21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Agrárközélet

Jövő év őszén újra lesz OMÉK – Nagyobb hangsúlyt kap a szakmaiság

Agrofórum Online

Japán lesz a díszvendég; a távol-keleti szigetországban népszerűek a magyar élelmiszerek, például a mangalica vagy a szürkemarha húsa.

A jövő év őszén újra lesz Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) és nagyobb hangsúlyt kap a szakmaiság, mivel a vásár történetében lesz először nulladik, azaz szakmai nap – közölte a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten az OMÉK beharangozó sajtótájékoztatóján.

Fazekas Sándor elmondta: a népszerű bemutatót 2017. szeptember 20-24. között rendezik meg – a hivatalos megnyitót megelőzően, szeptember 19-én tartják meg a szakmai napot – a Hungexpo Vásárközpont és a Kincsem Park területén, összesen 40 hektáron.

A rendezvény felvonultatja az agrárszektor eredményeit és bemutatja a bel- és külföldi érdeklődőknek. A több napon át tartó reprezentatív seregszemle a magyar agrárium szinte teljes vertikumának helyet ad majd, az ágazat teljesítménye itt jelenik meg a nagyközönség előtt a legösszefogottabban – emelte ki a miniszter.

A jövő évi OMÉK fontos célja, hogy bemutassa a fejlett, hatékony, környezettudatos kis- és középvállalkozásokra, családi gazdaságokra, kis- és őstermelőkre épülő magyar mezőgazdaságot, annak értékeit, eredményeit megismertesse a nagyközönséggel. Az OMÉK 2017 célkitűzése továbbá, hogy elősegítse a vidék megtartó erejének megőrzését. Ez pedig csak akkor valósulhat meg, ha a magyar élelmiszeripari és agrárgazdasági szereplők jó minőségű, magas feldolgozottságú, egészséges (GMO-mentes) élelmiszert állítanak elő.

Fazekas Sándor elmondta: az OMÉK díszvendége Japán lesz. A távol-keleti szigetországban népszerűek a magyar élelmiszerek, például a mangalica vagy a szürkemarha húsa – tette hozzá a tárcavezető.

Lipcsey György, az Agrármarketing Centrum (AMC) igazgatója az MTI kérdésére elmondta: jövőre a 78. OMÉK-ra több kiállítót és látogatót várnak, mint az előzőre. A kiállítás és vásár szervezők úgy kalkulálnak, hogy a kiállítók száma 2017-ben 1000-1100 között mozog majd, szemben a 2015-ben, a 77. OMÉK-on megjelent 950 kiállítóval. A látogatók száma pedig a rendezvény 6 napja alatt eléri, sőt meg is haladja a 100 ezret, az előző kiállítás 88 ezer látogatójával szemben. A jövő évi OMÉK költségei ugyanakkor nem lépik majd túl a 2015-ös kiállítás és vásár 1,3 milliárd forintra rúgó kiadásait – mondta az AMC igazgatója.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

A saras gumicsizma és a koszos talicska már a múlté? - "Az OMÉK ablak a magyar vidékre"

2019. szeptember 27. 09:46

Magyar termékek, helyi ételek, hagyomány és kultúra, mezőgazdaság... A HUNGEXPO területén csütörtökön nyitotta meg kapuit a magyar vidék és az agrárium fővárosi ünnepe, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár, aminek egyik célja, hogy a termelőket, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőit, a falusi hagyományokat megismertesse a budapestiekkel. Négy napig a népzene, a térségi ízek, a helyi termékek lepik el a HUNGEXPO vásárközpontot.

Ebben az évben a Bábolnai Gazdanapok a 79. OMÉK társren­dezvénye

2019. augusztus 25. 19:26

Az agrárium kiemelkedő eseménye az elmúlt 30 év­ben nemcsak hagyományt teremtett, hanem a hazai agrárium egyik értékes rendezvényévé vált.

„A fejlődés hagyománya” - az OMÉK margójára

2019. október 4. 10:29

A következő 2-3 évben annyit fog változni a mezőgazdasági ágazat, amennyit ezelőtt 30 év alatt összesen.

Arasson sikert - 32. Bábolnai Gazdanapok

2019. augusztus 14. 11:34

Hamarosan megnyitja kapuit a több mint három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás, a Bábolnai Gazdanapok.