Állattenyésztés

Hajdú-Biharban van a legtöbb szarvasmarha hazánkban

Kép: MTI

Magyarország megyéi közül Hajdú-Biharban van a legtöbb szarvasmarha, a második ezen a listán Bács-Kiskun, a harmadik pedig Pest megye. A teheneket nézve Hajdú-Bihar áll az élen és Bács-Kiskun a második, azonban a harmadik helyet itt már Borsod-Abaúj-Zemplén szerezte meg – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szarvasmarha-állomány megye és régió szerinti adataiból.

A 2020. december elsejei előzetes adatok szerint hazánkban összesen 932,9 ezer szarvasmarha volt, ebből pedig 413,8 ezer tehén. A megyék szerinti rangsorokban Hajdú-Bihar 110,3 ezer szarvasmarhával és 52,4 ezer tehénnel áll az élen. Ez a hazai állomány 11,8, illetve 12,7 százalékát teszi ki. A mindkét listán második Bács-Kiskun megyében 79,6 ezer szarvasmarha és ebből 37,6 ezer tehén szerepel a statisztikában. Ez a mennyiség így 8,5 és 9,1 százalékos arányt jelent az országos mennyiségből.

A szarvasmarhák listáján harmadik Pest megyében 75,8 ezer példányt tartottak számon, ami 8,1 százalékot jelent. A negyedik helyen Békés megye következik 62,8 ezerrel (6,7 százalék), majd Jász-Nagykun-Szolnok megye az ötödik 55,4 ezer (5,9 százalék) szarvasmarhával. Ötvenezer feletti még az állomány nagysága Szabolcs-Szatmár-Bereg (54,3 ezer), Borsod-Abaúj-Zemplén (53,9 ezer), Győr-Moson-Sopron (53,2 ezer), Veszprém (51,7 ezer) és Fejér (50,3 ezer) megyékben. A legkevesebb szarvasmarha, 11,3 ezer Budapesten szerepel a statisztikában, amely Pest megye székhelye, de nem tartozik a megyéhez. Heves, Nógrád és Komárom-Esztergom megyében is húszezer alatti az állomány mérete, pontosan 15,8 ezer, 17,5 ezer, és 17,9 ezer.

A tehenek listáján harmadik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 26,8 ezres állomány 6,5 százalékos részesedést jelent az országos adatból. A megyerangsorban negyedik Pest megyében 26,4 ezer, az ötödik Békés megyében pedig 26,2 ezer tehén volt. A többi megyében mind 25 ezer alatti az állomány mérete. Tehénből is Budapesten van a legkevesebb 3,6 ezer. Komárom-Esztergomban 8,2 ezer, Hevesben 8,3 ezer, Nógrádban pedig 8,7 ezer tehén volt az előzetes statisztika szerint tavaly december elején.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jászberényből indulhat a méhészet globális reformja

2024. december 21. 14:10

A kaptárkeret-automata 8 másodperc alatt tűz össze és fúr ki egy kaptárkeretet. A tevékenységet eddig kizárólag kézzel végezték a szakemberek.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Így védhetjük meg a sertéseket az istállólegyektől

2024. június 3. 08:40

Az istállólégy higiéniai probléma, mivel betegségeket terjeszt a sertés- és szarvasmarha-istállóban, másrészt a termelékenységet is csökkenti.

Szarvasmarha-szépségverseny indult – nevezés január 6-ig!

2023. december 15. 09:10

Szarvasmarha-szépségversenyt hirdetett Magyarország piacvezető takarmánygyártó cégcsoportja, az UBM. A versenyre 2024. január 6-ig bármely hazai állattartó nevezhet maximum két, saját nevelésű szarvasmarhájával.

Ítéletidő: helikopterről etették a szarvasmarhákat Ausztriában

2024. szeptember 23. 08:10

A gép egyszerre négy körbála (darabonként mintegy 800 kg) szilázst tudott felvinni az állatoknak.

A madárinfluenza „tejcseppfertőzéssel” terjedhet tehénről tehénre

2024. május 8. 10:10

A madárinfluenza (H5N1) vírus a szarvasmarhák között a fejőházakban, tejjel terjedhet. A pasztörizálás viszont biztos védelmet nyújt ellene.