27℃ 13℃
június 1. Tünde, Jusztinusz
Agrárközélet

Penny Market: nincs elég magyar tej

MTI

A Penny Market szerint nem volt elég  magyar tej a beszállítóknál, ezért kellett más forrásból fedezni a vásárlói igényeket; a szlovák UHT tej alacsony, 135 forintos ára pedig közleményük szerint a cég üzleti és gazdasági tevékenységéből származó árelőnynek köszönhető, amelyet átengedtek a vásárlóknak.

Az áruházlánc arra reagált, hogy az olcsón árusított szlovák tej miatt tejtermelők tüntettek a Penny Market alsónémedi logisztikai központjánál kedden, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz)  támogatásával.

A Penny öt évvel ezelőtt csatlakozott a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácshoz, minden esetben kérik a terméktanács támogatását annak érdekében, hogy a vásárlói igényeknek megfelelő mennyiségű magyar tejet tudjanak beszerezni – közölte a cég, hozzátéve, hogy ezt a március elején kialakult helyzet előtt is megtették.

A fogyasztói igények meghaladták magyar beszállítóik erőforrásait, ezért fedezték más forrásból a fennálló igényeket – hangsúlyozták. A jelenlegi promócióban szereplő tejterméket többször is vizsgálták laboratóriumban, amelyeken a termék kifogástalan minősítést kapott.

A Penny Market több mint 22 éve van jelen Magyarországon. Közleményük szerint arra törekszenek, hogy elsősorban magyar feldolgozóktól érkező termékeket biztosítsanak a vásárlóknak. A teljes választék több mint 65 százaléka magyar beszállítóktól származik – írták.

A tájékoztatás szerint az elmúlt években a folyékony tejtermékek 100 százaléka magyar forrásból származott. A társaság tejtermék-választékában általában 11 hazai forrásból származó folyékony tej érhető el, csak egy import  termék van idén januártól.

Florian Naegele, a Penny Market Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a közlemény szerint úgy fogalmazott, hogy a kialakult helyzet számukra sem a legmegfelelőbb, de a Penny Marketnél a legfontosabb a vásárlók igényeinek zavartalan kielégítése és a legjobb ár-érték arányú termékek biztosítása.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke a tüntetésen kijelentette, reméli, ez a figyelmeztető demonstráció elég lesz, hogy a Penny Market Kft. vezetése megértse, hogy „olcsótej akciókkal” nem veszélyeztethetik a magyar tejágazatot.

László Róbert tejtermelő, a demonstrációs bizottság vezetője közölte, hogy UHT tejet a magyar termelők 139 és 148 forint literenkénti áron tudnak gyártani és a nyers tej ára 100 forint kilogrammonként, ami az Európai Unióban a legalacsonyabb. Szlovákiában magasabb a tej felvásárlási ára, ezért bizonyos, hogy csak veszteséggel és etikátlan üzleti magatartással tudja árusítani az áruházlánc a behozott tejet – jelentette ki.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földet kínál az állam: több mint 13 ezer hektár árverésen

2025. május 30. 13:10

Árverésen értékesíti az állam az érintett földrészleteket. A cél: a helyben élő gazdák földhöz juttatása, stabil birtokviszonyokkal.

Alkotópályázatot hirdetnek a magyar szöcskeegérről

2025. május 29. 14:10

Gyerekeknek és felnőtteknek is szóló kreatív pályázatok indultak a 2025-ös Év Emlőse, a magyar szöcskeegér témájában.

Nemzetstratégiai kérdés a méhészet támogatása

2025. május 21. 11:10

Több tízmilliárd forintnyi támogatás segíti a hazai méhészeket 2027-ig. A cél: a méhtartás fenntartása és a beporzók védelme.

Bánki H. Dezső kapta idén a Vetőmag Szövetség-díjat

2025. május 19. 16:08

A Vetőmag Szövetség-díjat idén Bánki H. Dezső kapta, aki évtizedeken át meghatározó szereplője volt a hazai vetőmagágazatnak.

Bojkottra hívtak a tejtermelők - Ez történt a Penny Market elleni tüntetésen

2019. március 27. 04:20

Kedd reggelre tüntetést szerveztek a magyar tejtermelők Alsónémedi határában, a Penny Market központja előtt. A demonstráció oka, hogy a multinacionális vállalat 135 forintért kínál akciós szlovákiai UHT tejet áruházaiban.

Londoni demonstrációra készülnek a brit farmerek a Brexit miatt

2020. február 13. 09:47

A farmerek biztosítékot kérnek arról, hogy miután már nem tartoznak az Európai Unióhoz, az ágazatnak nem kell a hazai piacon versenyeznie a brit minőségbiztosítási előírásokat nem teljesítő termékekkel.

Több száz traktorral tiltakoznak a gazdák - Országos gazdatüntetés Szlovákiában

2018. május 5. 08:08

Szombaton széleskörű tüntetést szerveznek a szlovákiai gazdák, traktoros felvonulást tartanak több útvonalon. Az MKP nyilatkozatban állt ki a gazdák követelései mellett.

Élőben jelentkezünk a tejtermelők keddi demonstrációjáról - Frissítve

2019. március 26. 06:41

A Penny Market Kft. – többszörös előzetes egyeztetés ellenére – drasztikusan alacsony, 135 forintos áron dobott piacra egy szlovákiai import UHT tejet 2019. március 21-én, emiatt ma reggel 8 órai kezdettel a Penny Market Kft. alsónémedi központja előtt tüntettek a tejtermelők.