Állattenyésztés
Állattenyésztés

A stresszes sertés nem jó sertés

A stresszes sertés nem jó sertés

Agrofórum Online

A Farmerexpo augusztus adott otthon a Sertéstenyésztési konferenciának, amely az ágazat aktuális kérdéseivel, problémáival foglalkozott, illetve igyekezett azokra megoldási lehetőségeket kínálni.

A sokat emlegetett immunszupresszió

-címmel tartotta meg előadását dr. Dobos László, állatorvos: „Sokszor halljuk a telep állatorvosától, szakemberektől ezt a szót, sőt gyakran mi magunk a telepünkön is látjuk, tapasztaljuk ennek jeleit. De mit is jelent ez valójában, milyen károkat okozhat és legfőképpen milyen tényezők váltják ki?” -tette fel a kérdést e bevezetőjében, majd elmondta, hogy előadásában ezekre a kérdésekre igyekszik majd választ adni, teljesség igénye nélkül, ennek a szakterületnek a kutatása ugyanis napjainkban is intenzíven folyik és jelentős feladatot ró a tudósokra.

„Mindenekelőtt szükséges az alapfogalmak tisztázása, így az, hogy mit értünk immunitás formái alatt. Megkülönböztetünk veleszületett, illetve szerzett immunitást. Ezen belül lehetséges természetes-mesterséges, aktív-passzív, ill. lehet celluláris formája vagy ún. humorális, ez utóbbi az, amikor ellenanyagokkal kerül a szervezetbe. Ezentúl ismerünk lokális és szisztémás immunitást is, a szisztémás az, amely a szervezet egészére vonatkozik.”

Normális immunitásról akkor beszélhetünk, mondta az előadó, amikor megfelelő választ ad a szervezet az idegen anyagokra, kórosról pedig akkor, ha túlzó, vagy éppen csökkent mértékben reagál. „A szervezet megpróbálja elkülöníteni a saját anyagait a külső környezettől. Ezeket barrierekkel, vagyis határvonalakkal igyekszik megtenni. Háromféle barriert ismerünk: a fizikait, a kémiait és a sejtest. A fizikaihoz a szőrön és bőrön túl, bármennyire meglepő, a mozgás tartozik. A kémia barrierek alatt többek között a zsírsavakat, tejsavakat, gyomor sósavat, proteolitikus enzimeket és a felület aktív anyagok értjük. A téma szempontjából legfontosabb sejtes barrierek pedig a T- és B-limfociták, az ő munkájukat egészíti ki még jó pár egyéb tényező.”

Mint azt dr. Dobos László elmondta, a tenyésztők a korszerű vakcináktól elsősorban azt várják el, hogy hosszú távú védettséget, ill., stabil és erős immunogenitást alakítsanak ki. Ezeken túlmenően a vakcina mellékhatásokkal lehetőleg rendelkezzen, gazdaságos legyen, egyszerűen alkalmazható, azaz etethető-itatható legyen. Szintén jól megfogalmazott igény az, hogy elkülöníthető legyen a vakcinázott állat, vagyis lehessen tudni azt, hogy az egyed esetleg már fertőzött-e, vagy csak vakcinázott.

A vakcinának elvben két típusa ismert: az élő, legyengített és az élettelen kórokozót tartalmazó. Amíg az élő, legyengített kórokozót tartalmazó általában gyors immunválaszt indukál, hatása is tartósabb és humorális valamint celluláris immunválaszt is kivált, kevesebb hatóanyag szükséges a kívánt cél eléréséhez. Amit szükséges még tudni, hogy általában nem igényel adjuvánst, ill. ritkán immunszupresszív is lehet, valamint perzisztens fertőződést kiváltva a kórokozót ezt követően akár tartósan ürítheti is az állat.  Vakcinázás módjai történhetnek parenterálisan, illetve lokálisan. A pararenterális véd a klinikai tünetektől és erőteljes szisztémás, de gyengébb lokális védelmet biztosít. A lokális immunizálás esetén pedig az immunválasz a legerősebb az oltás helyén lesz, azaz általában a nyálkahártyákon.

