Agrárközélet

Tovább növekedtek a termőföldárak

MTI

Az előző évit meghaladó ütemben, 11 százalékkal nőtt tavaly a mező- és erdőgazdasági területek ára, a földbérleti díjak 6,5 százalékkal emelkedtek, az értékesített termőföldek területe 72 ezer hektár volt, közel ugyanakkora, mint az előző évben, és harmada a két évvel korábbi, rendkívüli termőföldforgalomnak - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából.

Tavaly a mező- és erdőgazdasági hasznosítású területek 1 százalékát értékesítették, a magasabb áraknak köszönhetően a forgalmi érték 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az összes értékesített terület 72 százaléka szántó, 14 százaléka erdő, 10 százaléka gyep volt, a fennmaradó 4 százalékot a szőlő- és gyümölcsösterületek tették ki.

Az értékesített terület nagysága Fejér megyében nőtt a legnagyobb mértékben, 33 százalékkal, és Pest megyében csökkent a leginkább, 25 százalékkal. A legtöbb termőföldet Bács-Kiskun megyében forgalmazták, utána Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megye következett (7800, 7300 és 6100 hektár). A KSH adatai szerint a szántóértékesítés több mint fele az alföldi megyékben realizálódott.

A mező- és erdőgazdasági területek ára – az előző két év 22, majd 5,6 százalékos növekedése után – átlagosan 11 százalékkal nőtt tavaly, ezen belül a szántó ára 10 százalékkal emelkedett, így egy hektár szántóföld átlagára 1,5 millió forint volt. A többi művelési ágban is nőttek az árak: a gyepé 16, a gyümölcsösé 15, a szőlőé 14, az erdőé 9,9 százalékkal lett magasabb.

A szántó átlagára régiós összehasonlításban Dél-Alföldön volt a legmagasabb, 1,7 millió forint/hektár, de Észak-Magyarország és Pest régió kivételével a többiben is megközelítette vagy elérte a 1,5 millió forintot hektáronként. Az egyes régiókon belül a föld minőségétől és egyéb tényezőktől függően jelentősek az árkülönbségek, egy jó talajminőségű terület hektáronkénti ára duplája is lehet egy gyenge minőségűének – jegyzi meg a KSH.

Az Agrárium 2016 gazdaságszerkezeti összeírás adatai szerint a használt mező- és erdőgazdasági területek 42 százalékát bérleményként művelik. Az egyes művelési ágak között a szántó esetében a legmagasabb a bérelt területek aránya (55 százalék), a
gyepterületek 42, a szőlő- és gyümölcsösterületek 21 százalékát használják bérlők.

A KSH összeállítása szerint tavaly a szántó művelési ágba tartozó földterületek éves bérleti díja – az előző évi 5,8 százalékos növekedés után – átlagosan 6,5 százalékkal emelkedett, így egy hektár szántó átlagos éves bérleti díja 55 700 forint volt országosan. A gyümölcsös 9,7, a gyep 4,9, a szőlő bérleti díja 2,6 százalékkal nőtt, míg az erdőé 1,9 százalékkal csökkent 2017-hez képest.

A szántók éves bérleti díja Hajdú-Bihar és Tolna megyében (egyaránt 75 500 forint/hektár), valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb (70 900 forint/hektár), míg Nógrád, Heves és Veszprém megyében 40 000 forintnál kevesebbet kellett fizetni egy hektár szántóföld használatáért.

Egy hektár szántó éves bérleti díja a vételi ár 3,7 százaléka volt 2018-ban. A KSH megjegyzi, hogy ez az arány 2010 óta egyre csökken, mert az ár évről évre nagyobb mértékben emelkedik, mint a bérleti díj. Tavaly Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legmagasabb ez az arány, ahol a viszonylag magas bérleti díj alacsonyabb szántóárral párosult.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Kevesebb mezőgazdasági területet értékesítettek Bajorországban

2021. július 28. 04:44

Összesen 4566 telek, 6408 hektárnyi terület cserélt gazdát tavaly Bajorországban az Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ezek összesen 410 millió euró értékben cseréltek gazdát.

Feloldotta a termőföldek eladási tilalmát Kijev

2021. július 8. 05:47

Ukrajna földpiacának megnyitása évek óta forró politikai téma, és a kritikusok azt vetik fel, hogy ez lehetővé teheti a helyi oligarchák számára, hogy földet halmozzanak fel.

Kevesebb termőföld cserélt gazdát tavaly

2023. június 20. 12:42

Tavaly 19 százalékkal kevesebb tranzakció keretében 21 százalékkal kisebb termőföld-terület cserélt gazdát, mint egy évvel korábban, az árak emelkedése viszont továbbra is töretlen, 2022-ben 3,2 százalékkal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára.

A romániai termőföldek 40 százaléka külföldi kézben van - Módosíthatják a törvényt

2018. október 21. 12:23

Módosítani fogják a mezőgazdasági területek eladását szabályozó törvényt, annak érdekében, hogy szabályozni lehessen a külföldiek területvásárlásait Romániában.