8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

AM: az energiafüggetlenség az agrárium számára is fontos

AM Sajtóiroda

Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár a lengyelországi Olawa településen tett szakmai látogatása során beszélt a mezőgazdaságot érintő változások és válságok kapcsán arról, hogy mindezek rávilágítottak arra, hogy a sikeres agrárium kulcsa a modernizáció, amely nemcsak gazdasági, hanem környezeti és társadalmi szempontból is elengedhetetlenül fontos.

A Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség szervezésében a magyar szakmai delegáció az agrármegoldásokkal is foglalkozó lengyelországi Olawa EKO Energia Klaszter mintatelepén tett látogatást, ahol a megbeszélésen mindkét félnek lehetősége volt bemutatni tevékenységi körét, illetve megvitatni a jövőbeli együttműködés lehetőségeit, formáit. A látogatás alkalmával a magyar fél megismerkedett a lengyelországi innovatív agrár-ökoszisztéma jó gyakorlataival. A delegáció tagja megtekinteték az olyan megújuló energiaforrások működési mechanizmusait, mint például a szélerőművek, napelempark illetve a zöld hidrogén előállításának konkrét eljárását.

A telep egyik fő innovációja az Agrár Hidrogén Energia (AHE) rendszer kidolgozása, amely a mezőgazdasági termelés segítve egyesíti a napenergia, a szélenergia és hidrogén-termelés, valamint a vízmegtartás és öntözés lehetőségeit. A Klaszter agrárszempontból jó példája a termékpálya szemléletű, magas hozzáadott érték előállításra törekvő együttműködésnek is, mivel a tervezett rostkender termesztési rendszer kialakítása – a növényfajta választástól a technológia kialakításáig – a kapcsolódó innovatív iparitermék előállításra épül.

Az egyeztetésen Juhász Anikó hangsúlyozta, a sikeres agrárium kulcsa a modernizáció, amely nemcsak gazdasági, hanem környezeti és társadalmi szempontból is elengedhetetlenül fontos. Ehhez, mint mondta, szükség van minden olyan innovációra és fejlesztési beruházásra, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak a fenntartható gazdálkodásra és a környezeti értékek megóvására. A megújuló energiaforrások mellett a jövőben egyre nagyobb teret fog hódítani a (zöld) hidrogén előállítása is, amelynek kiváló példája a lengyel kezdeményezés.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

A CLAAS sikerrel zárta az elmúlt évet

2022. január 18. 04:38

A bevételek növekedése mellett a cég foglalkoztatottainak száma is nőtt, majdnem 5%-kal és elérte a 11 957 főt. A növekedés mértéke Németországban 3,5%, Franciaországban 4,3% volt.  

Túlnépesedés: mi lehet a kulcsa a fenntartható élelmezésnek?

2019. november 19. 05:24

A világ népessége az előrejelzések alapján 2050-re 9 milliárd fő fölé emelkedhet és az életszínvonal javulása miatt az egy főre jutó kalóriabevitel is mintegy 20 százalékkal nőhet.

Mondja el véleményét a digitalizációról és az innovációról

2019. december 1. 15:33

Jelenleg zajlik a 2020 utáni közös agrárpolitika kereteinek kialakítása, és egyúttal megkezdődtek a hazai agráriumot érintő KAP Stratégiai Terv kidolgozásának előkészületei is. A folyamatnak most Ön is aktív résztvevője lehet!

50 éves a KITE: a precíziós technológiák és innováció zászlóshajója

2023. szeptember 29. 09:10

A KITE Zrt. idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileumi ünnepségsorozat egyik különleges állomásán, a vállalat méltó emléket állított a múltnak és egyben személyes üzeneteket fogalmazott meg a jövő számára.