A stresszes sertés nem jó sertés…

Az alapismeretek átismétlését, újratanulását követően az imunszupresszió fogalmát tisztázta az előadó: „Azt a külső vagy belső hatást értjük ez alatt, ami az állat immunrendszerét extra működésre készteti vagy éppen esetleg valamilyen módon akadályozza azt. Imunszupresszív tényezők lehetnek pl. a stressz, amely az elválasztást követi, zsúfoltság, szélsőséges hőmérséklet, ammónia, tömeges vakcinázás, de akár az időjárás viszonyok változása is.”

A stressz időtartamának meghatározó jelentősége van, egy tíz másodpercig tartó herélés, hangsúlyozta az állatorvos, nem mérhető össze azzal, amikor újra és újra átcsoportosítják az egyedeket. Mindezek igazolására ismertette azokat a kísérleteket, amely a stressz hatásait vizsgálta a sertések fejlődésében, illetve immunrendszerében. A hőhatásnak, vagy fizikai stressznek tartósan kitett kocák utódjaiban is mérhető volt az imunrendszerre gyakorolt negatív hatás. A legyengült immunrendszer pedig, folytatta, biztos talaj a kórokozóknak.

„A fakultatív patogének előretörésekor pl. egy bőrgyulladás esetén, meg kell vizsgálnunk azt, hogy nem immunszupressziós tényező van-e a háttérben. Jellemzően ilyenkor nem csak egy malac beteg, hanem az állomány több tagja is. Felmerülnek ilyenkor azok a kérdések, hogy nem fertőzött-e a takarmány, nincs -e huzat, esetleg nincs-e túl zsúfoltság. A kórokozók, mint pl. a Streptococcus ott él az állat bőrén, de mindaddig, amíg az immunrendszer jól működik, nem okoz tüneteket.”

Az állatorvos előadása záró részében a takarmányozás jelentőségét emelte ki: „Az immunrendszer működése fehérjét, vitaminokat, ásványi anyagokat igényel, nagyon fontos szerepe van az A, C, E, vitamin komplexnek.”  A C vitaminnal kapcsolatosan megjegyezte, hogy erre normál helyzetben nincs szüksége a sertésnek, de a megemelkedett immuntevékenység alkalmával pótolni kell azt. A réz, cink, magnézium: ezek mind elengedhetetlenek, de figyelemmel kell lenni a másodlagos hatásukra is, pl. a szelén túlzott mértékű jelenléte a felszívódást gátolhatja. A cink a májban raktározódik, amikor a szervezetet egy antigén inger éri, akkor limfociták és plazmasejtek elkezdenek reagálni, transzformálódni, mindez nagymértékű cink felhasználásával jár, ilyen esetekben fokozott bevitel a javallott.

Fókuszban a takarmány borsó

Ferkel Zoltán (Mecsek Pig Kft.) a JÁSZ-PROT kiegészítő takarmány alkalmazásának tapasztalatai a sertés takarmányozásban címmel tartotta meg előadását: „Tavaly avattuk fel azt az üzemet, amely ebben az évben 1200 tonna borsót feldolgozott, azzal a céllal, hogy azt a sertéstakarmányozásban értékesíti. Az elmúlt két évben, három nagy sertéstelep ezt a mennyiségű borsót be is szippantotta. Nem egyszerűen csak tesztelésről tudok tehát beszámolni, hanem tulajdonképpen üzemi etetésről.” -kezdte tájékoztatását Ferkel Zoltán.

Ezt követően kitért a Nemzeti Fehérje Takarmány Program 1186/2018(IV.4) kormány határozatának az ismertetésére, amely megfelelő hátteret biztosít ahhoz, hogy az elfeledett, vagy perifériára szorult fehérje növények teret nyerjenek.  A program nem csak megjelöli a célokat, de forrásokat is biztosít erre, 2022-ig mintegy 8 milliárd forint áll rendelkezésre a cégeknek, fejlesztőknek, egyetemeknek, hogy a régi takarmányokat, illetve a receptúrákat újra értékeljék.

