31℃ 15℃
június 21. Alajos, Leila
Szakcikkek

Egyes vidékeket lassan elönt az aranka!

Agrofórum Online

Az országban autózva sok vidéken egyre-másra ötlenek a szemünkbe az utak szélén virító, sárga, keszekusza szövedékből álló foltok, az arankafoltok (1. kép). Ehhez még csak le sem kell mennünk a földutakra, bár az igazán méretes foltokat többnyire ott találjuk.

1. kép: Arankafoltok az útszélen

Bár hazánkban több arankafaj is alkothatja ezeket, többnyire a nagy és a kis aranka felelős értük. Igazából nem is ez a lényeg, nem a fajokról szólna ez az írás, inkább az „aranka-jelenségről”. Arról, hogy a földutakon gyakran közlekedve az elmúlt években egy kezemen meg tudnám számolni, hány helyen láttam irtásának nyomait. Egészen egyszerűen szinte senki sem foglalkozik az arankafoltok eltüntetésével, talán csak azok a gazdálkodók, akik lucernamagot állítanak elő, ahol kizáró ok a tétel arankamaggal való fertőzése.

Pedig a törvényi előírás egyértelmű:

„43/2010. (IV.23) FVM rendelet 2. paragrafus

A földhasználó és a termelő köteles védekezni különösen a …parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) és az … arankafajok (Cuscuta spp.) ellen…!”

Igen, az arankafajok ellen pontosan ugyanannyira lenne kötelező védekeznünk, mint a parlagfű ellen! Talán sokan kérdezhetik most, hogy miért kellene? Nem allergén, nagy kárt nem okoz, nem elfér ott az út szélén?

Személyes véleményem az, hogy nem, nem fér el. Sok esetben tapasztalhatjuk, hogy az utak széléről az arankafoltok behúzódnak a művelt részekre is, károsítva az ott található kultúrnövényeket. Az alacsonyabb növényeknél, mint pl. a cukorrépa (2. kép), ez szembetűnő, egy napraforgónál, kukoricánál már kevésbé, de ettől még gyakran találhatunk beszőtt tövű növényeket az állomány mélyére pillantva.

2. kép: Cukorrépát behálózó szövedék

Miért veszélyesek az arankafoltok? Ez az élősködő gyomnövényünk magról szaporodik, amely a talajban hosszan, akár 8-10 évig is megőrzi csírázóképességét. Ha elegendő nedvesség áll a talajban a rendelkezésére, tavasztól őszig egyformán jól csírázik. Csírázását követően azonnal tápnövényt keres, miután megtalálja, szívógyökerével kapcsolódik ahhoz, majd az alsó, talajjal kapcsolódó része elhal. Innentől a megfertőzött növény tápanyagait használja fel saját céljaira, gyengítve, vagy akár el is pusztítva azt (3.-4. kép). Gyorsan terjed, szövedéke nagy területen hálózza be a növényeket (5. kép).

5. kép: Akár több száz négyzetméterre is kiterjedhet a fertőzött folt

E parazita gyomnövényünk ellen a védekezés egyszerre nehéz és könnyű. A nehézségét az adja, hogy a magok hosszú ideig megőrzik csírázóképességüket, így egyetlen kezelés biztosan nem lesz elegendő ahhoz, hogy a következő évben ne jelenjen meg ugyanott a szövedéke. Könnyűvé az teszi a védekezést, hogy az esetek nagy részében az utak szélén, ruderális területeken szaporodik fel, ahol nem kell figyelemmel lennünk a kultúrnövényre, így akár kontakt, akár felszívódó hatóanyagú gyomirtókkal kezelhetjük egész éven át a gazdanövényeket, magát az arankát is elpusztítjuk. De ugyanerre elegendő lehet egy gázperzselő is, a tűzvédelmi szempontokat figyelembe véve akár azzal is elvégezhetjük a foltkezelést. Alapszabály, hogy a folt méreténél mindig nagyobb, akár egy méterrel szélesebb körben végezzük az irtást. A cél a maghozás (6. kép) megakadályozása. Lucernavetésekben a kontakt hatóanyagú gyomirtó szerekkel végzett foltkezelés is eredményre vezet, amely a lucernatöveket nem károsítja, de a zöld növedék leszárításával megszünteti az aranka életfeltételeit. Azonban lucernában a védekezés első lépése a fémzárolt, garantáltan arankamentes vetőmag használata!

6. kép: Virágzó, magot nevelő aranka

Azt, hogy mi lesz az arankafertőzéssel hosszabb távon, nem tudnám most megmondani. Míg az őszi mélyszántások a művelt területeken valamelyest kordában tartották a fertőzést, a jelenleg egyre szélesebb körben alkalmazott sekély, forgatás nélküli, no-till, min-till stb. művelési módoknál még nem lehet megmondani, milyen hatással lesznek a terjedésére. Valószínűsíthető, hogy ezek kedveznek az arankának. Ezért is érdemes már a táblaszéleken megfogni ezt az élősködő növényt, esélyt sem adva a felszaporodására! Még most sem késő lekezelni a virágzó, éppen magot hozó foltokat!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rovarbarát mezőgazdaság: mi hiányzik a nyári tájból?

2025. június 21. 08:10

A nyári virághiány sok rovarfaj túlélését veszélyezteti. Miért fontosak a gyomok, és hogyan segíthetjük a hasznos rovarokat?

Vetésfehérítő: amikor nem érdemes költeni a védekezésre + videó

2025. június 20. 16:10

A vetésfehérítő bogár elleni védekezés megfelelő időzítése, a készítmény helyes megválasztása lehet a siker záloga.

A zab még veszélyben van: nem érdemes késlekedni

2025. június 20. 13:10

A zab nyári lombozata vonzza a kórokozókat. A koronás rozsda és a barna levélfoltosság elleni védekezés most kulcskérdés.

Precíziós megoldások a mindennapokban – Online bemutató

2025. június 20. 12:10

Precíziós gépek, döntéstámogató rendszerek és öntözésirányítás – a fenntartható gazdálkodás eszközei a mindennapokra.

Újdonságok, aktualitások a növényvédelem területén – XIII. Növényorvos Nap Gödöllőn

2018. november 27. 10:02

A Szent István Egyetem Gödöllői Campusának aulája adott otthont november 14-én a XIII. Növényorvos Napnak. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara (NMNK) és a SZIE Gödöllői Campusának meghívására a rendezvényre érkezők száma meghaladta a nyolcszázat.

Kedvezmények közvetlenül a felhasználóknak - Arassa le Ön is a hasznot a Bayer-rel!

2018. március 13. 11:55

Azonnal beváltható árkedvezmény, vagy szakmai ajánlatok közül választhat, ha regisztrál a www.gazdahaszna.hu oldalon.

Határszemle-sorozatot tartottak kertészek és szőlészek számára

2023. április 24. 18:37

Nyolc időpontban és helyszínen rendezték meg a Lucza Kertész Praktikum szőlő-gyümölcs továbbképzést és határszemle-sorozatot.

Piretroid rezisztencia – Repcefénybogár

2019. március 29. 11:37

A rezisztencia tesztek alapján Magyarországon 2017-ben a vizsgált repcefénybogár populációk több mint 91%-a (a tesztelt 35 mintából 32 minta) rezisztens, vagy kifejezetten rezisztens besorolású.