Zöldség

Ősszel foszfort a zöldségeknek!

Agrofórum Online

Biztatónak mondható, hogy a korábbi évekhez képest a nitrogén esetében 18%-kal, a foszfor esetében 10%-kal nőtt a felhasználás. A foszfor esetében még így is 20-30%-kal kevesebbet használunk, mint azt a talajok tápanyag-ellátottsága indokolná.

1. kép: Súlyos foszforhiány kiültetett fiatal paradicsom növényen

A foszfor esetében – abból adódóan, hogy jelentős mértékben kötődik a talajhoz, évente csak 5-7 cm-t halad lefelé – nem kell kimosódási veszteséggel számolni. Ez kétségtelen előny a nitrogénhez képest, ugyanakkor hátrány is, amennyiben ősszel, az alaptrágyázás idején, a szántást megelőzően nem került sor a foszfortrágyázásra, később a tenyészidőben nem vagy csak nagyon nehezen pótolható.

A zöldségfélék P-igénye – mint a legtöbb termesztett növényé – a tenyészidő elején jelentős (1. táblázat), a mélyre szántott foszfort nem tudják sem a helyrevetett, sem a palántázott kultúrák hasznosítani. Ebből adódóan szükséges a foszfortrágya megosztása, nagyobb részét ősszel jutassuk ki (80-90%), kisebb mennyiséget az ültetés vagy a vetés alkalmával sekélyen, a gyökerek közelébe, starter formájában dolgozzuk a talajba (10-20%).

1. táblázat: Szabadföldi zöldségnövények fajlagos tápanyag- és számított trágyaigénye

    Zöldségfaj   Fajlagos tápanyagigény (kg/t) Közepes termés esetén kijuttatandó tápanyagmennyiség (kg/ha) *
N P2O5 K2O N P2O5 K2O
Paprika 2,4 0,9 3,5 96 36 140
Paradicsom 2,4 1,0 4,5 168 70 315
Uborka 3,0 1,5 4,0 150 75 200
Borsó 16,0 5,6 15,2 96 66 91
Bab 12,0 4,0 13,0 102 34 110
Fejes saláta 4,0 1,8 5,0 120 54 150
Görögdinnye 2,4 1,1 5,6 144 66 336
Cs. kukorica 10,0 4,0 11,0 150 60 165
Sárgarépa 4,3 1,8 6,0 215 90 300
Fejes káposzta 3,5 1,3 4,3 245 91 301
Vöröshagyma 3,4 0,9 3,5 102 27 105
K. burgonya 5,9 2,2 8,0 118 44 160

  * Közepes talaj-tápanyagellátottság esetén, tápanyagveszteséggel nem számolt elméleti, kerekített érték.

A foszfor trágyák sóindexe alacsony, ebből adódóan nincs vagy minimális a perzselő hatásuk, nem zavarják a gyökeresedést, a kelést. Szükség esetén nagyobb mennyiség is adható belőlük.

Leggyakrabban a foszforhiányt a palántanevelés alkalmával, a kiültetést követő hetekben (1. kép) és újabban a konténeres termesztés során lehet megfigyelni (ezeknél a technológiáknál használatos tőzegek erősen megkötik).

Hiányát a tünetek megjelenésekor, ellentétben a nitrogénnel, az említett okok miatt csak lassan és nehezen lehet pótolni. Kritikus esetben többszöri lombtrágyázással, vagy az intenzív zöldségtermesztésben használatos, magas foszfortartalmú karbamid-foszfát hatóanyagú tápoldatozó műtrágyákkal lehetséges orvosolni.

(Terbe István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ne késlekedjen: most van a fokhagyma ideje!

2025. október 4. 11:10

Az októberi fokhagymaültetés biztosítja a bőséges termést – mutatjuk a helyes duggatás lépéseit!

Meddig maradhat kint a paprika? Mentse meg időben!

2025. szeptember 21. 11:10

Az őszi hidegek közeledtével a paprika minősége és terméshozama is veszélybe kerül. Íme, mire érdemes figyelnie a szüret időzítésénél.

5 tárolási hiba, amitől a burgonya gyorsan megromlik

2025. szeptember 17. 11:10

Eláruljuk, hogyan tárolja helyesen a burgonyát, hogy ne csírázzon, ne zöldüljön és hónapokig friss maradjon!

Sonka sütőtök termesztése: a titok, amit kevesen tudnak

2025. szeptember 12. 14:10

Ízes őszi termést szeretne? Mutatjuk, mikor vessen, hogyan készítse elő a talajt, és mivel turbózza fel a sütőtök hozamát!

Levélminták

2018. október 17. 03:48

Az ültetvényünk tápanyag-gazdálkodásának tervezéséhez nagyon fontos, hogy rendszeresen meggyőződjünk arról, hogy milyen tápelemek vannak a talajban és milyenek a növényekben. A levélanalízishez az optimális mintavételi időpont július végén – augusztus elején van, ugyanis ilyenkor a legkiegyensúlyozottabb a levelek tápanyagkészlete.

Olajos növények tápanyag-utánpótlása

2018. február 26. 09:52

A kéntrágyázás fontosságát jelzi az a tény, hogy a növények által a vegetációs időszakban a talajból felvett kén mennyisége alig marad el a foszforétól.

Hasznosabb-e a precízen kijuttatott tápanyag?

2018. december 2. 20:57

Beszélgetés Lajos Mihály szaktanácsadóval, az Agrofil-SZMI Kft. ügyvezetőjével.

Napraforgó tápanyag-ellátási sajátosságok

2018. március 16. 06:58

A YaraMila műtrágyákban olyan kiegyensúlyozott nitrogénforrást találunk, amely ammonium és nitrát alapú nitrogént tartalmaz.