Állattenyésztés

Farkas Sándor: a mezőgazdaság egyik legversenyképesebb ágazata a baromfitenyésztés

MTI

A baromfitenyésztés a magyar mezőgazdaság egyik legversenyképesebb és egyik legnagyobb koncentrációval rendelkező ágazata - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Kiskunfélegyházán.

Farkas Sándor a XXII. Libafesztiválhoz kapcsolódó szakmai konferencián azt mondta, a baromfiágazat 50 ezer embernek nyújt megélhetést, közülük 8-10 ezren víziszárnyas-tenyésztéssel foglalkoznak.

A magyar hústermelés több mint felét a baromfiágazat adja, az alapanyag-előállítással több mint 1900 árutermelő gazdaság foglalkozik – tudatta a politikus.

Az egy főre jutó éves baromfihús-fogyasztás Magyarországon 35 kilogramm körül alakul, több mint egyharmadával haladja meg az európai uniós átlagot. Az elmúlt években a baromfihús az ország harmadik legfontosabb agrárexportcikkévé vált. Az előrejelzések szerint középtávon is a baromfihús-fogyasztás növekedése várható – közölte az államtitkár. Farkas Sándor hangsúlyozta, a baromfihús-fogyasztásához komoly gasztronómiai hagyományok kapcsolódnak, egyben a kiegyensúlyozott táplálkozásban is fontos szerepe van.

Az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány miatti korlátozások és a madárinfluenza egyaránt sújtotta az ágazatot. A gyors intézkedéseknek köszönhetően sikerült korlátozni a madárinfluenza terjedését, Magyarország teljes területe – a versenytársaknál korábban – megkapta a fertőzésmentes státuszt. A vendéglátás és a turizmus újraindulása kedvező hatással van az ágazatra – mondta a politikus.

Az agrártárca a Baromfi Terméktanáccsal szorosan együttműködve fogyasztásösztönző kampányokkal hívja fel a figyelmet a jó minőségű magyar baromfira, a vásárlók tájékozódását segíti, hogy a termékeken jelentős részben megtalálható már a származási ország megjelölése – közölte Farkas Sándor.

Idén 12 milliárd forintos keretösszegű állatjóléti támogatás áll az ágazat szereplőinek rendelkezésére, az állatbetegségek megelőzésesére és felszámolására pedig 2,5 milliárd forintot biztosít a kormány – mondta az államtitkár, hozzátéve: a vidékfejlesztési támogatások is segítik a baromfitartó telepek korszerűsítését, újak építését, a járványügyi kockázatok csökkentését.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Minőségi bála: szívvel-lélekkel-tapasztalattal + videó

2025. augusztus 5. 16:10

Komjáthi Gábor hazánk legnívósabb lovardáit, és egyik legszínvonalasabb tejelő tehenészetét látja el bálákkal, és garanciát is vállal.

Megelőzés a kulcs: az oltás időpontja dönt

2025. július 28. 16:10

A szarvasmarhák légzőszervi betegségének visszaszorítása a borjak választás előtti elővakcinázásával jelentős előnyt jelent.

Hazánk újra madárinfluenza‑mentes – mit jelent ez a gyakorlatban?

2025. július 22. 08:10

Július 5-től hazánk hivatalosan is mentes a madárinfluenzától – ez fontos mérföldkő az állattenyésztők és az exportpiacok számára.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Baromfitartók, már elektronikus úton is beadható ez a kérelem!

2022. április 14. 10:24

A Nébih Ügyfélprofil Rendszerén keresztül is benyújthatók a baromfitelepek betelepítésére és újratelepítésére irányuló kérelmek.

Az intenzív állattenyésztés közegészségügyi veszélyeket hordozhat

2020. június 13. 06:40

Az intenzív állattenyésztés tökéletes környezetet biztosíthat a kórokozók globális terjedéséhez a kereskedelmi hálózatokon keresztül.

Egy ragadozó, ami fokozott figyelmet követel

2019. április 26. 05:36

A 80-as évek elejéről még csak egy-egy példányról van tudomásunk országunkban, ma pedig már 6000 körüli az a szám évente, amit a vadászok elejtenek. Magyarországon több tízezer példányról kell beszélnünk, ami az állományát illeti.

Mintegy húszezer húsludat számolnak fel Bökönyön

2022. június 1. 13:49

Az érintett állomány felszámolása folyamatban van.