4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita
Agrárközélet

Tudjon meg mindent a kölcsönös megfeleltetésről! – 1. rész: Mi fán terem a KM?

Agrofórum Online

A kölcsönös megfeleltetés (közismertebb nevén: KM) fogalmával sajnos az esetek többségében csak akkor találkozik a termelő, amikor megcsörren a telefonja és ellenőrzésre rendelik be, vagy helyszíni KM ellenőrzésre jelentkeznek be a hatóságok. Ilyenkor az első reakció általánosan a kétségbeesés és a büntetéstől való félelem. A KM követelményeinek ismerete alapvető fontosságú a mezőgazdasági támogatások szempontjából, hiszen az előírások betartása a területalapú támogatásoknak is alapfeltétele.

Ideje rendbe tenni és megismerni a KM teljes fogalomkörét, ennek a cikksorozatnak ez a célja. Első részben kitérek az egész alapjára: honnan jött maga a fogalom, mi a célja a döntéshozóknak ezzel, kikre terjed ki a KM alkalmazása, és kik ellenőrzik ennek betartását. Következő részben kitérek az általános alapszabályokra majd ezt követően írok a KM ellenőrzés során előkerülő jegyzőkönyvekről és az ezekhez tartozó szabályokról; később szó lesz a szankciószámításról és a területalapú támogatásokkal való összefüggéséről is.

A kölcsönös megfeleltetés a Közös Agrár Politika (KAP) szerves részét képezi, ezért azt minden tagállamnak fenn kell tartania, összhangban a zöldítés követelményeivel. Kiindulópontja a fogalomkörnek pedig az a tény, hogy a mezőgazdaság is hozzájárul sajnos az éghajlatváltozáshoz. Erre válaszul hozta létre az EU a kölcsönös megfeleltetés szabályozórendszerét, amely alapvető előírásokat fogalmaz meg a környezetre, az éghajlatváltozásra, a földterület jó mezőgazdasági és környezeti állapotára, a közegészségügyre, az állategészségügyre, a növényegészségügyre és az állatjólétre vonatkozóan. Ezzel együtt a fenntartható mezőgazdaság megteremtéséhez járul hozzá ez az egész egységes jogszabályrendszer, aminek tehát a kölcsönös megfeleltetés előírásai képezik a gerincét.

Kikre vonatkozik a KM?

Gyakorlatilag minden gazdálkodóra, akik tevékenységükhöz támogatást vesznek igénybe a közösségi forrásokból. Részletesen felsorolva a KM hatálya alá tartozó támogatások a következők:

– Egységes területalapú támogatási rendszer

– Zöldítés

– Termeléshez kötött támogatások közül: – anyajuhtartás támogatása; – anyatehéntartás támogatása; – hízottbika-tartás támogatása; – tejhasznú tehéntartás támogatása; – rizstermesztés támogatása; – cukorrépa termesztés támogatása; – zöldségnövény termesztés támogatása; – ipari zöldségnövény termesztés támogatása; – extenzív gyümölcstermesztés támogatása; – intenzív gyümölcstermesztés támogatása; – szemes fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása; – szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatása; -ipari olajnövény termesztés támogatása

– Fiatal mezőgazdasági termelők támogatás

– Kisgazdaságok támogatása (Azzal a kitétellel, hogy a kisgazdaságok támogatási rendszerét választó gazdálkodó esetében, a KM előírásait ő is köteles betartani, ugyanakkor az ellenőrzések során a meg nem felelés esetén KM szankcióban nem részesül, viszont közigazgatási bírság kiszabható rá.)

– Szőlőültetvények szerkezetátalakítása és átállítása (a kifizetést követő 3 évig kell betartani a KM előírásait)

– Erdősítés támogatása

– Agrár-erdészeti rendszerek létrehozása

– Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (AKG)

– Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, fenntartása (ÖKO)

– Natura 2000 mezőgazdasági területeknek nyújtott kompenzációs kifizetések

– Natura 2000 erdőterületeknek nyújtott kompenzációs kifizetések

– Kompenzációs kifizetések természeti hátránnyal érintett területeken (THÉT)

– A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás

– Erdő-környezetvédelmi kifizetések

– Védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésében történő megőrzésének támogatása

– Állat genetikai erőforrások megőrzéséhez nyújtandó támogatás

Fontos tudni, hogy akik a fenti támogatásokat igénybe veszik, azok üzemi szinten (tehát az egyébként nem KM alá tartozó területeikkel együtt) kötelesek betartani az előírásokat, ennek megfelelően az ellenőrzés során is teljes üzemi szinten vizsgálja a hatóság azok betartását.

Kik ellenőrzik a KM előírásainak betartását?

A Magyar Államkincstár a társszervek (NÉBIH, Nemzeti Parkok) és a megyei kormányhivatalok Agrár- és Vidékfejlesztést támogató Főosztályainak bevonásával.

(…folyt. köv…)

Dr. Harcsa Marietta
névjegyzéki szaktanácsadó (NAK-4149)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Párbeszéd egy versenyképes, de zöldebb mezőgazdaságért

2021. február 10. 17:06

A területalapú agrártámogatásokhoz szilárd zöld intézkedés- és előírásrendszert kell kialakítani.

Zöldítsünk! – De úgy, hogy annak értelme is legyen…

2021. március 4. 07:40

Van értelme, és tényleges haszna a lassan magunk mögött hagyott támogatási ciklusban bevezetett kötelező zöldítésnek?

Fogytán a bőtermő szója vetőmagok

2018. február 28. 14:42

Érdemes sietni a szója fajtaválasztással, mert a Karintia Kft. stabilan teljesítő bőtermő szójafajtáiból idejekorán hiány várható.

SAATEN-UNION: márciusban kiszállítjuk a már megrendelt vetőmagot

2020. március 25. 15:22

Tavaszi vetőmagokból további szabad készletek állnak rendelkezésünkre, és a megrendeléseket rövid határidővel teljesítjük.