Agrárközélet

Profitált a magasabb termékárakból a Bayer mezőgazdasági üzletága

Agrofórum Online

A Bayer AG közölte, hogy a világ legnagyobb vetőmag- és növényvédőszer-szállítójának mezőgazdaság üzletági kilátásai javultak az első negyedévben. A termelők magasabb keresleti szintjének hatására javult a szegmens teljesítménye.

„Különösen a mezőgazdasági üzletágban látunk olyan piaci környezetet, amely egyre pozitívabb perspektívát nyújt számunkra” – mondta Werner Baumann vezérigazgató a csoport honlapján közzétett közleményben, amelyet a jövő heti éves közgyűlés előtt hoztak nyilvánosságra.

Werner Baumann közölte, hogy az első negyedéves eredményeket május 12-én teszik közzé, és az év kezdete sikeres volt.

„A mezőgazdasági termékek iránti kereslet jelentős növekedése az árak emelkedéséhez vezetett. Természetesen reméljük, hogy ez a lendület folytatódik” – fűzte hozzá.

A mezőgazdasági szegmens, amelyet a Bayer a Monsanto 63 milliárd dolláros felvásárlásával fellendített, húzta az egész diverzifikált csoportot. A Bayer februárban azt mondta, hogy az egy részvényre jutó eredmény 2021-ben csökkenhet, és ez csalódást okoz a befektetők számára.

A vezérigazgató pénteken megismételte, hogy a 2021-es teljes eladások valószínűleg körülbelül 3 százalékkal növekednek, és az egy részvényre jutó, devizahatástól megtisztított eredmény valamivel alatta marad az egy évvel korábbi szintnek.

Forrás: media.bayer.com

A Bayer a múlt hónapban számolt be arról, hogy 2024-ig fel akarja élénkíti a bevételnövekedést, amihez hozzájárulhat olyan termékek piacra dobása, mint a digitális gazdálkodási szolgáltatások, az új szójabab-vetőmagok és a vény nélküli gyógyszerek.

A Bayer részvényeinek árfolyama ledolgozta már a tavaly októberben elszenvedett veszteségeket, amikor több milliárd eurót fordított a vállalat a mezőgazdasági eszközök leírására.

A peres ügyek továbbra is hatással vannak a részvények árfolyamára. A Bayer még a Monsanto 2018-as felvásárlásával örökölt meg pereket a Roundup szer kapcsán és a negatív bírósági döntések esetén több tíz milliárd dolláros is lehet a teljes jóvátételként fizetendő összeg. A Roundup legfőbb összetevője a glifozát, amelyet az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nemzetközi rákkutató ügynöksége 2015-ben emberre káros és nagy valószínűséggel rákkeltő hatású vegyszernek minősített. A vezérigazgató a beszédben megismételte, hogy a felperesek ügyvédjeivel egyeztetnek egy új javaslatot, amelyet az ügy bírójának még jóvá kell hagynia.

Kiemelt kép: media.bayer.com

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Újabb pert vesztett a Bayer

2020. október 23. 10:20

A német vállalat épp egy hónapja további több ezer esetet zárt le peren kívüli megállapodással a Roundup növényvédő szerekhez kapcsolódóan.

Befektetés a jövőnkbe - Bayer megoldásokkal: a magyarországi Crop Science videósorozatot indított fenntarthatósági törekvéseiről

2022. február 3. 11:37

Nemzetközi kutatási, fejlesztési háttérrel rendelkező vállalatként a Bayer célja a magyar mezőgazdaság, a termelők számára elérhetővé tenni nemcsak növényvédő szereket és vetőmagokat, hanem minél teljesebb körű megoldások biztosítása a XXI. század legújabb innovációi által.

2024-ig maradhat a Bayer vezérigazgatója

2020. szeptember 14. 08:32

A felügyelőbizottság szerint a vezető megfelelően kezelte a Roundup miatti jogi ügyeket is, így az eredetileg 2021-ben lejáró kinevezését három évvel meghosszabbították.

Kukorica gyomirtás trendjei és a legelterjedtebb hatóanyagok Magyarországon (2010-2019)

2020. április 17. 11:05

Hazánkban az egyik legértékesebb szántóföldi kultúra növényvédő szer költéspotenciál alapján a kukorica. Cikkünkben áttekintjük, hogy az elmúlt egy évtizedben hogyan változott meg a kukorica gyomirtási technológiája.