Állattenyésztés

2,3 millió forintos büntetés egy sertéstartónak, nem tudta kijátszani a hatóságokat

Agrofórum Online

Az állatjóléti intézkedések kiszélesítése üdvözlendő dolog, még akkor is, ha ez pluszmunkát, pluszterheket jelent a gazdáknak.

A sertéstenyésztés egyik kényes munkaművelete a malacok kasztrálása, köznapi kifejezéssel: herélése. A gyakorlat a tenyésztő számára terhet jelent, ráadásul fertőzési veszélyforrás is, mégis el kell végezni az értékesített hús minőségének javítása érdekében. Állatvédők szerint már rég fel kellett volna hagyni ezzel a gyakorlattal, ám a javaslatuk többnyire süket fülekre talál.

Pedig a közvélemény is támogatója az állatjóléti intézkedéseknek, ám az emberek legtöbbször félrenéznek, ha az állattartás, szállítás, vágás kapcsán jogsértésekről ad hírt a sajtó. A nyugati államok némelyikében már születtek konkrét lépések, Németországban például 2021-ben, Franciaországban pedig a következő esztendőben vezették be a kötelező érzéstelenítést a kasztrálás során.

A kanok tenyésztése során így három út maradt az ottani gazdák előtt: érintetlenül felnevelni a malacokat, immunológiai kasztrálást végezni (vakcinázással), vagy teljes altatásban és érzéstelenítésben végzett sebészi beavatkozás. A herélés során nem is a fájdalomérzet a legnagyobb probléma, hanem a kasztrálás módja, ami nyilvánvaló stresszt okoz a visító, rúgkapáló, néhány napos állatnak.

Németországban engedélyezték, hogy maguk a sertéstartók végezzék el a kábítást, és ehhez elméleti és gyakorlati oktatáson kell részt venniük. Az országban évente mintegy 20 millió malacnál kell elvégezni ezt a beavatkozást, a feladat tehát nem kicsi.

Az alkalmazott szer az izoflurán nevű éter, amely hatására az állat eszméletét veszti és nem érzékel fájdalmat. Ha túlaltatással hosszabb időre mozgásképtelenné teszik a jószágot, az viszont jelentős kockázattal jár, így nem csoda, hogy sok tenyésztő igyekszik megkerülni ezt a kötelességét.

A retorzió viszont húsba vágó: egy Osnabrück körzeti német gazdát például 6000 euróra (bő 2,3 millió forintra) büntettek a közelmúltban, mert szándékosan elmulasztotta herélés közben az érzéstelenítést. Az eszköze megvolt hozzá, a szakértő azonban egy rutinellenőrzés során megállapította, hogy már jó ideje nem használta a jószágainál. Nem voltak bizonyítékai annak sem, hogy érzéstelenítő gázt vásárolt volna, és hiányoztak a malacok érzéstelenítését alátámasztó dokumentumok is.

(Vezérkép: Pixabay)

Kényes művelet a malacok kasztrálása:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Elképesztő felfedezés a szarvasmarhákról, a kutatók már dolgoznak a problémán

2025. december 25. 16:10

A kormány támogatja az üvegház hatású dinitrogén-oxid kibocsátásának csökkentését elősegítő eszközök fejlesztését.

Borzasztó dologra derült fény, a mesterséges intelligencia is tettestárs benne

2025. december 23. 16:10

A baromfitenyésztésben és tojástermelésben már most kézzelfogható előnyöket kínál a mesterséges intelligencia alkalmazása a humán dolgozókhoz képest.

Új fertőzés terjed a macskák között, kétharmaduknál elhullást okoz

2025. december 22. 16:10

A madárinfluenza vírusa rendkívül változékony, előfordul, hogy madarakon kívül más fajokat is megbetegít. Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

A sertéstartók isszák meg az autóipari csatározások levét, Kína bekeményített

2025. október 19. 09:10

Az elektromos autók behozatalán kapott hajba az Európai Unió és Kína, a csetepaté elszenvedője viszont egy harmadik fél lett, a sertéstenyésztési ágazat.

13 000 sertés pusztult el egy pillanat alatt, felfoghatatlan tragédia történt

2025. október 7. 09:10

Elképzelhetetlen gazdasági kárt szenvedett az az állattenyésztő gazdaság, amely 13 ezer sertést és 8 istállót veszített el hihetetlenül rövid idő alatt.

A hazai húsipar a fényt keresi az alagút végén

2024. március 22. 09:10

Éder Tamás a hazai húsipar helyzetéről március 6-án tartott előadásának legfontosabb tényeit és tanulságait foglaljuk össze.

Ezekkel az alternatív fehérjenövényekkel helyettesíthető az import szója

2024. október 22. 14:40

A kísérletekben szereplő sertések 40 kg testtömegtől a vágósúly eléréséig 3 fázisú süldő- és hízótápot (elő, utó) kaptak.