Az állókultúrák tápanyagellátásában mindig nagyobb a bizonytalanság, mint a szántóföldi kultúrák esetében. A gyümölcsösökben ugyanis nem csak egy év terméseredményét befolyásoljuk a trágyakijuttatás során, ezért fontos, hogy mindezt gyakorlati szempontból végiggondolva tegyük, és ne az éppen aktuálisan felkapott, jó ajánlatnak tűnő műtrágyára voksoljunk.
Milyen fő szempontokat kell tehát néznünk az ültetvények tápanyagellátásának tervezése során?
- Az ültetvény kora:
Nem mindegy, hogy termő vagy nem termő ültetvényről beszélünk. Alapesetben, ahogyan az ültetvény öregszik, úgy igényel egyre több és más összetételű tápanyagot. A telepítéskor még a foszfortúlsúlyos, gyökeresedést segítő trágyák kijuttatása fontos, később ennek a hatóanyagnak sokkal kevesebb szerep jut. Nem termő korban még kisebb mennyiségekkel, de folyamatosan folytatni kell a tápanyagokkal való feltöltést. Ez az időszak is már több évre előre meghatározza az eredményességet: sokéves álló kultúrával dolgozunk, melynek termesztése a megfelelő tápanyag-utánpótláson áll vagy bukik. A feltöltő trágyázással elért optimális foszfor- és káliumszintet a termőre fordulás után rendszeres trágyázással fenn kell tartani, belekalkulálva a tervezett terméshozamot és a nyesedékkel, lombbal a termőterületről elvitt tápanyagmennyiségeket is.
- Faj:
A gyümölcs faja nem csak az abból adódó különböző arányú tápanyagigények miatt fontos, hanem a klórérzékenység tekintetében is, hiszen ez alapesetben meghatározza, hogy milyen formában juttathatjuk ki a szükséges tápanyagokat. Mivel a termesztett gyümölcsfajaink a kismértékben klórtűrő vagy a klórérzékeny csoportba tartoznak, ezért az ültetvények tápanyagellátásánál érdemes a klórmentes műtrágyákat előnyben részesíteni.
Ismert az is, hogy gyümölcsfajonként eltérő mennyiségű tápanyagra van szükség a termés képzéséhez.
Egy tonna gyümölcs előállításához átlagosan szükséges tápanyagmennyiség gyümölcsfajonként (N – P – K hatóanyag kg-ban):
– Alma: 1,5 – 0,5 – 2,0
– Körte: 1,5 – 0,5 – 2,0
– Őszibarack: 2,5 – 1,0 – 5,0
– Kajszi: 3,0 – 0,8 – 5,0
– Szilva: 3,0 – 1,0 – 5,0
– Meggy: 4,0 – 1,0 – 4,0
– Cseresznye: 4,0 – 1,0 – 4,0
– Mandula: 10,0 – 1,5 – 12,0
– Dió: 9,0 – 1,5 – 10,0
– Gesztenye: 10,0 – 1,5 – 6,0
- A talaj:
A talaj, termőhely ismerete már az ültetés előtt a legfontosabb kell, hogy legyen. A telepítés előtti tápanyagfeltöltést talajvizsgálat után célszerű elvégezni, majd a fenntartó trágyázások műtrágya szükségletének kiszámítását is talaj- és növényvizsgálat (levélanalízis) alapján végezzük el.
A talajnak nem csak a tápanyagtartalma fontos, tisztában kell lenni a pH szerepével is, a kapott eredményeket ennek tükrében kell értelmeznünk. A talaj pH-ja nagyban befolyásolja a felvehető tápanyagok mennyiségét azáltal, hogy meghatározza a tápanyagok oldhatóságát. Savas talajon az egyes ásványi anyagok (alumínium, vas, mangán, réz) oldhatósága nő, extrém esetben (4-5 közötti pH-n) ez mérgező hatású lehet a növényekre nézve. Az erősen lúgos talajon (8-as pH felett) pedig a növények számára szükséges tápanyagok nem oldódnak, így azokat a növények nem tudják felvenni. Ilyen magas értékeknél a mikroelemek felvétele szinte lehetetlen és a talaj szabad foszforkészletének jelentős része is kötött formába kerül. Vagyis előfordul, hogy a talajlabor eredményéből azt látjuk, hogy elegendő, sőt túl sok a foszfor a talajban, viszont mivel a magas pH miatt nem tud felszívódni/hasznosulni, így a növény foszfor (és egyéb ezzel összefüggő tápanyag) hiányokat mutat.
Bár az optimális pH-érték az adott növényfajtól, sőt fajtától is függ, a legtöbb növény az enyhén savas közeget kedveli.
