Állattenyésztés

A vártnál kisebb költségvetési bevételkiesést okozott a sertés tőkehús áfájának csökkentése

Agrofórum Online

A várt 20-22 milliárd forint felét sem érte el sertés tőkehús áfacsökkentése miatti költségvetési bevételkiesés.

A várt 20-22 milliárd forint felét sem érte el sertés tőkehús áfacsökkentése miatti költségvetési bevételkiesés – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárpiaci főosztályának vezetője kedden Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

Tarpataki Tamás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett húsipari vállalati fórumon arról beszélt: az áfa mérséklése átfogó igény volt, nemcsak a sertés, hanem a többi élelmiszeripari ágazat részéről ist.

A magas áfa ugyanis – amellyel az élelmiszerek többsége forgalomba kerül Magyarországon -, jelentős csábítást jelent a csalásra, és rontja a versenyképességet, emellett az adónem megfizetésének elkerülése nagy költségvetési bevételkiesést okoz – fejtette ki. Hozzátette: az áfacsökkentés visszaszorítja a feketegazdaságot,  mert egy bizonyos adómértéknél már „nem éri meg trükközni”.

A szaktárca javasolta ugyan, hogy az alapvető élelmiszereket sorolják az 5 százalékos áfakulcs alá, de a  költségvetési bevételkiesés mértéke miatt egyszerre nem lehetett végrehajtani. Első lépésként a sertéságazatban  2014 január elsején az élő sertés és félsertés áfakulcsa csökkent 5 százalékra, az idén januárban pedig a tőkehús áfája mérséklődött erre a szintre. Ez utóbbit már a fogyasztók is érezték – tette hozzá.

A tanácskozáson részt vevő készítménygyártókat képviselő Bíró Antal, a Gyula Hús Kft. termelés vezetője azt szorgalmazta, hogy az 5 százalékos áfát terjesszék ki a feldolgozókra, a készítmény-gyártókra is, hogy a termékpályának erről a részéről is eltűnjenek a szürke- és feketegazdaság szereplői.

Éder Tamás, a NAK  élelmiszeriparért felelős alelnöke a tanácskozáson hangsúlyozta, hogy az általános forgalmi adó csökkentése a fair piaci verseny feltételeinek megteremtéséhez fontos eszköz. Az elmúlt három év tapasztalatai azt mutatják, hogy ahol az 5 százalékos áfakulcsot bevezették, ott lényegesen kisebb lett, sőt megszűnt az áfacsalás.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

A tojásba is képesek bemászni ezek a férgek, ügyeljünk a jelekre

2025. december 29. 09:10

A fogyasztók elé ritkán kerülnek sérült vagy szépséghibás nagyüzemi tojások, ám a ház körüli tyúkudvarokban alkalmanként találkozhatunk ilyenekkel.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

A sertéshús- és baromfihús-ágazat a járvány nagy vesztese

2020. május 27. 10:16

Mindkettőben kettős vírushatás volt érzékelhető, hiszen a sertések esetében az afrikai sertéspestis a világpiacot is jelentősen befolyásoló módon Kínában is súlyos válságot okozott, illetve a baromfikat is érintette egy komolyabb vírus.

Mangalica: a genetika, tartástechnológia és takarmányozás diadala

2023. február 8. 14:23

A márványozott, krémes, fehér zsírfoltokkal barázdált, Omega-3 és 6 zsírsavakban, természetes antioxidánsokban gazdag mangalicahús tudatos vásárlását a húspultokban már zászló és kiírás is segíti.

Jövőre lehet vakcina afrikai sertéspestis ellen

2020. december 6. 05:37

Sikerült elkülöníteni, és az afrikai sertéspestis betegség vírusbankját létrehozni egy kutatócsoportnak Vietnámban. A kezdeti oltástesztek biztató eredményeket hoztak.

Nőtt a sertéságazat kibocsátása

2019. április 12. 07:03

Az ágazat importja tavaly 411 millió euró volt, az export értéke meghaladta a 330 millió eurót.