31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Agrárközélet

Január végétől drágul a liszt és a kenyér

Világgazdaság

Az alapanyag-, energia- és munkabérköltségek emelkedése mellett az ASP-járvány miatt 3-5 forinttal növelik a liszt átadási árát a malmok január végétől. A pékségek 10-15 százalékos emelést terveznek a következő hetekben.

A malmok már tavaly novemberben értesítették vevőiket, hogy január végén körülbelül 3-5 forinttal emelik a liszt kilogrammonkénti árát – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az emelési kényszer több tényezőből is fakad, ezek közül a legfontosabb az alapanyag ára. A tavalyi jó átlagos termés minőségét 2010 után ismét nagyban befolyásolta a fuzárium nevű gombafertőzés jelenléte.

Most már különösen válogatni kell a piacon, keresni kell azokat a tételeket, amelyek a fuzárium szempontjából is megfelelnek az egészséges termés követelményeinek – mondta Lakatos Zoltán.

Emiatt már magasabb árat kell fizetni a búzáért. Az elmúlt évben nagyjából tonnánként 50 ezer forint körül zárt az étkezési búza ára, majd – részben a nagyobb exportkereslet miatt is – megindult felfelé. A mostani szint ennél 6-8 százalékkal magasabb, 53-54 ezer forint körüli.

A nem egészséges szemeket eltávolítják a búzából az őrlés előtt, ez a munka és a mennyiség csökkenése miatt az elnök-vezérigazgató szerint legalább 1 százalékkal rontja a hatékonyságot. Az éves szükséglet nagyobb részét ugyanakkor betárolták a malmok, tehát nem kell aggódni, hogy nem lesz elég őrölnivaló.

Az afrikai sertéspestis (ASP) is befolyásolja a malmok helyzetét – mondta Lakatos Zoltán. Romániában a járvány miatt eddig 570 ezer sertést kellett leölni, és – bár a hazai házisertés-állományban még nem mutattak ki ASP-vírust – megelőzési céllal Magyarországon is sok sertést vágtak le. Mivel ez csökkenti a korpaigényt, a malmok igyekeznek akár olcsóbban is túladni a felhalmozódott készletükön, ami egy kilogramm búzára vetítve 1,5-2 forinttal csökkenti az eredményességüket.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

A jó brazíliai termés hírére második napja drágul a kukorica

2023. szeptember 21. 06:40

A világ legnagyobb szójababtermelője és -beszállítója, Brazília Kínába irányuló eladásai augusztusban 45 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest.

Vegyesen mozogtak a terményárak a szerdai kereskedési napon

2023. szeptember 28. 09:10

Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, ám a takarmánybúza értéke csökkent.

Az ukrán búzát is bevezethetik az agrártőzsdére

2021. január 29. 06:21

Az Euronext határidős terméket fejleszt ki az ukrán búza számára, hogy kielégítse a növekvő fekete-tengeri gabonaexport-piac felől érkező igényeket.

Magas terméshozamokat produkált idén az angol mezőgazdaság

2019. december 7. 06:41

A terméshozamok egyértelműen mutatják, mennyivel jobb időjárási körülmények között dolgozhattak idén az angol mezőgazdaságban.