Hasonlóan fontos a talaj kötöttsége. A kötöttebb talajokon a foszfor és a kálium a beművelés mélységében halmozódik fel. Ez azt is jelenti, hogy a megkötődés miatt a talaj felszínére szórt és/vagy sekélyen beművelt trágyából nagyon kevés jut a fák gyökérzónájához.
- Szezonális dinamika:
A gyümölcsfák eltérő mértékben, de a teljes vegetációban folyamatosan igénylik a tápanyagfelvételt. Az ültetvények tápanyagfelvételének két kiemelkedő időszaka van:
1. A rügyfakadástól az intenzív hajtásnövekedés, illetve gyümölcs sejtosztódás befejeződéséig tartó időszak (tavasz).
2. A rügydifferenciálódás, szüret utáni tartalékképzés és az intenzív hajszálgyökér fejlődés időszaka (nyár végétől tél elejéig).
A tápanyagellátást az aktuális fenológiai és élettani szakaszok eltérő igényéhez kell tehát alakítani.
Vegyük sorra, hogy mely fő tápelemekre mikor van szüksége a beállt állókultúráknak:
– Nitrogén: Utánpótlására az egész vegetációban szükség van, ám ahogyan a fenti tápanyagmennyiség igényekből kiderül, ültetvények esetén nem ez a legnagyobb arányban szükséges makroelem. A folyamatos nitrogéntúlsúlyos műtrágyák, szervestrágyák egyoldalú használata az ültetvények fenntartásához nem elegendő, sőt kifejezetten káros! A nitrogén szerepe a hajtásnövekedésben és a gyümölcsök méretének alakulásában nyilvánul meg, ezért leginkább május-június elején, majd júliusban a rügydifferenciálódáskor, később szüret után a tartalékképzéshez van szükség a jelenlétére. Fontos még, hogy a nitrogén esetén tartalékoló trágyázásról nem beszélhetünk, mert a mineralizálódott nitrogént a talaj alig tudja visszatartani a kimosódással szemben, emiatt a kijuttatása talajon át többszöri adagban javasolt. Ősszel kevesebb, tavasszal több nitrogénre van szükség, célszerű 1/3-2/3 arányban kitenni. Az intenzív növekedés (zöldtömegképzés és termésnövekedés) időszakában a nitrogéntúlsúlyos lombkezelés indokolt.
– Foszfor: Legfontosabb érdeme a generatív szervek képzése, ezért virágzástól május végéig, majd július végén van rá fokozott igény. Amennyiben a talaj megfelelő szintre fel van töltve foszforral, úgy a foszfor fenntartó trágyázást elegendő két-három évente elvégezni.
– Kálium: A nitrogén mennyiségénél jóval többet igényelnek belőle gyümölcsfáink. Szerepe a szénhidráttermelésben és a vízháztartásban van, ezáltal a termés minőségének alakulásában, az íz-zamat, szín és eltarthatóság tekintetében kiemelkedő. Segít a fagy elleni védekezőképesség növelésében, és a betegségekkel szembeni ellenálló képességet is növeli. A kálium befolyásolja a kalcium, nitrogén és foszfor felvételét is! A káliumműtrágyák javasolt kijuttatási időpontja ősszel, a szüret után van.
Fentieken kívül fontos szerepe van a kalciumnak, a magnéziumnak és a bórnak. A kalciumnak alapvetően a termés megfelelő hússzerkezetének és héjvastagságának kialakulásában van szerepe. Befolyásolja a tárolhatóságot, kiemelten fontos ebből a szempontból almatermésűek esetén. A magnézium a klorofill alkotóeleme, tehát a növekedésben meghatározó tápelem. Az intenzív hajtásnövekedés időszakában van a legnagyobb jelentősége. A bór nagyon fontos szerepet tölt be több élettani folyamatban is, részt vesz a nukleinsavak szintézisében, a szénhidrát anyagcserében, a tenyészőcsúcsi sejtek differenciálódásában, a sejtfalak szerkezetének kialakításában és a megtermékenyülési folyamatokban. Virágzáskor, valamint a rügydifferenciálódás idején kell a pótlására figyelmet fordítani. Ezeket a legcélszerűbb egy megfelelően kidolgozott lombtrágyázási technológia során kijuttatni!
Összefoglalva tehát elmondható, hogy az ültetvények esetén a megfelelő tápanyag-utánpótlás precíz tervezést igényel, az állókultúrák termesztésének sikere nagyban múlik ezen. Itt sosem egy évre tervezünk, több év folyamatos, szakszerű „befektetése” lesz a sikeres termesztésünk kulcsa.
