19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Agrárközélet

Drasztikusan nőtt a burgonya ára

Agrofórum Online

Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak 3,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest.

Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak 3,8 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 7,3 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek 2,1 százalékos árnövekedéséből tevődött össze – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A tej felvásárlási ára július óta növekszik, de így is 3,8 százalékkal elmaradt a 2015. szeptemberitől, a literenkénti 74 forintos ártól. A gabonafélék ára 9,6 százalékkal csökkent szeptemberben éves szinten, ami a búza árának 18 százalékos és a kukorica 3,7 százalékos eséséből származik.

A vágósertés ára 12 százalékkal nőtt. Az élő állatok termelőiár-szintje 3,2 százalékkal emelkedett, az állati termékeké 0,7 százalékkal csökkent. A gyümölcsök ára 5,8, a zöldségféléké 8,5 százalékkal csökkent. A burgonya ára 13 százalékkal nőtt.
Január-szeptemberben az előző év azonos időszakához képest a mezőgazdasági termelői árak 0,9 százalékkal csökkentek. Ezen belül a növényi termékek ára lényegében változatlan, az élő állatok és állati termékeké 2,6 százalékkal csökkent. A zöldségfélék ára 1,3, a gyümölcsöké 2,6 százalékkal mérséklődött. A tej ára 10 százalékkal alacsonyabb lett.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Megkezdődik a burgonya betakarítása: a szárazság csökkentheti a kínálatot

2022. július 23. 12:34

Javában tart a korai burgonya betakarítása Németországban. Az, hogy mennyire lesz jó az év a termelőknek, attól függ, esik-e még eső.

Hamarosan olcsóbb lesz a hazai termesztésű zöldség

2019. április 26. 08:46

Az import a paprikaféléknél, paradicsomnál és kígyóuborkánál a legjellemzőbb, de az árak már kezdenek összeérni. Jelenleg a boltokban megtalálható paprika és paradicsom 70-80 százalékban magyar, az arány május közepére 95 százalék fölé emelkedik.

Csomagolt burgonyát gyűjtött be a Nébih az áruházláncok polcairól

2022. december 13. 09:34

A Szupermenta program legújabb tesztjében csomagolt burgonyákat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.

Mitől foltosodik a burgonya levele?

2026. június 16. 04:40

Mi okozza a burgonya levelén a képen látható foltosodást? Szükséges lehet esetleg permeteznem a probléma ellen?