Terményárak

Két hetes csúcs után csökken a szójabab ára

Agrofórum Online

A búza 2,1, a kukorica pedig 2,3 százalékkal drágult Chicagóban, ám a szójabab kurzusa 0,3 százalékkal csökkent. Párizsban a pluszok domináltak a következő határidőre, ám a repce kivételt jelentett a maga több mint 5 eurós csökkenésével.

A búza piacán az időjárás, a kukoricánál az ültetések tempója, míg a szójababnál a kínai hírek voltak hatással a kereskedésre. A kereskedők egyre inkább aggódnak az Egyesült Államok és Kína közötti politikai feszültségek miatt, ezért két hetes csúcs után fordult mínuszba a kereskedés. A szállításokon továbbra is érződik, hogy egy teljesen napra leállt a brazíliai Paranagua kikötője azt követően, hogy koronavírusos esetet találtak a személyzet tagjai közt. A kukorica negyedik napja drágul azután, hogy az esőzések miatt lelassultak az ültetési munkálatok az Egyesült Államok középnyugati vidékének egyes térségeiben. A búza kurzusa azért tudott emelkedni, mert a befektetők továbbra is aggódnak a fekete-tengeri termőterületek száraz időjárása miatt.

„A Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi feszültségek állnak a középpontban, mivel az első fázisban megkötött kereskedelmi egyezmény értelmében már konkrét vásárlásoknak kellene megtörténnie a két ország között. A koronavírus miatt türelmesek voltak a befektetők, de most egyre jobban aggódnak a Hongkong kapcsán erősödő nézeteltérések miatt” – nyilatkozta Allendale elemzőség egyik brókere. Az ázsiai városállamban Peking csökkenteni szeretné az amerikai befolyást.

Európában rossz napja volt a repce befektetőinek, de a másik három gabonafajta kivétel nélkül drágult a következő határidőre. Egy tonna repce 369,25 euróba került azt követően, hogy 5,25 euróval csökkent a tonnánkénti kurzus, de napközben 368 eurós szinten is kötöttek üzletet. Novemberre és 2021 februárjára 4,5-4,5 euróval kúszott lejjebb az ár. A malmi búza kereskedésében nem volt élénk az üzletkötési kedv, 10 306 kontraktus jött létre, tranzakciónként 50 tonnás mennyiséggel. Az árjegyzés 75 eurócenttel a 187,25 euró/tonnás értéig emelkedett. A takarmánybúza 1,4 euróval került többe, mint előző nap és 162,9-es tonnánkénti értéken hagyta el a parkettet. Mindkét búzafajtánál két következő határidőre is drágult a piac. A kukorica júniusra 25 eurócenttel drágult a 167,5 euró/tonnás értékre. Augusztusra 50 eurócenttel csökkent az ár, míg novemberre nem változott a kurzus.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica és a szójabab ára is emelkedett az amerikai bizonytalanságok miatt

2025. október 19. 11:10

A lassú eladások és a hozamkérdések hajtották felfelé az amerikai gabonapiacot, miközben Európában a búza gyengült, a repce viszont drágult.

Trump Kína elleni fenyegetése vágta oda a szójabab piacát

2025. október 12. 10:10

Trump újabb bejegyzése megrázta a gabonapiacokat: miközben Amerikában estek az árak, Európában vegyes mozgás volt megfigyelhető.

Betakarítási adatokra várnak a kereskedők

2025. október 7. 08:10

Európában a malmi búza 0,9 százalékkal, a kukorica 2,2 százalékkal, a repce 2,8 százalékkal, a takarmánybúza pedig 0,6 százalékkal került kevesebbe, mint egy hete.

Az aratás végével csökken a búza ára

2025. szeptember 29. 10:10

Enyhe mínuszokat hozott az elmúlt hét is a terménypiacokon Amerikában és Európában is. Chicagóban a búza 0,5 százalékkal, a kukorica szintén 0,5 százalékkal, a szójabab 1,2 százalékkal, a repce 0,7 százalékkal lett olcsóbb.

Minden út a szójához vezet

2023. december 29. 08:10

Bizonyítjuk, hogy megéri szóját termeszteni, és bemutatjuk a SAATEN-UNION portfólióját az igen korai fajtáktól a középérésűekig.

Takarónövények szója és kukorica előtt: megéri?

2024. szeptember 10. 16:10

Kiszámolták a takarónövények gazdasági előnyeit és hátrányait szója és kukorica előtt vetve. Hozhat-e nettó bevételt a velük járó plusz költség?

A szója gyomirtásának sarokpontjai

2025. május 13. 13:10

A szója gyomirtásánál fontos figyelembe venni azokat a befolyásoló tényezőket, amelyek direkt vagy indirekt módon határozzák meg a sikert.

A takarmánybúza ára sokat csökkent Európában

2020. május 4. 08:02

Európában múlt héten a mínuszok domináltak gabonatermékek piacán, hiszen a négy kiemelten fontos agrártermék közül csak a repce ára ment felfelé.