12℃ 7℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Életmód, gasztronómia

Nyakunkon a fagyok – last minute feladatok a kertben

Andreas STIHL Kft.

A tél már a nyakunkon, a kertünkben azonban még mindig várnak ránk olyan last minute feladatok, amelyeket az első fagy beköszönte előtt el kell végeznünk – erre hívják fel a figyelmet a STIHL kertápolási szakértői legfrissebb podcast adásukban.

Utolsó fűnyírás és faültetés

„Bár egyre korábban sötétedik, érdemes kihasználnunk még az időt arra, hogy elvégezzük a szükséges kerti munkákat még az első fagy előtt” – mondja McMennemy Márk, a STIHL kertápolási szakértője a STIHL KertÉRTŐK legfrissebb podcast adásában. Hozzáteszi, tulajdonképpen addig tudunk kertészkedni, amíg a talaj még ásható, így akár azokat a növényeket is átültethetjük, amik jelenleg nem az optimális helyen vannak.

Beh Mariann szerint a fűnyírással lassan felhagyhatunk, hiszen a fű növekedése lelassul. Úgy véli, az utolsó fűnyíráskor is érdemes 4-5 centiméteres magasságra meghagyni a füvet, hogy aztán a karbantartási feladatok elvégzését követően eltegyük fűnyírónkat a fészerbe.

„Az első fagyok előtt még gyorsan ültethetünk szabad gyökerű fákat is, amelyekből ilyenkor még széles a kínálat a kertészetekben”- mutat rá a szakértő. Hangsúlyozza: novemberre már leáll a fák biológiai működése, ültetés előtt azonban érdemes 10-12 órára vízbe áztatnunk a gyökereiket annak érdekében, hogy minimalizáljuk a vízveszteséget és csökkentsük a sokkhatást, ami ilyenkor éri őket.

Eljött az aprítás és a mulcsozás ideje

Bodor László, az Andreas STIHL Kft. műszaki marketing menedzsere szerint ebben az időszakban az aprítógépek a legjobb barátaink, ezek közül is a forgókéses eszközök, amelyekkel egyaránt tudunk zöldhulladékot és gallyakat is aprítani.

„Van olyan kialakítású gép is, amin kapcsolóval tudjuk a forgásirányt változtatni, így egy mozdulattal át tudjuk állítani az eszközt például fás szárú növények aprításáról a lágy szárúakra” – magyarázza. Úgy véli, az így kapott nyesedéket mulcsozásra is felhasználhatjuk, McMennemy Márk azonban a Hügel-kultúrás magaságyások kialakításához alkalmazza.

„Alulra jönnek a nagyobb ágdarabok, fölé pedig mindenféle zöldhulladék, ami összeér és jól táplálja majd a zöldségeket” – fűzi hozzá a podcast adásban a kertápolási szakértő. Beh Mariann a mulcsozáskor a gyógynövényekre fordít különösen nagy figyelmet, így a rozmaring, a kakukkfű, a muskotály, a zsálya és az orvosi zsálya tövét érdemes védeni vele a fagyoktól.

És hogy mi mindent érdemes még elvégeznünk az első fagy előtt? Kiderül a STIHL KertÉRTŐK legfrissebb podcast adásából.

További információkért látogasson el a www.stihl.hu-ra, a szakértők kerti tippjeit pedig keresse a www.stihlnemzedekek.hu weboldalon, a STIHL Magyarország Youtube csatornáján, vagy a STIHL KertÉrtők podcast adásaiban!

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Óránként megevett egy tojást, ez történt a szervezetével egy hónap alatt

2025. október 19. 13:10

Milyen hatással van a testünkre, ha 30 nap alatt megeszünk 720 darab tojást? Kipróbálták, és az eredmény több mint meglepő.

Tökéletes birsalmasajt házilag – lépésről lépésre

2025. október 19. 07:10

Bemutatjuk, hogyan készíthető autentikus birsalmasajt – a legjobb arányokkal, praktikákkal és tárolási tippekkel.

A világ legdrágább kávéja: a cibetmacska titka

2025. október 18. 05:40

A Kopi Luwak története egyszerre szól a luxusról, a különlegességről és az etikai dilemmákról.

Hatósági áras tűzifát keres? Ezt kell tudnia róla – nem lesz kellemes az igazság

2025. október 15. 09:10

Köbméterenként akár 19 ezer forintért lehetett tűzifához jutni 2022 végén. Vajon most mi a helyzet a nagy sikerű programmal?

Sétányrózsa teleltetése, milyen helyet biztosítsunk neki?

2023. október 27. 04:36

Hogyan tudom teleltetni a sétányrózsát, milyen helyet biztosítsak neki? Sajnos az elmúlt napokban a váratlan éjszakai fagyok miatt a levelei megbarnultak, lógnak, a virágai is. Életben fog maradni?

Mik a sütőtök érettségének jelei?

2023. szeptember 24. 04:37

Szeretném megkérdezni, hogy honnan lehet tudni, hogy érett már a sütőtök?

Odaveszhet a kajszi, jönnek az éjszakai fagyok, hó is hullhat

2024. március 5. 08:10

Csütörtöktől országosan visszaesnek a napi csúcshőmérsékletek, és bizonyos helyeken mínusz 5–7 fokos éjszakai fagyok várhatók. Aggódhatunk a kajsziért és más korai csonthéjasokért.

Márciusban visszatérnek a fagyok, vagy bátrabban tervezhetnek a gazdák?

2024. február 23. 10:40

Megtréfál-e bennünket a március, jönnek-e még fagyok a sokszor tavaszias időt hozó február után? Ezek a kérdések alighanem sok gazdát érdekelnek, és úgy tűnik, megvannak a válaszok is.