Állattenyésztés

Csökkent az élősertés-behozatal

Agrofórum Online

Az elemzések szerint az élő sertés kivitele nőtt, míg behozatala csökkent.

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 14 százalékkal nőtt (37 ezer tonna) 2022-ben a 2021. évi mennyiséghez viszonyítva – hívja fel a figyelmet az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Hozzátették, az élősertés-behozatal közel 12 százalékkal 64 ezer tonnára csökkent.

Az AKI elemzése szerint a nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 1 százalékkal mérséklődött (159 ezer tonna), ugyanakkor értéke 29 százalékkal nőtt a megfigyelt időszakban. A sertéshúsimport volumene 14 százalékkal (1161 ezer tonna), értéke 46 százalékkal volt nagyobb.

Az AKI PÁIR adatai szerint a hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 880 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2023 márciusában, ami 38 százalékos emelkedést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest.

Az elemzésen hozzátették, a darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 51 százalékkal volt magasabb ugyanebben az összehasonlításban. A KSH adatai szerint a rövidkaraj fogyasztói ára 44 százalékkal, a sertéscombé 11 százalékkal nőtt ugyanekkor.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Halat enne karácsonykor? Erre készüljön fel!

2025. december 16. 08:10

Mindenki panaszkodik a hal árára, mégis ez kerül az ünnepi asztalra. Mi áll a karácsonyi halőrület mögött?

Rejtélyes állatok bukkantak fel a Hortobágyon, egy ismeretlen világból érkeztek

2025. december 13. 09:10

Érdemes-e és egyáltalán, etikus-e feltámasztani rég kihalt állatokat? A Hortobágyon is folynak erre vonatkozó kísérletek.

A levegőbe fecskendezett mérge is veszélyes ennek a rovarnak, már Magyarországon is megjelent

2025. november 25. 09:10

Az emberrel szemben nem agresszívabb a hazai lódarázsnál az ázsiai változat, a méhpopulációkra viszont óriási veszélyt jelent.

Tejjel fűtenek egy gazdaságban, az ötlet csak első hallásra megbotránkoztató

2025. november 24. 09:10

Nincs szó félreértésről, sem pedig értékesítési nehézségből adódó „bosszúról”, egy német faluban szándékosan használnak újfajta módszert a fűtésre.

Újabb elhullott vaddisznó - Sertéspestis a Tisza mellett

2018. május 17. 09:28

A fertőzés feltehetően Kárpátaljáról, a fertőzött, vírushordozó vaddisznók tavaszi vándorlása révén került át Magyarországra.

A stresszes sertés nem jó sertés

2019. augusztus 21. 07:17

A Farmerexpo adott otthon a Sertéstenyésztési konferenciának, amely az ágazat aktuális kérdéseivel, problémáival foglalkozott, illetve igyekezett azokra megoldási lehetőségeket kínálni.

Tovább csökken a sertés- és szarvasmarha-állomány az EU-ban

2024. október 8. 13:10

Az állatállomány-összeírások legfrissebb eredményei szerint 2024-re tovább csökkent a sertés- és szarvasmarha-állomány az Európai Unióban.

Mangalica: a genetika, tartástechnológia és takarmányozás diadala

2023. február 8. 14:23

A márványozott, krémes, fehér zsírfoltokkal barázdált, Omega-3 és 6 zsírsavakban, természetes antioxidánsokban gazdag mangalicahús tudatos vásárlását a húspultokban már zászló és kiírás is segíti.