Állattenyésztés

Elképesztő felfedezés a szarvasmarhákról, a kutatók már dolgoznak a problémán

Agrofórum Online

A kormány támogatja az üvegház hatású dinitrogén-oxid kibocsátásának csökkentését elősegítő eszközök fejlesztését.

Az új-zélandi kormány néhány tagja Waikukuban jelentette be, hogy társbefektetőként támogatja egy új, korai stádiumban lévő kibocsátáscsökkentő eszköz fejlesztését. Az Āmua nevű start-up olyan intelligens eszközt fejlesztett, amelynek célja, hogy a tehenek vizeletében természetesen jelen lévő nitrogént környezetbarát műtrágyává alakítsa. A cél az volt, hogy a nitrátok talajvízbe való kimosódását és a dinitrogén-oxid kibocsátását már a forrásuknál csökkentsék. A start-up 1,2 millió dollár támogatást kapott.

A nitrátok talajvízbe mosódása és a dinitrogén-oxid – a széndioxidnál közel 300-szor jobban fokozza az üvegház hatást – környezetvédelmi szempontból komoly probléma. A legelőkön található, tehenek vizeletéből származó, nagy koncentrációjú nitrogénfoltok a talajvízbe szivárogtak, és dinitrogén-oxid formájában kerültek a légkörbe.

Az eszköz már a tesztelés fázisában van. Ha a fejlesztett eszköz hatékonyan működik, a szarvasmarhák vizeletéből származó nitrogén kimosódása és elillanása jelentősen csökkenthető. Közben a növények tápanyag-utánpótlása is részben megoldódik.

Az AgResearch Bioökonómiai Tudományos Intézet modellezte a szerkezet működését. A modell szerint a koncentrált vizeletfoltoknak a legelőn való elosztásával akár 95%-kal csökkenhet a dinitrogén-oxid-kibocsátás és 93%-kal a nitrátkiválasztást.

A cél az, hogy a tehenek vizeletében természetesen jelen lévő nitrogént környezetbarát műtrágyává alakítsák

Az új-zélandi kormány a mezőgazdasági kibocsátás megadóztatása helyett a kibocsátás csökkentésének támogatása mellett döntött. Emellett bejelentették, hogy legkésőbb 2030-ra kidolgoznak egy méltányos adózási rendszet a mezőgazdaságból származó üvegház hatású gázok kibocsátására.

Természetesen nem csupán a szarvasmarhák vizeletéből származó nitrogén talajvízbe és levegőbe jutására kell odafigyelni, hanem a műtrágyákból származó szennyezésre is. A nitrogén kimosódás és elillanás csökkentése gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból is rendkívül fontos. Ennek érdekében a termelők itthon is keresik az új megoldásokat.

Képek forrása: pixabay.com

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

A tojásba is képesek bemászni ezek a férgek, ügyeljünk a jelekre

2025. december 29. 09:10

A fogyasztók elé ritkán kerülnek sérült vagy szépséghibás nagyüzemi tojások, ám a ház körüli tyúkudvarokban alkalmanként találkozhatunk ilyenekkel.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

A víz jelentősége a szarvasmarhaistállóban

2024. március 11. 08:10

A víz létfontosságú a szarvasmarhák számára, így az azzal való spórolás hamar negatív hatással lehet az állatok teljesítményére és egészségére.

Brazília rendelkezik a legnagyobb szarvasmarha-állománnyal

2021. március 23. 03:47

A Föld országai közül Brazíliában található a legtöbb szarvasmarha, őket India és az Egyesült Államok követi

Marha, juh- és kecsketartók: március 31-ig ENAR-adategyeztetés!

2024. március 15. 07:10

Adategyeztetési kötelezettséget ír elő a szarvasmarha-, a juh- és a kecskefélék tartóinak az agrárminiszter legújabb rendelete.

Még versenyképesebb lehet a magyartarka szarvasmarha

2020. október 9. 09:48

Az Agrárminisztérium 150 millió forinttal támogatja a magyartarka szarvasmarha fajta genom vizsgálatát.