A JÁSZ-PROT bemutatása

A fent idézett programnak megfelelően a termék GMO mentes, a 767/2009EK rendelet értelmében hazai előállítású és feldolgozású kiegészítő takarmány, amely 85%-ban Salamanca (tavaszi) és James (őszi) borsóból áll.  Elsődleges célállatok: sertés, baromfifélék, szarvasmarha. Tulajdonságai: szárazanyag maximum 90%, nyersfehérje minimum 21%, nyerszsír 5%, nyersrost max. 7%, Lizin minimum 1,18%, NE grow min. 10,3 MJ/kg. A fizikai tulajdonságai kapcsán elmondta, hogy 10 mm-es granulátumról van szó, amely könnyen darálható és 0,65 kg/liter térfogatsúlyú. Ennek következtében minimális logisztikai költség terheli. Vemhes koca, malac nevelő, hízótakarmányokban 18-22%-ban alkalmazható, puffasztó hatása nincs, az adott korcsoport takarmányában az extrahált szója tartalom 50-70%-ban kiváltható, a receptek olcsóbbá tehetők.

A cink oxid alternatívái a malactakarmányozásban

Tim Otto (BIOCHEM) előadásának kiinduló pontja volt, hogy a ZnO alkalmazása a sertéstakarmányozásban 2022-től megszűnik: „2022-ben az EU szigorodó előírásainak kényszerítő hatásai miatt, az állattenyésztők kénytelenek lesznek mellőzni a ZnO használatát, így szükséges megismerkedni az azt helyettesítő alternatív megoldásokkal a sertések takarmányozásában. Mint az előadó emlékeztett arra, mindenki tapasztalja, hogy az ágazatban az egyik legnagyobb kihívás, az, hogy a leválasztás minél kevesebb veszteséggel járjon. Ahogy megtörtént a malacok leválasztása, azonnal kezdetét veszi az a szociális stresszként megjelölt jelenség, amelyben a malacok az új helyen próbáljak kijelölni a rangsort. Az anyatejes táplálás megszűnte ez időszakban immunológia problémákat eredményez, és mindezek mellett, csökken a takarmány és ivóvíz fogyasztásuk is. Mindezek következménye az, hogy a malacok legyengülnek, ill. hasmenés léphet fel.

„Mit tehetünk ennek megelőzésre”? Tette fel a kérdést az előadó. Fontos lenne a megfelelő takarmányt használni, hiszen annak az íze, emészthetősége befolyásolja a bevethetőséget. Koncentrálni kellene a fehérje forrásokban az aminosavak, rostok helyes arányaira is. Szükséges lenne a minél nagyobb számú emészthető aminosavak biztosítása is. „Ez esetben téves a régi iskolának az a szlogenje, hogy ha mindenből sokat teszünk, az majd segít.” -jelentette ki az előadó. Az azonban jellemző, hogy a funkcionális takarmány adalékok közül, fiatal állatok esetében mindenki használja a ZnO-t.

Nem megold, elodáz…

„Mindenki tudja, hogy a ZnO szervetlen kémiai anyag, amelynek az a tulajdonsága, hogy gyengén szívódik fel a tápcsatornából, és egyetlen alternatíva a tápanyagban használt antibiotikum kiváltásra. Egész Európa ezt használja az elválasztás utáni két hétben, és látványosan csökkenti az elhalálozási arányt. A ZnO-val azonban a problémákat csak eltoljuk, nem oldjuk meg. Bizonyos Kelet európai országokban napjainkban is többszörösét etetik meg az állatokkal az előírtaknál, látszólag tökéletes eredménnyel. Csupán két kérdés van: mi történik, ha felhagyunk a magas cink oxid bekeverésével és mi lesz a kivonást követően.”

