Agrárgazdaság
Agrárgazdaság

Rekordbevétellel zárta az évet a növényvédőszer-gyártó

Rekordbevétellel zárta az évet a növényvédőszer-gyártó

MTI

Éves összehasonlításban 19 százalékkal rekordszintre, 33,4 milliárd dollárra emelkedett a Syngenta agrárvállalat árbevétele tavaly - derült ki a konszern jelentéséből.

A svájci székhelyű Syngenta szerdán arról is beszámolt, hogy a kamatok, adófizetés és értékcsökkentési leírások előtti eredménye (EBITDA) éves összehasonlításban 20 százalékkal, rekordot jelentő 5,6 milliárd dollárra nőtt tavaly.

A Syngenta Group, a világ egyik legnagyobb növényvédőszer-gyártója és vetőmagtermelője, több mint 50 ezer munkavállalót foglalkoztat, a világ több mint 100 országában van jelen. A bázeli központú vállalatot 2017-ben 43 milliárd dollárért vásárolta fel a kínai ChemChina, majd 2021-ben összeolvadt a Sinochem műtrágya- és vetőmag-üzletágával.

A Syngenta nyilvános részvénykibocsátása és tőzsdei megjelenése a sanghaji tőzsde STAR platformján várhatóan hónapokon belül megvalósulhat. A sanghaji értéktőzsde szerdán azt közölte, hogy március 29-én tervezik megtartani a Syngenta tőzsdei bevezetésének vizsgálatához szükséges meghallgatást. A Syngenta az elsődleges kibocsátásból (IPO) csaknem 9,5 milliárd dollár bevételre számít, ez lehet az idei év egyik legnagyobb IPO-ja.

A társaság Magyarországon a növényvédő szerek piacán, a szántóföldi vetőmagok nemesítésében, előállításában, forgalmazásában, valamint zöldség vetőmagok nemesítésében és forgalmazásában érdekelt. A Syngenta Európa legnagyobb kapacitású kukorica- és napraforgóvetőmag kutatóbázisát építette fel Mezőtúron.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megérte a magyar mezőgazdaságnak az elmúlt két évtized uniós tagsága?

2024. április 19. 13:10

Kereken 20 éve, 2004. május 1-jén csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Vajon a mezőgazdaság szempontjából okos lépésnek bizonyult ez?

Még mindig a cukor drágulása a legdrámaibb

2024. április 19. 09:10

2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Ukrajna 35 százalékkal kevesebb gabonát exportált Konstancán át

2024. április 18. 12:10

Az Ukrajnából a romániai Konstancán keresztül exportált gabona mennyisége 35,1 százalékkal 2,16 millió tonnára esett vissza az első negyedévben, közölte a kikötői hatóság a Reuters hírügynökséggel.

Tíz százalék felett bővült az élelmiszeripar

2024. április 18. 09:10

A feldolgozóiparból 12 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása – az alágak közül a legnagyobb mértékben – 10,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, mind a hazai, mind a külpiaci eladások bővülésének köszönhetően.

Amistar SUN – Garancia a nyereséges napraforgó termesztéshez

2019. május 13. 10:50

Magyarország napraforgó termesztése világviszonylatban kiemelkedő. Tanúsítja ezt a 2018-ban elért 3,002 t/ha-os országos termésátlag, aminek alapja a termelők által alkalmazott intenzív termesztéstechnológia és szakmai tudás.

Új kutatásfejlesztési innovációs központot épít a Syngenta

2020. július 26. 09:00

Az észak-illinoisi telephelyen az építkezés várhatóan jövő év elején kezdődik, a tervek szerint 2022 végére nyílik meg.

Termésstabilitás: Biztos termés évjárattól függetlenül

2020. június 3. 04:47

Az utóbbi évek időjárása nagyon szélsőséges képet mutat, az idei repce szezon sem kivétel ez alól. Ezért a magas terméspotenciálon túl, egyre inkább fontos a szelekció során, a termésstabilitás fokozása. A Syngenta Kft. repce hibridjei, széles adaptációs képességüknek köszönhetően felveszik a versenyt a piacvezető hibridekkel. A továbbiakban két meghatározó, egyre keresettebb, repce hibridünket szeretnénk bemutatni.

Drágább lesz a csemegekukorica - kevesebb termett

2019. augusztus 27. 14:13

Kifogytak az európai konzervgyárak készletei csemegekukoricából, így a feldolgozók nagyon várják az idei termést, amely a szélsőséges időjárás miatt kissé elmaradhat hazánkban az elmúlt években átlagosan megtermelt 500 ezer tonnás mennyiségtől.