Állattenyésztés

Franciaország 2022-től megtiltja a hím csibék elgázosítását

Agrofórum Online

Franciaország jövő évtől megtiltja a hím csibék megsemmisítését gázosítással vagy más módon történő leölését. Ezeket a módszereket az állatjóléti csoportok barbárnak nevezik, és hasonló intézkedést szorgalmaznak a teljes európai szinten is – közölte a párizsi a mezőgazdasági miniszter.

Évente 50 millió hím csibét semmisítenek meg ilyen módon – hívta fel a figyelmet Julien Denormandie a Le Parisien című napilap honlapján közzétett interjúban. Csak nőstényeket, későbbi tojásokat tojó csikréket tartanak életben.

„Franciaország az első olyan ország a világon Németországgal együtt, amely véget vet a hím csibék ledarálásának és gázosításának” – tette hozzá Julien Denormandie.

A két ország az Európai Unió mezőgazdasági minisztereinek tanácsán próbálta meggyőzni európai uniós partnereit a gyakorlat betiltásáról.

2022-től a francia tenyésztőknek ehelyett olyan gépekkel kell felszerelniük magukat, amelyek a csibék nemét még azelőtt ismerik fel, hogy azok kikelnének.

„A dinamika jól halad, és a már leadott megrendeléseket figyelembe véve a gépeket 2022 első negyedévének végéig Franciaország érintett telephelyeinek kétharmadán telepíthetik” – tette hozzá a mezőgazdasági miniszter.

Az intézkedés várhatóan 1 eurócentes többletköltséget eredményez hat tojást tartalmazó tojásos dobozok árában – mutatott rá.

A csirketenyésztőknek a berendezések megvásárlásához Franciaország 10 millió euró támogatást biztosít. Az élő malacok kasztrálása szintén tilos lesz 2022 elejétől.

Korábban többször felmerült márt a sajtóban, hogy a hím csirke alapvetően nem hoz hasznot a baromfiágazat számára, hiszen nem tojik, és ahhoz sem nő elég gyorsan a szakemberek szerint, hogy húsáért nyereségesen lehessen tenyészteni. Az állatvédő szervezetek adatai szerint ezért évente több száz millió hím csirkét pusztítanak el világszerte. Sajtóhírek szerint néhány éve dolgozták ki azt a technológiát, amellyel már a tojásban megállapítható a csibék neme, így a hím állat már a kikelés előtt megsemmisíthető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztő felfedezés a szarvasmarhákról, a kutatók már dolgoznak a problémán

2025. december 25. 16:10

A kormány támogatja az üvegház hatású dinitrogén-oxid kibocsátásának csökkentését elősegítő eszközök fejlesztését.

Borzasztó dologra derült fény, a mesterséges intelligencia is tettestárs benne

2025. december 23. 16:10

A baromfitenyésztésben és tojástermelésben már most kézzelfogható előnyöket kínál a mesterséges intelligencia alkalmazása a humán dolgozókhoz képest.

Új fertőzés terjed a macskák között, kétharmaduknál elhullást okoz

2025. december 22. 16:10

A madárinfluenza vírusa rendkívül változékony, előfordul, hogy madarakon kívül más fajokat is megbetegít. Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Halat enne karácsonykor? Erre készüljön fel!

2025. december 16. 08:10

Mindenki panaszkodik a hal árára, mégis ez kerül az ünnepi asztalra. Mi áll a karácsonyi halőrület mögött?

Szigorodik a madárinfluenzás területről történő értékesítés

2020. április 2. 11:47

Madárinfluenza miatt korlátozás álló területekről csak Magyarországon forgalmazható friss baromfihús, és ezek csomagolásán különleges azonosítót kell elhelyezni.

27-re bővült a Tajvanba exportáló üzemek listája

2018. március 10. 12:55

Az engedélyezett üzemek listájának bővülése kiváló lehetőség a baromfiszektor számára, hogy a tavalyi madárinfluenza járvány miatti jelentős exportkiesés után növelhessék az árukivitelből származó bevételeiket.

Ma rendezik meg az ötödik Baromfi Világnapot

2018. május 10. 10:21

Május 10-én rendezi meg az idén a magyar baromfiágazati szereplőket összefogó BTT a Baromfi Világnapot a budapesti Vajdahunyadvárban.

Exportra ítélve - komoly jövedelmezőségi veszélyben a víziszárnyas-ágazat

2019. október 26. 08:37

Sajnos, a víziszárnyas ágazatban, kacsánál, libánál az árak nem javultak az előző hónapokhoz képest, holott azt szoktuk mondani, hogy az ősz a szezonja mindkét terméknek, elsősorban a libának, mivel azt főleg Márton-napon és karácsonykor fogyasztják.