Agrárgazdaság

Alaposan visszaestek a műtrágyák árai, mégis kevesebben veszik

Agrárközgazdasági Intézet

2023 X–XII. hónapjaiban az egy évvel korábbi azonos időszakban forgalmazott volumenhez képest 13 százalékkal kevesebb műtrágya került a gazdákhoz annak ellenére, hogy az értékesítési árak időközben közel a felére csökkentek.

A termékkörön belül mészammon-salétromból (MAS) fogyott a legtöbb a megfigyelt időszakban, az egy évvel korábbi azonos időszakhoz mérten pedig ugyanannyit vásároltak a gazdák belőle. Ezzel szemben a karbamid iránti kereslet a harmadára apadt. Az NPK 15-15-15 forgalma közel a háromszorosára, míg a kálisó és a MAP iránti kereslet 3,5, illetve a négyszeresére nőtt.

Ugyanezt a két időszakot összehasonlítva az értékesítési árak a tárgyidőszakban több mint a felére estek vissza, a szuperfoszfát és az NPK 15-15-15 kivételével.

Amennyiben a 2023. negyedik negyedévi értékesítési átlagárakat viszonyítjuk a harmadik negyedévhez, akkor azok továbbra is mérséklődtek, viszont a kálium-klorid, a MAP és az NPK 15-15-15 ára az év utolsó két hónapjában a keresletnövekedés következtében emelkedett. A tárgyidőszaki árak 2021 utolsó negyedévi időszak árai alá süllyedtek 18–34 százalékkal az ammónium-nitrát (AN), a MAS, a Nitrosol, DAM és a karbamid esetében.

A többi megfigyelt termék ára 7–33 százalékkal magasabb volt. A 2020-as IV. negyedévi árakhoz képest pedig az AN, a MAS és a szuperfoszfátért még mindig több mint kétszer annyit kellett fizetni a tárgyidőszakban, azonban a kálisó, a MAP és az NPK 15-15-15 árának szorzója 1,6–1,8 közé esett.

További információk e témában a Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2023. X–XII. hónap című kiadványban olvashatók, mely innen érhető el: 1. szám.

(Fotó: WFranz/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

Mitől hullanak le zölden a 30 éves fenyőfa tűlevelei?

2023. augusztus 25. 04:39

Harmincéves fenyőfám tűlevelei pár hete zölden elkezdtek hullani, valamint a friss hajtások is puhának, fonnyadtnak tűnnek. Mi lehet az oka? Eddig hasonlót sem tapasztaltam, csak szeles időben szaporodtak meg a barnás tűlevelek a talajon.

A CE vagy nem CE jelölésű termésnövelő anyagok forgalmazása

2020. január 26. 13:06

A CE jelölésű uniós termésnövelő anyagok követelményeinek való megfelelés vagy nem megfelelés a gyártó, forgalmazó, importőr, exportőr részéről választható.

Kényes, de meghálálja a törődést a burgonya

2019. április 27. 05:36

A sikeres növénytermesztés minden esetben a jól megfontolt fajtaválasztással indul. Nincs ez másképp a burgonyánál sem.

Talajdegradációs folyamatok: talajsavanyodás

2022. február 9. 04:36

A talajok kémhatásának jelentősége közvetlen és közvetett úton is megmutatkozik a mezőgazdaságban. A talajsavanyúság káros hatással van a tápanyagok felvehetőségére.