Mint azt Tim Otto elmondta, kutatások igazolják a negatív szövődményeket, illetve a magas nehézfém szennyeződést is.  A ZnO alternatívájaként a hallgatóság figyelmébe ajánlotta a BIOCHEM termékeit: A probiotikumokat, a spórás baktériumok takarmányokban való használatát, és a tejsavtermelő baktériumok alkalmazását. Ez utóbbit inkább baromfi esetében, és azoknál a borjaknál javasolta, amelyek még nem kérődzenek.  Tájékoztatta a hallgatóságot, hogy az élesztők pozitív hatását is ismerik, készülnek termékeik erre alapozva, de ezek inkább kérődzők esetében hasznosíthatók.

Ismételten hangsúlyozta a takarmány szerepét, kiemelten annak ízvilágára koncentrálva. Véleménye szerint jobb ízű, jobb szagú takarmány rengeteget tud segíteni azon, hogy ne csökkenjen drasztikusan a bevitel. E célból ajánlotta élesztőt tartalmazó terméküket, amely 95%-ban emészthető, de ami legfontosabb, az  umami  hatása érezhető, ízvilágát kedvelik a malacok és örömmel fogyasztják.

*

De mi az umami?

A gasztronómiában viszonylag régóta jól ismert fogalom, ami egy japán szó Európában meghonosodott változata,  amely körülbelül annyit jelent,  hogy kellemes íz. Az umami azonban lényegesen többet jelent, mint a kellemes íz fogalma. Tulajdonképpen itt a sós, édes, keserű, savanyú ízek mellett az ötödik alapízről beszélhetünk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A víz jelentősége a szarvasmarhaistállóban

2024. március 11. 08:10

A víz létfontosságú a szarvasmarhák számára, így az azzal való spórolás hamar negatív hatással lehet az állatok teljesítményére és egészségére.

20 deka birkahúst fogyasztunk fejenként évente, de a húsvét fontos időszak a juhágazat számára

2024. március 10. 14:10

Kedvező kilátásokkal indul az idei húsvéti szezon a hazai juhtenyésztők számára. Az európai piacon egyre erősödő kereslet tapasztalható, amit a korai húsvéttal egybeeső muszlim Ramadán ünnep is tovább növel.

A bolti árak félrevezetőek: sokkal drágább a hús és a tej

2023. december 27. 10:10

2021-ben csak a tejhasznú tehenészet és sertéstenyészet közel 30 milliárd forint nemzetgazdasági veszteséget eredményezett, és ezekben a számokban még nincs benne a befektetett eszközök megtérülése, a gazdálkodók profitja, ez pusztán a működési veszteség, amit a magyar állam, tehát mindannyian finanszírozunk.

Megmérték, mennyi trágyát termel egy hízósertés

2023. december 15. 13:10

A trágya mindig értéket képviselt a mezőgazdaságban, de az orosz–ukrán háború és az energiaárak robbanásszerű emelkedése óta a jelentősége még jobban megnőtt. Emiatt is jó tudni, hogy átlagosan mennyi trágya keletkezik egy hízó után.

Mangalicák nélkül is van élet, de az nem olyan

2018. október 16. 02:47

Nem szeretem a „mi lett volna, ha” típusú gondolatokat, de Fekete Zsóka mangalica tenyésztőt hallgatva, azonban mégiscsak felmerül bennem, ha annak idején nem érkezik meg az a pár vemhes mangalica, akkor Zsóka most melyik ágazatot képviselné nemzetközi fesztiválokon?

A kormány kész segíteni az afrikai sertéspestis miatt az ágazatnak

2018. június 13. 04:30

Elsősorban azokat a gazdaságokat érte kár, amelyek főleg Távol-Keletre értékesítették termékeiket.

Egy autópályát is eltorlaszoltak a tüntető lengyel gazdák

2018. december 13. 09:35

A tüntetőkkel közvetlenül tárgyaló mezőgazdasági miniszter elmondta: házi sertéseknél legutóbb szeptember közepén találtak ASF-vírust Lengyelországban.

A tyúk-, a sertés-, valamint a szarvasmarha-állomány is emelkedett

2021. július 8. 06:33

A sertésállomány nagysága közel 2,9 millió volt 2020. december 1-jén, az előző év azonos időpontjához képest 8,2 százalékkal emelkedett.