Agrárközélet

Brüsszeli tüntetést kezdeményeznek a magyar méhészek

Agrofórum Online

Magyar méhészek kezdeményezésére nemzetközi tüntetést tartanak a méhészek október 30-án Brüsszelben.

Magyar méhészek kezdeményezésére nemzetközi tüntetést tartanak a méhészek október 30-án Brüsszelben a Kínából az EU-ba irányuló mézimport szabályozásának szigorítása érdekében – jelentette be a demonstráció egyik szervezője szerdán az MTI-nek.

A tiltakozó akció indoklásaként Takács Ferenc, a demonstrációt szervező Kaposvár és Térsége Méhész Egyesület tagja elmondta: laboratóriumi vizsgálatok bizonyítják, hogy a Kínából az EU országaiba irányuló olcsó méz nagyobb hányada ipari hamisítvány. Ez a hamis méz az egészségre ugyan nem ártalmas, de a fogyasztók megtévesztésével rontja a jó minőségű, valódi méz előállítóinak piaci pozícióit és veszélyezteti a méhészek megélhetését.

Az EU-ba érkező import méz 50 százaléka, az idén 70 ezer tonna, Kínából származik – tette hozzá.

A szervező – aki maga is az Ormánságban tevékenykedő méhész – kifejtette: a demonstrálók követelik majd a kínai import méz mintáinak azonnali, minden összetevőre kiterjedő laboratóriumi vizsgálatát. A jelenlegi gyakorlat szerint a kötelező laborvizsgálatok csupán a minták néhány paraméterére terjednek ki, a szélesebb körű elemzése során – állítása szerint – a hamis tételek már lelepleződnének.

A tüntetők követelik majd az import mézre vonatkozó jelölési szabályok pontosítását is. Jelenleg ugyanis az EU nem teszi kötelezővé egyes tételeken a pontos eredet feltüntetését, ez pedig alkalmas a fogyasztók megtévesztésére, megfosztja a vásárlót a hamis és a valódi közötti választás lehetőségétől – hívta fel rá a figyelmet Takács Ferenc.

A szervező emlékeztetett arra, hogy 2004-ben már hasonló követelésekkel demonstráltak méhészek Brüsszelben – eredménytelenül. A mostani demonstráció viszont azért is sikeres lehet, mert az elmúlt években a labortechnika fejlődése már lehetővé teszi a méz összetevőinek pontosabb kimutatását, így a jogszabályi szigorítást a gyakorlatban is lehetne érvényesíteni – fejtette ki.

Az Európai Bizottság brüsszeli székházánál sorra kerülő demonstrációhoz a magyarok mellett eddig a román és szlovák méhészek jelezték csatlakozási szándékukat – közölte a szervező.

Takács Ferenc szerint évente 15-20 ezer tonna magyar mézet exportálnak, nagyobb hányadát az EU tagországaiba, az eladásból hozzávetőleg 70 millió euró bevétel származik. A méhészeti ágazat 15 ezer családnak ad megélhetést. Mivel az időjárás jóvoltából az idén több a méz, az exportra szánt mennyiség értékesítését éppen az EU piacaira a Kínából növekvő mennyiségben érkező, bizonytalan eredetű méz veszélyezteti – mondta a szakember.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Fontos a tömeges méhpusztulások felderítéséhez kapcsolódó adatszolgáltatás teljesítése!

2019. április 25. 08:04

Az április elején indult felmérés célja a tavalyi nagymértékű méhpusztulás okainak felderítése.

Csökkenő árak rontják a magyar mézexportot

2020. február 7. 12:17

Gyér érdeklődés mutatkozik a magyar méz iránt a külföldi vevők körében, így a felvásárlás gyakorlatilag szünetel.

A méhegészségügy és a növényvédelem kapcsolódási pontjai gyakorlati szemszögből

2025. augusztus 7. 13:10

A méhek tömeges pusztulása veszélybe sodorja a növénytermesztést is – közös fellépésre van szükség a gazdák és méhészek között.

Újabb méhészeti támogatások kifizetését kezdte meg a Kincstár

2019. szeptember 23. 09:07

A Magyar Államkincstár a Magyar Méhészeti Nemzeti Program 2018/2019-es végrehajtási időszakához kapcsolódóan az elmúlt hónapokban tizenkét alintézkedés keretében már összesen 335 millió forint támogatást fizetett ki a méhész-gazdálkodóknak, illetve a méhész szervezeteknek.