Agrárközélet

Kedvező a hazai tejágazat helyzete

MTI/AM Sajtóiroda

Az Agrárminisztérium legteljesebb támogatását élvezi minden olyan fellépés, amely a tejágazat érdekeit védi és a magyar fogyasztók jó minőségű hazai tejjel való ellátását segíti – utalt a hét eleji tejtermelői demonstrációra az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a „Tejtermelés eredményességéért” elnevezéssel megrendezett konferencián.

Az eseményen Feldman Zsolt hangsúlyozta: az elmúlt években széleskörű összefogás jött létre a tejtermelők, a tejfeldolgozók, a kiskereskedelem és a kormányzat között. Ennek eredményeképpen a hazai fogyasztók ma már döntő mértékben magyar termelőktől származó tejet vásárolhatnak az áruházakban. Ezen összefogás eredményeit tette majdnem semmissé egy áruházlánc felelőtlen akciójával, amely ellen jogosan lépett fel a tejtermelői közösség. Mint mondta, az Agrárminisztérium minden szükséges hatósági eljárást lefolytat ebben az esetben is.

Az államtitkár kedvezőnek nevezte a tejágazat kilátásait, ezt a fejlődő és a fejlett gazdaságokban is bővülő piaci lehetőségekkel támasztotta alá. Kifejtette: az elmúlt években a magyar mezőgazdaság dinamikus fejlődésen ment át, az ágazat kibocsátása meghaladta a 2700 milliárd forintot. Az élelmiszeripar 10 százalékát adja a tejfeldolgozás, az ágazat 294 milliárd forintos termelési értéket képviselt, és a kilátások is kedvezőek. A várakozások szerint az európai tejtermelés 2017-hez képest 2027-re 8 százalékkal bővül, a felvásárlási ár pedig 16 százalékkal nőhet ebben az időszakban.

Mindez az államtitkár szerint az jelenti, hogy érdemes a tejágazatban dolgozni, abba energiát, pénzt és szakmai tudást fektetni. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a munkaerőhiány, illetve az új környezetvédelmi elvárások teljesítése nehézséget jelent a gazdálkodóknak.

Feldman Zsolt elmondása szerint az uniós csatlakozás után csökkent a tejelő állomány, majd 2010-óta mintegy 10 százalékkal nőtt, a tejhozam pedig ugyanekkora mértékben emelkedett és 2017-ben 8300 litert tett ki átlagosan.

Kiemelte, hogy nemzetközi összehasonlításban is professzionális a magyar tejágazat, Csehország után Magyarországon a legkoncentráltabb a tejelő tehénállomány és a feldolgozó kapacitás, mivel a nyolc legnagyobb cég adja a tejfeldolgozás háromnegyedét.

Feldman Zsolt elmondta azt is, hogy a magyarországi tejfogyasztás az uniós átlagnak felel meg, ugyanakkor a vajfogyasztás az átlag ötöde, a sajtfogyasztás pedig a harmada. Az ágazat külkereskedelméről szólva kifejtette: 120 milliárd forint értékben importált az ország tejet és tejtermékeket, a kivitel értéke pedig 100 milliárd forint volt tavaly. Hangsúlyozta, folyamatosan csökken a nyers tej kivitele, amelyet pozitívumként említett, mert a stratégia része, hogy az itt megtermelt tejet Magyarországon dolgozzák fel.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Több tejet termelünk, de kevesebb lesz a marhahús

2024. október 22. 11:10

Az Európai Bizottság arra számít, hogy 2025-ben enyhén emelkedik majd a tejtermelés a közösségben.

Bajban a családi gazdaságok - nem növelik az állami támogatást

2018. október 19. 03:37

A mezőgazdaságban dolgozók száma 1985 óta a felére csökkent Svájcban, ahol naponta három gazdálkodó hagy fel örökre a tevékenységgel.

Az EU tejtermelése 2025-ig stabil vagy enyhén nő

2024. október 21. 16:10

Bár a tejelőtehén-állomány tovább csökken, a teljesítménynövekedésnek köszönhetően nem lesz visszaesés a tejtermelésben az Európi Unióban.

Bill Gates egy mobilalkalmazáson keresztül támogatja az indiai tejtermelést

2018. június 22. 10:09

A tejtermelés India legnagyobb mezőgazdasági produktuma, nagyobb mint a rizs vagy gabonatermelés, sőt India a világ legnagyobb tejtermelője.