Agrárközélet
Agrárközélet

Nagy kárt okozott a hőség Szerbiában

Nagy kárt okozott a hőség Szerbiában

Agrofórum Online

Az utóbbi évek átlagához képest körülbelül egymilliárd dollárral kevesebb haszonra számíthat a szerb mezőgazdaság az utóbbi hetek hősége és szárazsága miatt – hangsúlyozták mezőgazdasági szakértők a Danas című szerb napilap keddi mezőgazdasági összefoglalójában.

A számítások szerint az idei hozam 20 százalékkal lesz kisebb a megszokottnál. A mezőgazdaság a bruttó hazai termék (GDP) tíz százalékát teszi ki Szerbiában, ám ez az idei esztendőben nyolc százalékra csökkenhet – jelentette ki Milan Prostran mezőgazdasági szakember. Hozzátette: tavaly rekordévet zárt a mezőgazdaság, ezért nem a 2016-os eredményekkel hasonlítják össze az idei esztendőt, hanem az utóbbi évek átlagával.

Zarko Galetin agrárközgazdász szerint a szója szinte teljesen tönkrement, kivitelre az idén nem lehet számítani, míg egyelőre nem lehet tudni, mennyivel termett kevesebbet a kukorica, a cukorrépa és a napraforgó, az viszont biztos, hogy terméscsökkenéssel kell számolni.

A szakember szerint a szerb mezőgazdaságot a nem megfelelő mértékben kiépített védelmi rendszerek is befolyásolják. A jégvédelmi rendszerek és az öntözőrendszerek sokkal kisebb területen védik a földeket, mint például az Európai Unió országaiban. Míg az unió országaiban a megművelt földterületek mintegy 20 százalékán építettek ki öntözőrendszert, Szerbiában ez csupán 3 százalék, tette hozzá.

A becslések szerint a gyümölcstermesztők is hiánnyal számolhatnak az idén, a vártnál 100-120 ezer tonnával kevesebb lesz a termés. A legjobban a szilva sínylette meg a szélsőséges időjárást, körülbelül 80 százaléka tönkrement, de almából is csak fele annyi termett, mint tavaly. A szőlőt viszont a meleg és a szárazság csak annyiban érintette, hogy előbb kell szüretelni, a termés mennyisége nem tér el a megszokottól – írta a Danas.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ezt kell tudni az öntözött területek műholdas ellenőrzéséről

2024. május 7. 11:10

Az egységes kérelem benyújtásakor a kérelmező köteles megjelölni minden táblát és bejelentett területi elemet, amelyen öntözési tevékenységet kíván folytatni.

Áll a bál a glifozát miatt

2024. május 4. 10:10

A Bayer glifozát gyomirtó szere emberi jogi aktivisták szerint egészségügyi és környezeti kockázatot jelent, ezért fordultak az OECD-hez.

Megbukott egy pulykapárizsi, túl magas volt a kalciumtartalma

2024. május 3. 16:10

Az alapélelmiszerekre fókuszáló első célellenőrzés során 5 élelmiszercsoport 3-3 termékét vizsgálták a szakemberek.

Sok az idős és kevés a nő a magyar mezőgazdaságban

2024. május 2. 14:10

2020 és 2023 között folytatódott a gazdaságok irányítóinak idősödése.

AM: aszály veszélyhelyzeti operatív törzs alakul

2022. július 28. 10:08

A rendkívüli aszályhelyzet és az energiaárak mezőgazdaságban okozott következményeinek kezelését szolgáló kormányzati intézkedések meghozatala érdekében Aszály veszélyhelyzeti operatív törzset alakít a kormány.

Milyen talajigénye van a kukoricának?

2022. augusztus 31. 05:37

A kukorica a talaj minőségével szemben igényes, mégis nagyon eltérő típusú talajokon termeszthetjük.

Mitől hullanak le zölden a 30 éves fenyőfa tűlevelei?

2023. augusztus 25. 04:39

Harmincéves fenyőfám tűlevelei pár hete zölden elkezdtek hullani, valamint a friss hajtások is puhának, fonnyadtnak tűnnek. Mi lehet az oka? Eddig hasonlót sem tapasztaltam, csak szeles időben szaporodtak meg a barnás tűlevelek a talajon.

Elhúzódó szárazság nehezíti a kukoricatermelők helyzetét

2022. július 29. 07:37

A Consultancy Strategie Grains júliusi jelentésében 65,4 millió tonnára csökkentette az EU kukoricatermésére vonatkozó előrejelzését.