12℃ 7℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Terményárak

Jó kéthetes csúcson a szójabab kurzusa

Agrofórum Online

A búza és a szójabab 0,7-0,7, a kukorica pedig 1,2 százalékkal drágult pénteken Chicagóban. Európában inkább stagnált a piac, nem történtek jelentős elmozdulások, sőt a malmi búza és a takarmánybúza ára ugyanazon az értéken hagyta el a parkettet, mint előző nap.

Egy tonna búzáért 192,12 dollárt adtak, ami 0,7 százalékos drágulásnak felel meg. A kukorica ára 1,2 százalékkal került feljebb és egy tonna 125,93 dollárt ért a nap végén. A szójabab kurzusa ugyanúgy 0,7 százalékkal ment feljebb, mint a búza, itt egy tonna termékért 312,41 dollárt adtak a kereskedők, de napközben a 314,75 dollárnak megfelelő szinten is kötöttek üzletet. Kanadában is pluszt hozott a repce, igaz csak 0,3 százalékosat. Egy tonnáért 468,6 kanadai dollárt adtak.

A szójabab ára április 23. óta nem járt ennyire magasan, a kínai vásárlások támogatták a ralit. A kukorica piacán is felmerült, hogy Peking akár teljesítheti azokat a vállalásokat, amelyekre a januárban megkötött kereskedelmi egyezményben tett ígértet. A két ország illetékesei egyébként a hírek szerint csütörtökön egyeztettek és az ázsiaiak állítólag ígéretet tettek arra, hogy az egyezményben megfogalmazottak szerint folytatják a jövőben vásárlásaikat az agrártermékek piacán.

„Erőteljes hatásokkal járhat a gabonapiaci árakra nézve, ha Donald Trump amerikai elnök kormányzatának nyomására az egyezményben foglaltaknak megfelelően vásárol majd amerikai agárpiaci termékeket az ázsiai ország” – mondta a Thomson Reuters hírügynökségnek Charlie Sernatinger, az ED&F MAN Capital Markets gabonapiaci ügyletekért felelős globális vezetője. Az elemzők általában véve azonban még meglehetősen szkeptikusak a témában.

Európában vegyesen alakultak a gabonapiaci árak. A malmi búza tonnánkénti ára maradt a 188,25 eurós szinten. Pénteken csak egy másfél eurós sávban, a 187 és 188,5 euró között folyt a kereskedés. A forgalom rendkívül alacsony volt, 7296 üzletet kötöttek. Egy kötéssel 50 tonna malmi búza cserél gazdát a párizsi árutőzsdén. A takarmánybúza kurzusa is stagnált a 153,45 euró/tonnás értéken.

A repce befektetőinek viszont árcsökkenést kellet elszenvedniük, az 1,5 eurós mínuszt követően 372,75 eurót ért egy tonna ebből az agrártermékből. A kukorica piacán viszont enyhe drágulást figyelhettek meg a kereskedők, igaz csak kis mértékűt. Egy tonna kukoricáért 165,75 eurót adtak a parkett zárásakor, ami 25 eurócentes pluszt jelentett.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica és a szójabab ára is emelkedett az amerikai bizonytalanságok miatt

2025. október 19. 11:10

A lassú eladások és a hozamkérdések hajtották felfelé az amerikai gabonapiacot, miközben Európában a búza gyengült, a repce viszont drágult.

Trump Kína elleni fenyegetése vágta oda a szójabab piacát

2025. október 12. 10:10

Trump újabb bejegyzése megrázta a gabonapiacokat: miközben Amerikában estek az árak, Európában vegyes mozgás volt megfigyelhető.

Betakarítási adatokra várnak a kereskedők

2025. október 7. 08:10

Európában a malmi búza 0,9 százalékkal, a kukorica 2,2 százalékkal, a repce 2,8 százalékkal, a takarmánybúza pedig 0,6 százalékkal került kevesebbe, mint egy hete.

Az aratás végével csökken a búza ára

2025. szeptember 29. 10:10

Enyhe mínuszokat hozott az elmúlt hét is a terménypiacokon Amerikában és Európában is. Chicagóban a búza 0,5 százalékkal, a kukorica szintén 0,5 százalékkal, a szójabab 1,2 százalékkal, a repce 0,7 százalékkal lett olcsóbb.

Hét hónapos csúcsról csökken a szójabab ára

2020. augusztus 21. 08:41

A párizsi árutőzsdén a kukorica ára nem változott, de másik három fontos teremék, a malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára csökkent.

Enyhülnek Oroszország GMO szójabab behozatali korlátozásai

2020. június 7. 16:03

A szójabab-termékek globális piacokon kialakult túlkínálata következtében az amerikai társaságok oroszországi dömpingbe kezdhetnek.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Ismét csökkent a repcetermés-előrejelzés az EU-ban

2024. augusztus 5. 08:10

A repcetermés várható mennyisége 17,27 millió tonnára csökkent. A napraforgó-előrejelzés is kisebb, a szója viszont valószínűleg erősödni fog.