Gépinfo

Profitált a John Deere az amerikai segélyprogramból

Agrofórum Online

A Deere, traktorokat gyártó vállalat 2,11 dolláros egy részvényre jutó eredményével 49 centtel felülmúlta a várakozásokat.

Árbevétel soron is a konszenzus felett teljesített a John Deere. A menedzsment hozzátette, hogy az idei évben a járvány miatt 30-40 százalékos keresletcsökkenést vár a termékei iránt. A részvény árfolyama végül 1,47 százalékos csökkenéssel fejezte be a gyorsjelentés utáni kereskedést – tette hozzá az Equilor Befektetési Zrt.

Az emelkedés oka, hogy a cég felülteljesítette az előzetes értékesítési és profitbecsléseket is, amelyeket a gyorsjelentés közzététele előtt fogalmaztak meg az elemzők. A társaság profitált abból a segélycsomagból, amelyet az Egyesült Államok kormányzata nyújtott az amerikai termelőknek azért, hogy megbirkózzanak az új típusú koronavírus terjedése miatti válságos helyzettel.

„A mezőgazdasági gépek értékesítésében a Deere a stabilitás jeleit fedezi fel és a romló mezőgazdasági hangulat ellenére is optimistán tekinthetnek a jövőbe” – mondta Stephen Volkmann, a Jefferies elemzője a Thomson Reuters hírügynökségnek. Hozzátette, hogy a 2020-as észak-amerikai adóügyi kilátások 10 százalékos csökkenése „meglepően jóindulatúlag” hathat a John Deere számaira.

A vállalat szerint idén 10-15 százalékkal eshet vissza az agrárszegmens, ami valamivel jobb, mint amire az elemzők előzetesen számítottak. A cég 1,6 és 2 milliárd dollár közötti 2020-as profitcélt jósol, ami 39, illetve 51 százalékos éves alapú csökkenést jelenthet.

A május 3-án zárult negyedévben a mezőgazdasági és gyepszegmens értékesítése 18 százalékkal 5,97 milliárd dollárra esett, az építőipari és erdészeti gépek értékesítése pedig 25 százalékkal 2,26 milliárd dollárra zuhantak.

A gyorsjelentés kiért arra, hogy Európában bár vegyesek a piaci feltételek, de a cég működőképessége jónak tekinthető a koronavírus-járvány hatásainak közepette. Európában egyébként 5-10 százalékos csökkenésre számítanak az agrárszegmensben. A kontinensen a traktoreladás magas egyszámjegyű százalékban, míg a kombájnok értékesítése alacsony kétszámjegyű százalékban csökkent.

A Deere a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója. A társaság három üzleti szegmensben működik: mezőgazdaság és gyep, építőipar és erdőgazdálkodás, valamint pénzügyi szolgáltatások. A mezőgazdasági és gyepszegmens számos gépet gyárt és forgalmaz, valamint ezekhez kapcsolódó alkatrész-utánpótlást is biztosít.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új motorról suttognak a Fendt háza táján, ez új korszakot hoz el

2025. november 8. 13:10

Az ötödik generációs Fendt 800 Vario traktorokba már az új AGCO Power CORE80 motorok kerülnek, amelyek kiemelkedő teljesítményűek, miközben hihetetlenül takarékosak.

"A gép nem váltja ki az embert, csak jobb döntésekhez segíti" – Interjú a mesterséges intelligenciával

2025. november 7. 07:10

A mesterséges intelligencia nemcsak adatokat elemez, hanem döntéseket is segít. Interjú a jövő egyik legizgalmasabb „agrárszereplőjével”.

Egy nem szokványos vetőgép, amit kisebb gazdaságoknak érdemes kipróbálniuk

2025. november 6. 16:10

3 métertől 12 méterig terjedő változatokban egyaránt elérhető az a holland munkagép, amelyet takarónövények, repce, lóhere és fűmag vetéséhez ajánl a gyártó.

Megremeg a föld az új nagytraktor alatt, hihetetlen, mennyi lóerőt préseltek bele

2025. november 4. 16:10

Egyre-másra érkeznek a nagy bejelentések a november közepi Agritechnica kiállítás előtt, most a Case IH is elkápráztatta a gazdatársadalmat.

Kihirdették az “Év Traktora 2021” eredményeit

2020. december 21. 06:38

Az év traktora verseny döntőjébe 11 traktorgyártó 18 modellje jutott be, amelyek közül került kiválasztásra a 4 kategória győztese.

Mezőgazdasági vontató az úton: a traktorvezetés szabályai

2025. szeptember 3. 14:10

A mezőgazdasági vontató biztonságos és szabályos kezelése nélkülözhetetlen a hatékony munkavégzéshez és a balesetek megelőzéséhez.

Retró: betakarítás egy Claas vontatott cséplőgéppel és egy ősöreg Fendt traktorral

2024. március 20. 08:10

Érdekes kísérletbe fogott egy holland gazda, aki bő félévszázados német masinákkal látott neki tavaly a betakarításnak.

Zetor traktort is nyerhetsz tombolán - Jön a II. Bodrogközi Traktoros Családi Nap

2018. július 17. 14:31

Idén augusztus 18-án, szombaton rendezik meg a Bodrogközi Traktoros Családi Napot Felsőbereckiben, ahol a programok között lesz többek között szlalomverseny és traktorhúzó verseny is.