21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Állattenyésztés

Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása

Agrofórum Online

a baromfitartók érdekeit szem előtt tartva már az idén is 9,5 milliárd forintra emelkedett a baromfi állatjóléti támogatás éves keretösszege.

Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása, ez 3 milliárd forinttal több az idei eredeti keretnél – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a baromfiágazatban meghatározó jelentőséggel bíró állatjóléti támogatás működését a minisztérium javaslatára 2018. december 31-ig engedélyezte az Európai Bizottság.

A tájékoztató emlékeztet: a kormányzat elkötelezett a baromfi ágazat fejlesztésében, az állattartók gazdasági és finanszírozási helyzetének javításában.

A közlemény emlékeztet arra: a baromfitartók érdekeit szem előtt tartva már az idén is 9,5 milliárd forintra emelkedett – az év közepén – a baromfi állatjóléti támogatás éves keretösszege. Ez tartalmazott 500 millió forint többletforrást a vízi szárnyas tartók részére. Annak érdekében pedig, hogy a termelők a jogos támogatási összegeket igénybe vehessék, a tárca az idei IV. negyedévi támogatás összegét is megemeli, így a jövő év elején mintegy 2,6 milliárd forintot fizetnek ki a baromfitartóknak.

„A megemelt összegű támogatások is bizonyítják, hogy a FM komolyan veszi az állattartók helyzetének stabilizálását, és minden rendelkezésre álló eszközzel segítséget kíván nyújtani az állattartásból élőknek” – áll a közleményben.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Nőtt a szarvasmarha kivitel

2018. május 10. 06:55

Marhahúsból 40 százalékkal többet szállítottak külföldre a feldolgozók, az áremelkedésnek köszönhetően a kivitel értéke ennél is nagyobb mértékben, összesen 64 százalékkal bővült.

Baromfitartóknak kedvez az enyhítés

2021. május 26. 07:03

A kötelező zárt tartás visszavonását követően újabb enyhítő intézkedésről döntött az országos főállatorvos.

Be kell jelenteni a kiskapacitású baromfikeltetőket is!

2019. augusztus 7. 14:08

Továbbra is érvényes ugyanakkor, hogy a kiskapacitású keltetők nem engedélykötelesek.