Gépészet

Mire képes a Versatile kombájn? (+VIDEÓK)

Agrofórum Online

Július közepén betakarítási bemutatósorozatot tartott az ország több pontján a Vektor Holding Kft., amelyek során a Versatile kombájnok néhány típusát próbálhatták ki a gazdálkodók éles, gyakorlati körülmények között. Az Agrofórum a tordasi és a vépi rendezvényre kísérte el a forgalmazót, ahol szerkesztett videót is készítettünk, de élő bejelentkezéssel is szolgáltunk Facebook oldalunk követőinek.

„Kipróbáljuk, mire képes a Versatile technika”

A betakarítási bemutató első helyszíne egy Tordas határában fekvő őszi árpa tábla volt, ahol a Gyúrói Kft. szezon előtt nem sokkal megvásárolt Versatile RSM 161 kombájnát lehetett tesztelni. A program során Szőke Antal, a cég ügyvezetője is a helyszínen volt, aki átadta tapasztalatait a gazdatársaknak.

„Mindeddig CLAAS kombájnokkal dolgoztunk, ám mostanra le kellett cserélnünk a korábbi 360-as Mega gépet, és végül a Versatile RSM 161 mellett döntöttünk. Eddig az első szezonban 50%-os teljesítménynövekedést tapasztaltunk az új betakarítógéppel, ám ehhez azt is hozzá kell tennem, hogy idén nem olyanok voltak a búzáink, mint amilyeneket szerettünk volna. Ez pedig befolyásolta a kombájn teljesítményét is, hiszen 4,5-5 tonnás búzában könnyebben lehet haladni, mint a 7 tonnásban. Egy szezon nem elég ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le, négy-öt év múlva tudjuk megmondani, hogy mit is lehet kihozni ebből az eszközből” – mondta el az Agrofórum kérdésére Szőke Antal. Az ügyvezető azt is elárulta lapunknak, hogy a gépvásárlás előtt körültekintőek voltak, nem véletlenül döntöttek a Versatile mellett. „Természetesen megnéztük a konkurenciát, több lehetőséget is számba vettünk. Ami segített a döntésben, hogy a gépben működő Cummins motort ismerjük. A Rába traktorok átalakítása során is ilyet használunk, és nagyon jó alapnak tartom. Emellett a kényelem is tökéletes, a kabin két embernek is elég tágas. Nem volt még orosz gépünk a Belarus traktorokon kívül, most kipróbáljuk, mire képes ez a technika” – fogalmazott a szakember.

Tökéletes munka a nehéz körülmények között is

A Versatile RSM 161-es típus egyik legnagyobb előnye a méretén és teljesítményén túl, hogy a legtisztább, legszebb táblákon és a gazosabb területeken is egyaránt kiváló munkát tud végezni.

„Az RSM 161 a dobos Versatile kombájnok között a legnagyobb, ami egy 9 literes Cummins motorral szerelt típus. A gép 380 LE teljesítmény leadására képes, a munkát pedig négydobos rendszerrel végzi. Ennek az első része egy 800 mm-es cséplődob, ami után egy továbbító dob, majd egy 750 mm-es leválasztó dob helyezkedik el. Végül egy újabb továbbító dob található a gépben. Ezek alatt pedig egy kosárrendszer van, amely elektronikusan, a fülkéből állítható. Ezzel a konstrukcióval az RSM 161 azokon a területeken is tökéletes munkát végez, ahol nem a legtisztább a termény. Ez a típus tehát minden területen egyformán jól alkalmazható” – mondta el az Agrofórumnak a Vektor Holding Kft. termékfelelőse, Németh Zoltán, aki élő Facebook bejelentkezésünkben további hasznos információkat is elárult a kombájnról.

Silózó után érkezhet a kombájn Taksonyba?

A tordasi betakarítási bemutatón komoly érdeklődők is kipróbálták a Gyúrói Kft. területén dolgozó betakarítógépet. A 300 hektáros, tejtermeléssel is foglalkozó Agro-Taks Kft.-nél például már bevált a Versatile márka, ezért is gondolkodnak a kombájnvásárlás küszöbén a Vektor Holding Kft. által forgalmazott eszközön.

Halász János ügyvezető-tulajdonos kiváló kapcsolatot ápol a forgalmazóval, hiszen több gépet is vásároltak már a Vámosszabadiban működő cégtől. „Eddig minden termékkel meg voltunk elégedve. Jelenleg egy Versatile Panther silózó is dolgozik a területünkön, a harmadik szezonban használjuk, és a kezdeti félelmek után mára meggyőződhettünk arról, hogy az orosz gyártó által nyújtott technika és kivitelezés megfelelő számunkra. Ezért is gondolkodunk azon, hogy egy-két éven belül kombájnban is ezt a márkát válasszuk” – fogalmazott a taksonyi gazdálkodó, aki azt is hozzátette, hogy a területméretből adódóan természeten egy kisebb típust vásárolnának.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Valamelyest javul a helyzet a hazai pótkocsipiacon

2025. március 5. 16:10

Utoljára tavaly szeptemberben adtak el több mezőgazdasági pótkocsit, mint most februárban, akkor 68 talált gazdára.

A Vredestein Traxion abroncsokat választották a 6-os sorozatú DEUTZ-FAHR traktorokhoz

2025. február 28. 17:10

A gumiabroncsok a Powershift, RC-shift és TTV sebességváltóval felszerelt, 160 és 230 lóerő közötti teljesítményű 6-os sorozatú modellekhez lesznek rendelhetők.

Hatékony gyomirtás az AMAZONE Venterra 1K géppel

2025. február 27. 14:40

A könnyű, mindenre alkalmas gépet a kisebb gazdaságok szerkezetéhez és legalább 60 LE traktorokteljesítményéhez tervezték.

Hatékony megoldások a növényvédelemben az Agrotec Magyarország Kft.-vel

2025. február 27. 11:10

Az Agrotec Magyarország Kft. által forgalmazott HARDI permetezőgépek innovatív megoldásokat kínálnak minden gazdálkodó számára.

Az SDF Group az Agritechnicán

2019. december 14. 07:39

A hannoveri kiállításon az SDF csoport tagjai (Deutz-Fahr, Lamborghini, Same) gazdag programmal jelentkeztek.

Pesszimista a John Deere vezetősége

2019. november 28. 12:17

Régiós tekintetben az Egyesült Államokban és Kanadában számít a mezőgazdasági üzletágban 5 százalékos mínuszra a vállalat a 2020-as pénzügyi évben, míg a világ többi részén, így Európában is stagnálásra számítanak.

Kézi vagy gépi? Szőlőkombájnok nyomában három borvidéken át

2022. november 19. 08:29

A 2022-es őszi szüret idején három neves pincészetet és szőlőbirtokot kerestem fel, hogy megtudjam, miért dönt egyre több borász a betakarítás gépesítése mellett, és mivel tud hozzájárulni egy szőlőkombájn a minőségi, adott esetben akár a csúcsborok elkészítéséhez.

Szőlő-Bor Videó

Drága a forint hitel!? Akár 3,9%-os fix euro hitel új JD kombájn vásárláshoz!

2022. május 23. 08:56

Íme, egy remek euro alapú finanszírozási akció új John Deere kombájnokra.