Agrárközélet

Továbbra is kiemelten támogatják az ökológiai gazdálkodást

AM Sajtóiroda

A Vidékfejlesztési Program ökológiai pályázatainak elsődleges célja az öko gazdálkodású területek növelésének ösztönzése. Ennek érdekében az Agrárminisztérium tavasszal háromszorosára, 36 milliárd forintra emelte az erre vonatkozó pályázat második felhívásának keretösszegét – hangsúlyozta Kis Miklós, az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Ozorán tartott Biogazdafórumon.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében a biogazdálkodók részére külön pályázati források álltak rendelkezésre, melyeknek köszönhetően mára több mint 230 000 hektáron folytathatnak biogazdálkodást. A 2018-ban meghirdetett ökológiai gazdálkodásra történő áttérés és az ökológiai gazdálkodás fenntartása című felhívás esetében az agrártárca azért növelte a keretet háromszorosára, hogy minden jogosult kérelmet támogatni tudjon. Így ez év áprilisában mintegy 2400 pályázat részesült az összesen 36 milliárd forintnyi keretösszegből, – fogalmazott a szaktárca államtitkára.

A 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról szólva Kis Miklós kiemelte, hogy magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a vidékfejlesztésre fordítható források ne csökkenjenek a 2021-2027 közötti időszakban. A jelenlegi szint megtartása érdekében a kormány arra is kész, hogy a hazai költségvetésből az EU költségvetésébe többet fizessen. Mint mondta, a vidékfejlesztési programon belül továbbra is biztosítani kell a vissza nem térítendő támogatások túlsúlyát és jelenlegi támogatási intenzitások fenntartását.

Az államtitkár elmondta, hogy az ökológiai gazdálkodás támogatását a kormány a következő tervezési időszakban is kiemelt feladatának tekinti.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

A magyaroknak NAGYOBB van, mégis JOBBAN kihasználja az adottságait ez a picike ország a BUSA KS segítségével!

2020. május 12. 10:24

Hollandia, az ország, ami fentről szemlélve egy óriási patcheworknek tűnik. Amerre a szem ellát mindenütt szigorúan rendezett mezőgazdasági területeteket látunk.

Fekete péntek helyett jótékonykodás? Növényvédelmi sorozat indul

2022. november 23. 11:42

Az adventi készülődés kezdetén egy jótékony kezdeményezésnek és a vásárlók közreműködésének köszönhetően igazán fontos ügy kerül a középpontba.

Lendületben a hazai biopiac – itt vannak a friss adatok

2025. május 23. 14:10

Az ÖMKi új kutatása szerint nő a bioélelmiszerek forgalma, erősödik az e-kereskedelem, csökken az árkülönbség bio és nem bio között.

A napraforgónak előbb csak a fele kelt ki, mégis csúcstermésnek örülhetett egy gazda

2025. december 30. 09:10

Vajon milyen tényezők határozzák meg azt, hogy egy növényi kultúra kiemelkedő terméseredményt hozzon? Egy biogazdálkodót nagy meglepetés ért az idei szezonban.