Agrárgazdaság

Rosszabbul járunk az ukrán méznél a kínaival

Agrofórum Online

A magyar méhészek helyzete tovább romlott, amióta megtiltották az ukrán méz importját hazánkba, mivel helyette Kínából érkezik a sok esetben hamisított termék – írja az Index.

Az ukrán méz, ami Magyarországot ily módon elkerüli, legalább valódi, ráadásul a tiltást követően ugyanúgy Európában landol, csak éppen nem nálunk, hanem a saját exportpiacainkon, főleg Németországban, Olaszországban és Franciaországban.

Az igazán nagy bajt nem is az ukrán, hanem a Kínából egyre nagyobb mennyiségben az uniós országokba érkező, egy széles körű vizsgálat eredménye alapján közel háromnegyed részben hamisított kínai méz okozza, amelynek importja az elmúlt két évben 85%-kal megnőtt.

Ugyan magyar felvetésre elkezdődött egy európai uniós döntéshozói folyamat a mézek eredet megjelöléséről, de ennek kötelező erejűvé válásáig még éveket kell várni.

A számok feketén-fehéren elárulják, hogy mennyire rossz a helyzet: míg egy átlagos évben Magyarországról 24-25 ezer tonna méz kerül külföldre, tavaly csak 16 400 kg. Tehát az ukrán méz kitiltása az égvilágon semmi másra nem volt jó, mint a hazai méhészek hamis reményekbe ringatására.

Eddig legalább a két ország erőit – és mézét – egyesítve stabil piacot tudhatott a magáénak, ugyanis a diszkontáras, de jó minőségű termék a nyugat-európai élelmiszerláncokban biztosan eladható volt. Viszont az ukrán termék hiányában már a következő évi szerződések megkötése is veszélybe kerül.

A halmozódó készletek következtében a méz ára is nagyon alacsony, 600-650 forint körül alakul a felvásárlási ár, míg a méhészek szerint minimum ezer forintos árra lenne szükség, hogy a tevékenységük rentábilis legyen. 

Ami itthon némi reménykedésre ad okot, hogy ha végképp elfogy az elmúlt években betárolt ukrán méz, akkor talán, ha a haza üzletláncok is partnerek ebben, a magyar méz újra nagyobb mennyiségben kap helyet a polcokon, és az évente elfogyó körülbelül 10 ezer kilogramm méz jelentős része származik majd helyi termelőktől.

Ám esélyes, hogy ez nem lesz elég ennek a szép és a méhek beporzó tevékenységének köszönhetően kifejezetten környezet- és diverzitás barát szakmának a fennmaradásához.

(Fotó: Gasfull/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

204 ezer hektár földet vásároltak – és vele rengeteg vizet a föld alatt

2026. szeptember 19. 13:10

Az idei nyár is megmutatta, hogy önmagában a föld kevés, az eredményes gazdálkodáshoz víz is szükséges.

„Marhaság” a napenergia és külföldi munkavállalókra sem szorul az ország a választáson győztes szélsőséges német párt szerint

2026. szeptember 12. 13:10

Populistának tűnő ígéretekkel próbál a német gazdák kedvében járni a Szász-Anhalt tartományban választási győzelmet aratott AfD párt.

A gazdálkodók még magasabb szintű támogatása felé tett nagy lépést a KITE Zrt.

2026. augusztus 31. 15:10

Ünnepélyes keretek között stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az AKI Agrárközgazdasági Intézet, valamint Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora, a nádudvari központú KITE Zrt.

Esőgyilkosnak bélyegezték a gazdák a JÉGER jégkármérséklő rendszert, és elfeledett német-svájci kísérletek szerint igazuk is lehet

2026. augusztus 11. 09:10

A magyar gazdák az Országos Jégkármérséklő Rendszert (JÉGER) kiáltották ki a példátlan mértékű aszály felelősének, és sok évtizedes kísérletek támasztják alá, hogy akár igazuk is lehet.

A kínai kereslet miatt aggódnak a befektetők

2020. február 7. 05:53

A piacon enyhültek a koronavírus miatti aggodalmak, ez az egész árupiacon, az alapanyagpiacon is éreztette hatását.

A lassú kínai eladások miatt stagnál a szójabab ára

2019. október 25. 04:36

A szójabab ára október 11. óta a 928 és 944 dollárcent közötti sávban oldalaz. Szeptember végén még 883 dollárcentbe került egy véka szójabab, az árfolyam ezt követően erősödött a jelenlegi szintre.

A tőzegmoha a szubsztrát-alapanyagok globális ellátási láncának egyik feltörekvő eleme

2022. szeptember 28. 10:34

A szubsztrát és a tőzeg alapanyagok iránti kereslet a világ nagyüzemi mezőgazdaságának növekedésével tovább növekszik.

A kínaiak rózsaszínben látják a világot

2021. december 21. 05:36

A vezető nélküli (robot) mezőgazdasági gépek fejlesztésében a kínaiak nagy erőfeszítéseket tesznek és nem is eredménytelenül.