Életmód, gasztronómia

Kerti feladatlista őszre a STIHL szakértőitől

Andreas Stihl Kft.

Amíg a fákról az utolsó levelek le nem hullanak, folyamatosan akad tennivaló a ház körül. Sőt, van néhány olyan munka, amelyet kifejezetten a szeptemberi-októberi időszakban érdemes elvégezni annak érdekében, hogy tavasszal a kert a legjobb formáját hozza majd. A STIHL szakértői összegyűjtötték azt a hét kerti feladatot, amit mindenképpen el kell végeznünk még a fagyok beköszönte előtt.

1. Gyepgondozás

A hetek óta tartó szárazság sajnos a legtöbb pázsiton nyomot hagyott. A rendszeres öntözés mellett az őszi tápanyag-utánpótlásról sem szabad megfeledkeznünk. Az őszi gyeptrágyázást még az első fagyok előtt végezzük el, válasszunk káliumban és vasban gazdag trágyát. A területre komposztot is kiszórhatunk, amely nem csak hasznos tápanyagokat tartalmaz, de magas mikroorganizmus tartalmának köszönhetően fokozza a talaj élővilágának aktivitását. Az őszi gyepszellőztetés során eltávolíthatjuk a fűszálak között kialakult filcréteget, amely elhalt növényi részekből, gyomnövényekből, mohából áll. A gyepszellőztetés után, ősz elején lehetőségünk van a kikopott, kiégett területek újrafüvesítésére is.

2. Talajgondozás a konyhakertben

Az őszi talajgondozással előkészíthetjük a konyhakert területét a tavaszi vetésre, palántázásra. A területet ássuk fel egy ásó segítségével vagy kapáljuk fel motoros kapával. Az erős motoros kapákkal gyorsan és látványosan végezhető a munka, mert amellett, hogy a kapálógép mélyen feltöri és átforgatja a talajt, a gyomnövényeket, növényi maradványokat is a talajba forgatja. A talajgondozás előtt érdemes a talajra szórni szarvasmarhatrágyát és komposztot, amit a kapálógéppel egyszerűen a talajba tudunk juttatni.

3. A zöldhulladék összegyűjtése és újrahasznosítása

Az ősszel keletkező nagy mennyiségű zöldhulladékot remekül felhasználhatjuk a komposztálás során, melynek eredményeként tökéletes virágföldet kapunk, amely tápanyagokban és humuszban gazdag, hosszú időn át hasznosul a talajban. A komposzttal dúsított talajban termesztett növények intenzívebben fejlődnek, ellenállóbbak a betegségekkel szemben. Minél kisebbre aprítjuk a komposztálóba kerülő növényi részeket, annál gyorsabban megy végbe a komposztálás folyamata. Az őszi kertápolás során keletkező vesszőket, gallyakat, egyéb növényi hulladékot aprítógéppel daráljuk le mielőtt a komposztálóba tennénk, az avart gyűjtsük össze lombfúvóval, majd helyezzük ezt is a komposztálóba. A kertben keletkezett növényi hulladékot, a szerves háztartási hulladékokkal együtt ilyen módon tudjuk a legegyszerűbben újrahasznosítani.

4. Elkorhadt fák kivágása

A korhadásnak indult, vagy már teljesen elhalt fák kivágására, az idős ágak levágására is érdemes ősszel sort kerítenünk. A STIHL ergonómiailag optimalizált akkumulátoros vagy elektromos fűrészeinek segítségével egyszerűen kivághatjuk a nem kívánt fákat, bokrokat. A nagyobb méretű, nehezen hozzáférhető fák kivágása esetében kérjük szakértő segítségét, így nemcsak saját testi épségünkről gondoskodhatunk, de megelőzhetjük az épületekben, kerítésben vagy más növényekben okozott károkat is.

5. Gyümölcsfák ültetése

A gyümölcsfák ültetését még az első fagyok előtt el kell végezni. Kisebb méretű kertbe válasszunk törpenövekedésű vagy orsó lombkoronájú gyümölcsfákat. Ültetés előtt 1-2 héttel ássunk legalább 60-80 cm mély gödröt, amibe szórjunk szarvasmarhatrágyát és komposztot, majd szórjunk rá földet, hagyjuk ülepedni. A facsemetét az ültetés előtti napon áztassuk egy napig vízbe, hogy pótoljuk a hiányzó vízmennyiséget. Helyezzük a facsemetét óvatosan a gödörbe úgy, hogy a törzsén látható szemzéshely a talajfelszín felett néhány centiméterrel legyen, majd temessük be az ültetőgödröt laza, porhanyós földdel, és öntözzük be körülötte a talajt. Kisebb fák esetében, illetve szélnek jobban kitett helyen, szúrjunk támasztékot a facsemete mellé, és óvatosan kötözzük hozzá.

6. Dísznövények őszi ültetése

Ősszel sem kell üresen hagynunk az ültetőládákat, sok olyan dísznövényt találunk, amelyek kifejezetten jól tűrik a hideget. Válogassunk kedvünkre a kertészetek őszi kínálatából, ahol megtaláljuk többek között a mutatós, fürtökben nyíló virágaikkal díszítő erikát és csarabot, az ezüstös színű, elegáns párnacserjét, a lila színben pompázó díszkáposztát, vagy a vidám, színes virágaival díszítő krizantémot, melynek számtalan fajtája beszerezhető.

7. Gondoskodás a kert hasznos lakóiról

A kert ősszel számos rovarnak, madárnak, kisemlősnek ad menedéket. Néhány egyszerű eszköz segítségével, természetes alapanyagokból akár a gyerekek bevonásával is készíthetünk a fagyok beköszönte előtt rovarhotelt, madáretetőt, madárodút vagy sünlakot.

További információkért látogasson el a www.stihl.hu-ra, a szakértők kerti tippjeit pedig keresse a www.stihlnemzedekek.hu weboldalon vagy a STIHL KertÉRTŐK podcast epizódjaiban!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

Tudatos és környezetkímélő nitrogénmenedzsment biostimulátor hatóanyaggal

2024. február 14. 05:40

A tél derekán járva időjárásunk rapszodikusan váltakozik. Havazást követ enyhe, tavaszias meleg, orkán erejű szél, majd fagyos éjjelek és nappalok. Ezek a szélsőségek nemcsak növényeinket, de a hasznos talajbiom aktivitását is csökkentik.

A kukorica trágyázásáról

2018. december 31. 09:36

Más európai országokhoz képest itthon a kukorica alultrágyázott növénynek számít. A tápelemfelvételi dinamika függvényében szükséges alap- starter- és levéltrágyázással kapcsolatos tudnivalókat foglalja össze az írás.

Nem virágzik a muskátli? Mutatjuk a lehetséges okokat

2026. május 24. 14:10

A muskátli a nyári balkonok egyik legkedveltebb növénye, mégis gyakran előfordul, hogy alig hoz virágot. A háttérben többnyire egyszerű gondozási hibák állnak.

Lombtrágyázás a zöldségtermesztésben

2019. május 22. 06:54

A növény a tápanyagokat a gyökerein keresztül veszi fel, ezért a tápanyag-utánpótlási technológiákban alapvetően a gyökéren keresztüli tápanyag-hasznosulással számolunk. Ugyanakkor vannak esetek, vagy pusztán egyetlen megoldás bizonyos tápanyag-ellátási zavarok megelőzésére illetve megszüntetésére, ezek a következők: