Terményárak

Öt százalékkal drágult a búza egy hét alatt

Agrofórum Online

Chicagóban a búza ára 5,2 százalékkal emelkedett az elmúlt héten. Ezalatt a kukorica kurzusa 0,1 százalékkal, a szójababé 0,3 százalékkal, a repce ára pedig 0,3 százalékkal ment feljebb az Egyesült Államokban. Párizsban sokkal jobb volt a hangulat az elmúlt héten, mind a négy fontos agártermék kurzusa emelkedett.

Egy tonna búzáért 193,54 dollárt adtak a múlt hét végén, ez számottevő 5,2 százalékos heti plusznak felel meg. A kukorica enyhe, 0,1 százalékos drágulása 128,88 dollár/tonnás árszinthez vezetett. A szójabab hasonló, de azért nagyobb arányú, 0,3 százalékos heti áremelkedését követően 332,02 dollárt adtak egy tonna terményért. A repce árjegyzése szintén 0,3 százalékkal került feljebb a chicagói árutőzsdén, ez 214,4 dollár/tonnás árszintet eredményezett.

Európában a vevők uralták a piacot az elmúlt öt napban. A malmi búza 3 százalékkal, azaz 5,5 euróval a 186,25 eurós tonnánkénti árszintig emelkedett. A kukorica befektetői is örülhettek, egy tonnáért 167 eurót adtak a pénteki záráskor, ez azt jelenti, hogy öt nap alatt 1,5 százalékkal, tehát 2,5 euróval drágult ez az agrártermék. A repce árjegyzése 1 százalékkal került feljebb ugyanezen az időtávon, ami 3,75 eurós pluszt hozott a párizsi árutőzsdén. Végül egy tonna repce 379,75 euróba került. A takarmánybúza 1,6 százalékos, azaz 2,6 eurós öt nap alatti drágulása 166,25 euró/tonnás árjegyzéshez vezetett.

A többi fontosabb agrártermék közül a zab enyhén, 0,02 százalékkal drágult az elmúlt héten, a rizs kurzusa viszont látványosan ugrott meg, összesen 4,3 százalékkal drágult. A szójaolaj árjegyzése 1,6 százalékkal került feljebb. A kávéért is jóval többet kellett a pénteki záráskor fizetni, mint egy héttel korábban, 4,3 százalékkal ugrott meg az árszint. Ezekkel szemben a a cukor, a kakaó és a narancslé ára mérséklődött. A cukorért 2,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, míg a kakaóért 0,8 százalékkal. Előbbieknél jobban, 3,6 százalékkal zuhant viszont a narancslé ára a tengerentúlon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Még nem árazta a piac a romló orosz búzatermést

2024. december 18. 07:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Emelkedett a kukorica ára az export miatt

2024. december 17. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce olcsóbb lett.

Olcsóbb lett a búza a globálisan javuló termés miatt

2024. december 14. 07:40

Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a kukorica olcsóbb lett.

Olcsóbb lett a kukorica az elmaradó export miatt

2024. december 13. 07:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, de a repce drágult.

RAPOOL-HIBRIDREPCÉK TELJESÍTMÉNYE, 2016–2019 (FRISS EREDMÉNYEK)

2019. augusztus 26. 12:45

A Magyar Kukorica Klub 2016 óta minden év júliusában öt-öt helyszínen végzett terméstanúsítást a RAPOOL Hungária Kft. megbízásából.

A repce állományfejlődésének kihívásai

2018. július 18. 04:45

A cél a maximális ellenálló képesség.

RAPOOL-repcebiztosítás a teljes termelési ciklusra

2020. május 27. 15:34

A repce esetében a magas ráfordításigény és a jelentős időjárási kitettség miatt további célszerű megoldásnak mutatkozik egy megfelelő biztosítási konstrukció, amely már a kelési kockázatoktól kezdve a betakarításig előforduló káreseményekig lehetőséget teremt arra, hogy ha esetleg terméskiesés következne be, a termesztési költségek abban az esetben is megtérüljenek.

Vegyes hetet zártak az agrárpiacok

2021. március 8. 06:29

Párizsban a malmi búza ára 5,5 százalékkal zuhant, miközben a repce kurzusa 5,5 százalékkal lőtt ki.