Növényvédelem

Runner2 F – Védelem a molykártevők ellen

Agrofórum Online

A kukorica molykártevői közül a kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke okozhat látványos és jelentős károkat. A kártétel elsősorban csemegekukoricában és hibrid előállításban jelent érzékeny veszteségeket. Ezen kultúrákban a gyomirtáson kívül az elsődleges ellenségek a molyok lárvái, a hernyók. Ellenük gyakran 3-4 alkalommal is szükséges védekezni.

A védekezés nehézségét elsősorban az időzítés jelenti. A kukoricamoly megjelenését és betelepülését fény vagy szexferomon csapdákkal követhetjük nyomon. Ezen kívül fi gyelni lehet az esetlegesen megjelenő petecsomók állapotát és a primer kártételek megjelenését. A vegyszeres védekezést a rajzás megindulását követően 12-14 vagy a rajzáscsúcsot követően 3-4 nap múlva kell elvégezni. A kártevő két nemzedékes, elsősorban az első nemzedékre kell odafi gyelni. A második nemzedék inkább a későbbi vetésű csemegekukoricánál jelenthet nagyobb gondot. Az időzítés nagyon fontos, mivel ha a kelés után a lárva berágta magát a szárba, akkor már nem tudunk védekezni.

Runner 2F hatásmódja egyedülálló: ún. vedlést beindító és felgyorsító hatása van. A kezelés után a táplálkozás 1 napon belül leáll, idő előtti vedlés (a lárva számára természetellenes) indul el, amit nem tud befejezni, így a kártevő éhen pusztul. Mivel ezen folyamat alatt a lárva nem táplálkozik, így további károsítás már nincs. A molylepkék valamennyi lárva alakja ellen hatásos. Főleg a táplálék felvétele után, a tápcsatornában fejti ki hatását, de közvetlen érintkezéssel (kontakt módon) is hat illetve tojásölő hatással is rendelkezik. Nagyon kis mennyiségben hatékony, mivel 70 nanogramm (a gramm milliárdod része) képes elpusztítani egy kifejlett hernyót.

Javasolt dózisa 0,6 l/ha. Az alkalmazott lémennyiség – a minél jobb fedettség elérése miatt – legalább 400-500 l/ha legyen. Ebben az esetben tudjuk a csőzónát kellő hatékonysággal levédeni. A kezelést mindig az első lárvák kelése előtt kell elvégezni, mivel a készítmény tartamhatással és tojásölő hatással rendelkezik.

Méhekre nem veszélyes, ezért napközben is ki lehet juttatni. Élelmezés egészségügyi várakozási ideje mindössze 7 nap. III. forgalmi kategóriába tartozik, tehát szabad forgalmú készítmény.

A molyok elleni védelmet egy kezeléssel nem lehet megoldani. Az első kezelést a kukoricamoly 1. nemzedéke ellen kell irányítani, amit általában júniusban el kell végezni. Ekkor egy kezelés elegendő, ami véd a korábban érkező gyapottok bagolylepke első nemzedéke ellen is. Célszerű kombinálni egy olcsó piretroid tartalmú készítménnyel, amellyel az állományban megjelenő lepkék ellen is védekezhetünk. A következő kezelést a bajusz- vagy címer hányás idején, a virágzás időszakában kell elvégezni, amit már a gyapottok bagolylepke első nemzedékének lárvái ellen kell irányítani. Száraz, meleg évjáratban a védekezést gyakran egy vagy két alkalommal meg kell ismételni. Ebben az esetben a permetezési forduló – fertőzési nyomástól függően – 7-12 nap legyen. A legfontosabb, hogy a virágzási időszakban az állomány védve legyen. A későbbi csemegekukorica vetések (május vége-június) nagyobb veszélyben vannak, mivel az augusztusi virágzási időszakban már nagyobb egyedszámban vannak jelen a kártevők. Így fokozottabban kell ügyelni a kártevők megfigyelésére és a védekezések elvégzésére.

TERÜLETI SZAKTANÁCSADÓK:
HORVÁTH ZSOLT Tel.: (30) 444-9107
RAJCSÁNYI MÁTÉ Tel.: (30) 429-7354
ÁRGYELÁN GÁBOR Tel.: (30) 447-5997
PIRGI ZOLTÁN Tel.: (30) 351-3363
HORVÁTH PÉTER Tel.: (30) 967-7121
CSÁVÁS LÁSZLÓ Tel.: (30) 326-3131
VÍZHÁNYÓ RÓBERT Tel.: (30) 985-6294
SZABADOS ISTVÁN Tel.: (30) 725-6441
PAPP ZOLTÁN Tel.: (30) 249-8074

Központi e-mail cím: dashungary@dow.com

 

 

 

 

(Dow Agrosciences)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Őszi növényvédelem: ezeket a teendőket ne halogassa!

2026. szeptember 22. 07:10

Az aszály a gyümölcsfák áttelelését is veszélyeztetheti. Mutatjuk, miért fontos az őszi lombtrágyázás, és hogyan menthető a diótermés.

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

A vetésidő növényegészségügyi vonzatai

2026. szeptember 18. 11:10

A túl korai vetés komoly növényegészségügyi kockázatokat rejthet: kártevők és vírusvektorok támadhatják a fiatal állományt.

Segítséget is tud „hívni” a kukorica, ha megtámadják a gyökerét

2026. szeptember 13. 07:10

A növények érzékelik a kártevők támadását, vegyületeket termelnek, sőt természetes ellenségeiket is a helyszínre csalogathatják.

A búza első gombaölő szeres kezelése

2018. január 24. 20:49

A tél végi, tavasz eleji időszak egyik fontos feladata a soron következő vegetációs időszakban reánk váró feladatokra való minél hatékonyabb felkészülés.

A zöldborsó integrált növényvédelme, I. rész: gyomszabályozás

2022. január 20. 16:21

A zöldborsó (Pisum sativum L.) hazánkban jelentős zöldségnövény, főleg feldolgozásra a konzerviparnak termelnek, de friss fogyasztásra és kiskerti termelésre is találhatók fajták a piacon. A termőterülete sajnos csökkenőben van az elmúlt években, de még így is jelentősnek számít a közel 15 ezer hektárral.

 PANTERA 40 EC - „türelmetlen gazdák türelmes” egyszikű gyomirtója

2018. március 29. 09:46

A graminicidek között egy kiváló lehetőség a Pantera 40 EC használata, ami az elmúlt években méltán vált alapvető készítménnyé a felhasználók körében.

Kihívást jelent az almamoly és a vértetű fertőzése az almásokban

2019. augusztus 14. 09:19

Az almásokban most elsősorban a lisztharmat fertőzés terjedésének kedvez az időjárás. Az almamoly változatlanul nagy tömegben fogható a csapdákkal, az almafa vértetű terjedése is országosan komoly kihívást jelent.