18℃ 11℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Gyümölcs

Diótermesztési tapasztalatok Lovasberényből

Agrofórum Online

Egy napsütéses, kellemes kora őszi napon látogattunk el az Engelhardt Dióbirtokra Lovasberénybe, ahol a családi diótermelő gazdaság legifjabb tulajdonosa, Ádám fogadott minket.

„Harmadik generációs diótermesztő család vagyunk. Nagypapám még kicsiben művelte ezt. Körülbelül 20 éve váltott édesapám teljesen más irányú karrierjéről a diótermesztésre, én pedig másfél éve döntöttem úgy, hogy elkezdjük a gazdaságátvételt és az informatikai munkából a diótermesztés felé fordulok.”

Gazdaságuk 50 hektáron termeszt diót válogatott magyar fajtákból, korszerű körülmények között, az agrár-környezetgazdálkodási program tagjaként, környezetbarát módon.

A birtokon idősebb és fiatalabb ültetvény is található – gondolnak a következő generációkra is (Drónfotó: Hanula Gábor)

A dióburok fúrólégy megjelenése új kihívás elé állította a diótermelőket. Új technológiát, plusz költséget jelent ez a gazdálkodóknak.

„A legtöbb ember, akinek van diófa a környékén ezt tudja. A dióburok fúrólégy gyakorlatilag elterjedt az országban, aki nem védekezik ellene, annak nem lesz diója. Mi nem vagyunk bio termesztők, a kártevő a bio diótermesztőknek még nagyobb kihívást jelent. Meg kellett tanulni megvédeni tőle az ültetvényt. Sok kérdést kapunk ezzel kapcsolatban kiskertesektől, mi igyekszünk nekik válaszolni és segíteni, de az a tapasztalatunk, hogy egy-egy fát nem tudnak megvédeni. Ültetvény szintjén lehet ellene védekezni, de ez körülbelül 5-6 plusz permetezést jelent. Mindez költségben nagyságrendileg 150 ezer forint többlet költség hektáronként. Tegyük hozzá, hogy a dió ára nem követi ezt jelen pillanatban. Részben emiatt is döntöttünk úgy tavaly, hogy létrehozunk egy webshopot, hogy ne csak a kereskedőket tudjuk kiszolgálni, hanem a végfelhasználók számára is, közvetlenül tudjunk jó minőségű diót kínálni. Sokan keresik is, hiszen ahol eddig volt a nagymamának egy-egy diófája, ott most nem tudnak már az egészséges terméshez hozzájutni.”

Az exportálásra szánt dión kívül az Engelhardt Dióbirtok most már Ádám terveit is megvalósítva a hazai diókedvelőknek is értékesít. Webshopjukban megtalálható a dióbélen kívül a dióolaj és a dióliszt is.

„A célunk az a feldolgozással, hogy több lábon álljunk. Látszik, hogy nagyon kitett a héjas dió piac, akár a világpolitikának is. Korábban nem gondoltuk volna, hogy egy amerikai–kínai gazdasági háború, vagy egy orosz–ukrán konfliktus a magyar dióexportra komoly hatással lehet, de sajnos így van.”

A dióból olajat és lisztet is készítenek, ezek elérhetőek a webshopjukban is. Ezekkel a feldolgozott termékekkel igyekeznek több lábon állni (Fotó: Harcsa Marietta)

A gépi betakarítást követően a teljes feldolgozási folyamat a saját üzemükben történik.

„A héjas dió feldolgozása a buroktalanítással kezdődik, utána mosás következik, majd még egy tisztítási folyamaton esik át a termés. Ezután a szárításra kerül sor, amely körülbelül 3 nap alatt lezajlik. A diót a kívánt nedvességtartalomra a 37-38 ℃-os levegőn szárítjuk. A száraz diót konténerekbe ürítjük, ahol méret szerint válogatjuk azokat. Ez az exportminőségű dióra igaz, ebben az esetben ugyanis nem lehet több 10% hibánál. A méretre válogatás után 10 kilós zsákokba csomagoljuk a diót, és úgy értékesítjük elsősorban Nyugat-Európában.”

Ádám és édesapja (Fotó: Engelhardt Dióbirtok)

Ádám szívügye a dió, és abban hisz, hogy ő is és annak idején édesapja is jó döntést hoztak, amikor a diótermesztésért feladták korábbi munkájukat.

„Jó évben az ilyen méretű gazdaság már szerencsére kifizetődő, de az érem másik oldala az életvitel. Nyolc évig ültem egy irodában, ahol szerettem dolgozni, de az, hogy itt kint vagyunk a természetben, az, hogy én osztom be az időmet; az, hogy látom a gyerekeimet felnőni (mondjuk nem ilyenkor októberben, diószezonban nem nagyon látnak, de ezen kívül), ez más életminőség, ezt nem lehet forintosítani.”

Engelhardt Ádámmal készült riportunkat az Agrofórum YouTube csatornáján is megnézhetik!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Színező öntözés

2026. szeptember 17. 08:10

A piros alma fedőszínét a fény mellett a hőmérséklet is meghatározza. Ha túl nagy a meleg, színező öntözéssel segíthetünk.

Utóérő gyümölcsök

2026. szeptember 9. 08:10

Mikor kell leszedni az almát és a körtét, hogy jó ízű és sokáig tárolható legyen? A keményítő lebomlása fontos támpontot ad.

Angliai főzőalmák

2026. szeptember 3. 07:10

Több száz főzőalma létezik Angliában, mégis egyetlen fajta uralja a piacot. Miért lett ennyire sikeres a Bramley?

Ki volt Johnny Appleseed?

2026. augusztus 27. 08:10

Almamaggal a zsebében járta Amerika vidékeit. Johnny Appleseed különc vándorból az almatermesztés legendás alakjává vált.

Hogyan tároljuk a héjas gyümölcsöket?

2020. október 25. 10:51

A héjas vagy más néven a kopáncsos-gyümölcsűek közé tartozik a dió, mogyoró, mandula és a gesztenye is.

Milyen fákat és bokrokat metsszünk meg ősszel?

2025. szeptember 27. 05:10

Szeretném megkérdezni, hogy mit metsszünk meg ősszel? Milyen fákat és bokrokat? Köszönöm.

Miért potyog le zölden a dió?

2019. június 17. 10:10

Diófáimról a zöld termések többsége lehullott az elmúlt hetekben. Többnek héján fekete foltok láthatók. Lehet tudni, hogy mi okozza ezt? Hogyan tudnám megvédeni a jövő évi diótermésemet?

Ezért kell rendszeresen felrázni a dióból készülő pálinkát

2023. szeptember 24. 15:40

Ha feléltük a tavalyi diókészletet, akkor mostanság érdemes kilátogatni a piacra. Ott már feltűnt az idei termés, amely a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács előrejelzése szerint a tavalyinál igencsak jobbnak ígérkezik, méretben és színezésben egyaránt.