21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Terményárak

Két hetes csúcson is járt a búza ára

Agrofórum Online

Nem volt határozott iránya a kereskedésnek az agrárpiacokon kedden. Sem a tengerentúlon, sem Európában nem rajzolódott ki egy egyértelmű trend. Chicagóban a búza 1,5 százalékkal, a szójabab pedig 1,4 százalékkal lett olcsóbb. A repce kurzusa stagnált, de a kukorica árszintje mindeközben 0,2 százalékkal emelkedett. Európában a malmi búza 0,1 százalékot vesztett értékéből, de a kukorica 0,2 százalékkal, a repce pedig 0,9 százalékkal drágult a következő határidőre. A takarmánybúza is olcsóbb lett Londonban.

Az amerikai kukorica határidős ára kedden a kereskedés során többnyire alacsonyabb volt, mivel a legfrissebb időjárás-előrejelzések a már szükséges esőről szóltak az Egyesült Államok középnyugati részének vonatkozásában. Ez jókor jön, hiszen a növények belépnek a kulcsfontosságú fejlődési szakaszba – közölték a kereskedők. Zárásra fordult pluszba az árszint. A búza határidős árai két hetes legmagasabb szintre emelkedtek, miután az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) jelentése szerint a konszenzus alatt volt a termények állapota. A nap itt is mínusszal zárult.

„Nagyon száraz volt a korai növekedési szakasz” – mondta Ben Buie, a MaxYield gabonacsoportjának vezetője. „Valóban elértük a döntő időszakhoz.”

A szójabab piacán annak hatására hogy a közelmúltbeli árcsökkenés újból felkeltette az érdeklődést a tengerentúli vásárlók irányából pluszban nyitott a piac, de végül mínuszban zárt.

Európában még inkább kiegyenlített volt a vevők és az eladók viszonyrendszere. A repce és a kukorica pluszban, a malmi búza és a takarmánybúza viszont mínuszban zárta a napot. Egy tonna malmi búza Párizsban a szeptemberi határidőre 207 euróba került tonnánként, ez 25 eurócentes mínusznak felelt meg. A forgalom meglepően alacsony volt, csupán 11 554 kontraktus jött létre erre a határidőre. Decemberre azonban még kevesebb, 9286 üzletet kötöttek. A távolabbi határidőre 50 eurócentes mínuszt követően 208 euró/tonnás ár alakult ki. A kukorica ezzel szemben 50 eurócenttel drágult és 243,5 euró került egy tonna. A repce piacán a 490,25 eurós tonnánkénti ár 4,75 eurós pluszt követően alakult ki. Londonban a takarmánybúza értéke 70 angol pennys lejtmenetet követően 183,05 angol font/tonnára csökkent.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Jó időjárást áraztak be a chicagói piacon

2025. július 5. 11:10

Európában a malmi búza ára 0,1 százalékkal, a repce kurzusa 1,8 százalékkal csökkent, a kukorica 2,9 százalékkal drágult, a takarmánybúza ára stagnált.

Mélybe lökték az árakat az enyhülő geopolitikai feszültségek

2025. június 28. 11:10

Európában a malmi búza 5,8 százalékot, a kukorica 1,3 százalékot, a repce 6,2 százalékot drágult, a takarmánybúza kurzusa pedig 5 százalékkal zuhant a héten.

Hat százalékkal drágult a kukorica Európában

2025. június 21. 11:10

Európában a malmi búza 2,6 százalékot, a kukorica 5,9 százalékot, a repce pedig 2,1 százalékot drágult, míg a takarmánybúza kurzusa 7,6 százalékkal zuhant ezen a héten.

Alaposan megmozgatta a piacot a bioüzemanyag-bekeverési javaslat

2025. június 14. 11:10

Amerikában inkább emelkedtek, míg Európában csökkentek a főbb terményárak ezen a héten. A gabona határidős ára megugrott pénteken.

Több hetes előnyben az őszi árpa fejlettsége

2020. március 16. 15:19

A növények figyelmen kívül hagyják az időjárásban tapasztalható némi lehűlést, folyamatosan fejlődnek, ami elsősorban a gyümölcstermő növényeken látszik, de a szántóföldi növények növekedésén is látszik a tavaszodás.

Így válasszon hatékony és stressztűrő repcehibridet!

2025. július 8. 14:10

Sokan felteszik a kérdést maguknak: biztosan jól hasznosítja a műtrágyát a választott repcém? Pedig az eldöntése pofonegyszerű.

Négy hónapos csúcson is járt a búza ára

2023. június 27. 06:20

A gabonapiacok erőteljesen nyitották a hetet, mivel a Wagner-csoport zsoldosai által a hétvégén megszakított lázadás Oroszországban felkeltette az aggodalmakat, hogy a kenyérkosár-régióból megszakadhat a gabonaáramlás.

Enyhe áremelkedések a terménypiacokon

2023. február 18. 08:27

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.