonyabb gyérítését egyaránt szolgálja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

A kolosztrumos edények tisztítása sorsdöntő lehet

2025. május 21. 16:10

A kolosztrum életmentő lehet a borjak számára, de csak akkor, ha az itatáshoz használt eszközök megfelelően tiszták.

A sertéspestis idáig csak rövidtávú bizonytalanságot okozott az ágazatnak

2019. május 7. 08:33

Az ASP rövidtávon bizonytalanságokat okozott az ágazatnak, de összességében nem billentette meg, és a hazai sertésállomány mennyisége sem változott számottevően.

Tovább csökken a sertés- és szarvasmarha-állomány az EU-ban

2024. október 8. 13:10

Az állatállomány-összeírások legfrissebb eredményei szerint 2024-re tovább csökkent a sertés- és szarvasmarha-állomány az Európai Unióban.

Csökkent az élősertés-behozatal

2023. április 21. 07:51

Az elemzések szerint az élő sertés kivitele nőtt, míg behozatala csökkent.

Figyeljünk oda a plakátokra a budai erdőkben!

2019. október 7. 08:02

Fontos, hogy az erdők lezárására nem kerül sor, a turistaútvonalak továbbra is látogathatóak.