9℃ 4℃
november 12. Jónás, Renátó, Jozafát
Növénytermesztés

Képalkotó technológia a gabonafélék fagykárának vizsgálatára

Syngenta Blog

Az Adelaide Egyetem agrártudósai és mérnökei új eszközt vetettek be a gabonafélék fagykárának vizsgálatára.

Az Optics Express folyóiratban megjelent kutatásuk kimutatta, hogy képalkotó technológiával sikeresen tudják szűrni az árpát fagykár szempontjából.

„A becslések szerint a fagy évente 360 ​​millió dollár közvetlen és közvetett veszteséget okoz az ausztrál gabonatermesztőknek”, mondta Jason Able projektvezető.

Fagykárosodás akkor fordulhat elő, ha a növény szaporítószervei 0 Celsius fok alatti hőmérsékletnek vannak kitéve a vegetációs időszakban. Az árpa és a búza hajlamos a fagykárokra. Például egy fokos hőmérséklet-különbség azt eredményezheti, hogy a búzában a fagykár jelentősen megnő.

Az egyetem kutatóintézete a Gabona Kutató és Fejlesztő Társaság támogatásával azt tesztelte, hogy az intézmény mérnöki laboratóriumának korszerű képalkotó rendszerét lehet-e az árpa és a búza szkennelésére is használni.

“A fagynak kitett árpa és búza több napig nem feltétlenül mutat tüneteket a fagy után” – mondja Able professzor. “Ez a technológia képes a fagykárok azonosítására, mielőtt észlelhetők lennének a tünetek. A nemesítők például felhasználhatják a gyorsabb és megalapozottabb fajtaszelekciós döntések meghozatalára.”

A kutatócsoport szántóföldi termesztési körülmények között is működő prototípus kidolgozását tervezi a jövőben.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ekkor érkezhet az első hó, meglepően közel állunk hozzá

2025. november 5. 13:10

Lesz-e kemény tél és havazás, hótakaró, ami megvédi az őszi vetéseket? A válasz ma még bizonytalan, de a meteorológusok jósolni már tudnak.

Verjük ki a fejünkből az áprilisi kukoricavetést? Izgalmas kísérlet hozott megdöbbentő eredményt

2025. november 4. 09:10

Az idei év is megmutatta, micsoda lutri a kukoricatermesztés – nemcsak Magyarországon, de globálisan is. A gazdák máris drasztikus váltáson törik a fejüket.

Rejtélyes módon fejlődött harsány zöld kukorica a csontszáraz talajban, de van vele egy óriási bökkenő

2025. november 1. 13:10

Lehet csapadék és öntözés nélkül kukoricát termeszteni? A válasz nem lehet egyértelműen tagadó, amint azt egy különös eset is mutatja.

Nincs annál rosszabb ötlet, mint sós vízzel öntözni – kipróbálták, ez történt a növényekkel

2025. október 30. 09:10

Ha van elég víz a Földön, miért szomjaznak egyre többet a kultúrnövényeink? A sós víz öntözésben való felhasználási lehetőségeit kutatták, érdekes következtetésekre jutva.

Emelkedett a búza határidős jegyzésára a gabonapiaci jelentés előtt

2024. július 12. 07:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de a repce itt olcsóbb lett.

A korlátozások hírére megugrott az ukrán búzaexport

2020. április 23. 11:04

Az ukrán búzakivitel negyvenhét százalékkal ugrott meg múlt héten annak ellenére, hogy a kormány figyelmeztette a piaci szereplőket: leállíthatja a szállításokat, ha túl magas lesz az export mértéke.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Az első tavaszi kelések – gabonafélék

2022. április 4. 05:38

Előfordul, hogy a betervezett őszi vetéseket, főleg időjárási okokból, még megkésve sem tudják jó minőségben elvégezni, így a vetésforgó rendszerének megtartása érdekében tavaszi kalászosokkal vetik be a területet.