Agrárközélet

Az ukrán búzát is bevezethetik az agrártőzsdére

Agrofórum Online

Az Euronext határidős terméket fejleszt ki az ukrán búza számára, hogy kielégítse a növekvő fekete-tengeri gabonaexport-piac felől érkező igényeket- közölte csütörtökön az európai tőzsde. Az Argus Media nyersanyagár-ügynökséggel dolgoznak együtt a termék kifejlesztésében, amely határidős ügyleteket és opciókat kínál majd - mondta Nicholas Kennedy, az Euronext árucikkekért felelős vezetője a párizsi gabonanapi konferencián.

Az Euronext készpénzben kiegyenlített kontraktusok bevezetésére készül, kezdve a durumbúzánál és a takarmányárpánál, amelyek még ebben az évben érkezhetnek. Céljuk, hogy bővítsék a kínálatot, amely jelenleg fizikai szállítási határidős ügyleteken alapul.

„Az Argus Media-val együttműködünk egy ukrán fekete-tengeri búza referencián” – mondta Nicholas Kennedy. „Számunkra egyértelmű, hogy az európai búzára vonatkozó termék mellett meg kell ragadnunk az ukrán és a fekete-tengeri piaci lehetőségeket is.”

Az Euronext, amelynek meglévő búza határidős ügyleteit széles körben használják az európai piacon, az utóbbi években fontolóra vette a fekete-tengeri gabonatermékek fejlesztését. A rivális piaci szereplő, a CME Group már készpénzzel kiegyenlített határidős terméket dolgozott ki az orosz búza számára, amely a fekete-tengeri övezetben a fő gabona-export terméke.

Piaci igény van egy termékre, amely 11,5 százalékos fehérjetartalmú ukrán búzát tartalmaz, szemben az orosz piac fő mutatójának számító 12,5 százalékos fehérjetartalmú búzájával – mondta a konferencián Fiona Poynter, az Argus mezőgazdasági vezető üzletfejlesztése.

Az Argus az ukrán búza fizikai árainak nyomon követésére a tavaly felvásárolt tanácsadó cég, az Agritel ukrán jelenlétére épít. A tervezett szerződés az Euronext árupiaci platformján keresztüli kereskedelmen alapulna – hangsúlyozta a Thomson Reuters hírügynökség.

A tervezett szerződés további részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra – közölte az Euronext és az Argus.

Az Euronext több tőzsde összeolvadásával jött létre. Az Euronext Paris Franciaország tőzsdéje, amely 2000 szeptemberében olvadt össze az amszterdami, a lisszaboni és a brüsszeli tőzsdékkel. Ezen országok együttese alkotja az Euronext NV-t, amely Európa második legnagyobb tőzsdéje a Londoni Értéktőzsde után. Az Euronext üzemelteti a MATIF határidős tőzsdét, amely határidős ügyletekkel és opciókkal kereskedik kamat- és nyersanyagpiacon, így az agrárpiacokon is. Az összes termék elektronikus kereskedelmet folytat az úgynevezett NSC rendszeren, amelyet az Euronext valamennyi tagja elfogadott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Szárnyal az orosz agrárium a nyugati szankciók hatására

2018. december 12. 07:47

Az orosz mezőgazdasági termékek exportjának értéke tavaly meghaladta a 20 milliárd dollárt, ami húsz év alatt több mint 18-szoros növekedést jelentett, és túlszárnyalta a fegyverkivitel értékét is.

Csak a búza állta a sarat a nagy esések napján

2020. március 11. 04:37

Az agrártermékek piacán is az okozott rossz hangulatot, hogy a befektetők gazdasági visszaesésre számítanak azt követően, hogy gyakorlatilag összeomlott a kőolaj ára és fontos részvénypiacokon is drámaian megnőtt az eladói nyomás.

Csökkent a szójabab ára a Trump-tarifavita kapcsán

2024. október 17. 07:40

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Mélypontokról fordultak vissza az árak

2024. március 8. 14:40

Optimista hangulatban telt a kereskedés csütörtökön a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,1 százalékkal, a kukorica 2,1 százalékkal, a szójabab 1,6 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal került többe, mint előző nap. Európában is mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.