Agrárgazdaság

Világszerte és Ukrajnában is csökken a gabonatermés

Agrofórum Online

A gabonafélék (a rizs kivételével) ellátási helyzete a folyó gazdasági évben szűkebb a korábbi előrejelzéseknél. A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) frissítette becsléseit, és ezek alapján a globális gabonafogyasztás idén egyértelműen meghaladja a termelést.

4 millió tonnával kevesebb

Legutóbbi becslésében az IGC 4 millió tonnával csökkentette a 2024/25-ös gazdasági évre várható globális gabonatermést, és most 2,311 milliárd tonna termésmennyiséget prognosztizál. Ugyanakkor a globális fogyasztásra vonatkozó előrejelzést ugyanennyivel felfelé, 2,332 milliárd tonnára módosította. Ez azt jelenti, hogy a korábban feltételezettnél nagyobb mértékben kell majd felhasználni a meglévő gabonatartalékokat.

A Gabonatanács azt is megállapította, hogy a globális gabonakészletek a korábban várt 12 millió tonnánál nagyobb mértékben, 576 millió tonnára fognak csökkenni ebben a szezonban. Ez tíz éven belül a legalacsonyabb szintet jelentené. Összehasonlításképpen: a 2014/15-ös gazdasági évben, a 2,045 milliárd tonnás rekordtermést követően 2,009 milliárd tonnás fogyasztást regisztráltak, és a készletek akkor „kivételesen jól feltöltöttek” voltak. Mára azonban a kereslet több mint 320 millió tonnával, azaz 16 százalékkal nőtt a 10 évvel ezelőtthez képest.

Mi a helyzet Ukrajnában?

Ukrajnában a búza és az árpa terméshozama a 2024-es szezonban csaknem az előző évi szinten maradt, míg a kukoricatermés mintegy 25%-kal csökkent. November közepéig az ukrán gazdák 52,1 millió tonna gabonát takarítottak be, ami a teljes termőterület 96%-ának felel meg. A búza 22,4 millió tonnát, a kukorica pedig 22,3 millió tonnát tett ki.

Tarasz Viszockij agrárpolitikai és élelmezésügyi miniszterhelyettes szerint a 2024-es szezonban a gabona és olajos magvak össztermése várhatóan 75 millió tonna lesz. Ez 11,2%-os csökkenésnek felel meg az előző évhez képest. Az őszi búza területének csökkenését a kukorica termőterületének növekedése ellensúlyozhatja 2025-ben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

Az ukrán betakarítás 51 millió tonnánál tart

2023. január 15. 07:37

Az ukrán szaktárca közleménye szerint a gazdálkodók 10,9 millió hektáron takarítottak be termést, a gabonatermés átlagosan 4,7 tonna hektáronként.

Tovább emelkedett az orosz búza exportára a múlt héten

2024. április 11. 09:10

Az exportált orosz búza ára a múlt héten ismét emelkedett, az elemzők megint enyhén leminősítették a márciusi exportbecsléseiket.

A megelőzés automatikus termésmentés is!

2018. április 27. 07:16

A kalászos növényvédelmet meghatározza a termesztési cél, az évjárat és a helyi sajátosságok.  A fajta fogékonysága pedig meghatározza a stratégiát.

Kevesebb kukoricát takaríthatnak be az előrejelzés szerint

2023. január 14. 08:36

Amerikában áremelkedést, Európában pedig mínuszokat hozott a hét utolsó kereskedési napja a terménypiacokon.