Agrárgazdaság

Több hetes mélypontokat hozott a globális exportverseny

Agrofórum Online

A hét utolsó kereskedési napján csökkentek az árak a terménypiacokon. Chicagóban a búza 4,4 százalékot, a kukorica 1,7 százalékot, a szójabab pedig 0,3 százalékot vesztett értékéből. A repce árszintje 0,2 százalékkal emelkedett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Amerikában a kukorica határidős jegyzésára hat hetes mélypontra került pénteken, míg a búza több mint négy hete a legalacsonyabb szintre esett a globális exportüzletágban folyó verseny miatt. A technikai alapú értékesítés elősegítette az eladásokat, valamint az Egyesült Államok 2023-as erőteljes kukoricatermesztési kilátásai és a szélesebb körű gazdasági aggodalmak is segítették a trendet.

A nagy gabonatermelő Ukrajna elleni orosz invázió első évfordulóján a kereskedők nagyrészt a fekete-tengeri gabonaszerződés meghosszabbítására számítanak, amely megkönnyíti az ukrán termény áramlását a világpiacra. A tavaly kötött megállapodás fokozta a versenyt a búza és a kukorica beszállítói között.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken egyeztetett török kollégájával, Tayyip Erdogannal a megállapodásról.

A fekete-tengeri régióból kiáramló olcsó búza kemény versenyt okozott a kukorica kereskedésében

– mondta Tomm Pfitzenmaier, az iowai Summit Commodity Brokerage elemzője.

A tavalyi orosz invázió előtti naphoz képest a határidős búza 18%-kal, a kukorica határidős árai pedig körülbelül 5%-kal estek.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken üdvözölte a tűzszünetre vonatkozó kínai javaslat egyes elemeit, de kijelentette, hogy csak az az ország lehet béketerv kezdeményezője, ahol háború folyik.

Párizsban egyhavi mélypontra esett az Euronext búza az orosz exportverseny nyomására, és az ukrajnai hajózási folyosó fennmaradására vonatkozó várakozások miatt.

Elemzők szerint az Egyesült Államoknak a szójabab exportértékesítéséért folytatott versenyben az olcsóbb brazíliai készletek okozhatnak gondokat, miközben a kereskedők figyeltek a terméskiesésre is, amelyet az aszály okozott Argentínában.

Európában a malmi búza 4,5 eurós mínusz után 279,75 euróba, a kukorica 6,75 eurós árcsökkenést követően 288,5 euróba, a repce 2,5 eurós lejtmenet hatására 542 euróba, a takarmánybúza pedig 6,6 angol fontos mínusz után 221 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Emelkedő faárakat hozhat 2025

2025. január 30. 12:10

A lucfenyő iránti keresletjavulás és az exportpiacok erősödése pozitív kilátásokat kínál, de az európai piac problémái beárnyékolják a fejlődést.

A kakaó vezette a globális árupiaci áremelkedést tavaly

2025. január 30. 07:10

Nagy a baj a legkelendőbb élvezeti cikkekkel: a kakaó ára csaknem háromszorosára nőtt, az arabica kávé ára pedig 40 éves rekordot döntött.

Félmillió forint felett az átlagos agrárbér Magyarországon

2025. január 29. 10:10

Az előző év azonos időszakához képest novemberben a 10 százalékot is meghaladta a mezőgazdasági átlagbérek növekedése.

Trump februárban 10%-os vámot vetne ki Kínára

2025. január 27. 16:10

Trump 10%-os vámmal fenyegeti Kínát, ami sokkal kevesebb, mint amit a kampányában emlegetett. A vámot az Egyesült Államok gazdasága is megsínyli.

A vártnál kisebb lehet a globális búzakészlet a szezon végén

2023. szeptember 14. 06:40

A kukorica határidős ára a búzát követte, annak ellenére, hogy az USDA váratlanul megemelte termelési előrejelzését.

Egy elfogott üzenet – „Öntsünk tiszta vizet a pohárba” ???

2019. június 5. 15:09

Az elmúlt napokban, hetekben megjelent egyik repcevetőmag nemesítőház piaci kommunikációja a fenti szalagcímmel borzolja a kedélyeket.

Határszemle a repcetáblákon

2023. március 6. 11:41

Megérkezett a tavasz, lassan kitavaszodik, érdemes összefoglalni, mi történt eddig a repcevetésekkel, hogyan jutottunk el a mostani állapotokhoz.

A repcetermesztés sikerét ősszel alapozzuk meg!

2020. augusztus 12. 13:34

Őszi vetésű növényeink közül talán a leginkább érzékeny és a termelők által sokat dédelgetett növény a repce. Érdemes pár gondolatban összegezni, hogy mit és hogyan célszerű ezzel a növénnyel tenni, a sikeres termesztés céljából.